Irodalmi Szemle, 1975

1975/10 - HAGYOMÁNY - Szigethy Gábor: Vörösmarty gazdagsága

Vörösmarty levelet tüzelőgondjáról írt; Wesselényi hírt kapott Magyarországról: Pesten drágaság van, rosszkedvűek az emberek; ma tudjuk: ezekben a hónapokban Vörösmarty egyetlen megmaradt verssort nem vetett papírra.

Kemény Zsigmond naplójegyzete, 1846. augusztus 18-án: „... meglátogattam még egyszer Vörösmartyt, kit — mint örökké — bormanipuláció közt találtam. Olvasta Hunyadi Lászlója második részét, és sokat beszélt az általános örökváltság minden egyéb teendők feletti előnyéről.”

A költő büszke borászati tudományára s rossz pezsgőjével gyakorta kínálgatja barátait. Itala értékéről voltak sejtései; Teslér Lászlónak írja 1842. június 9-én: „Igen felséges pezsgőt tudok csinálni: olcsót és ami fő, nem ártalmasat.” Levelezése tanúsítja: kedvelt boraival foglalatoskodni, ám bormanipulációi inkább szaporították, mintsem enyhítették anyagi gondjait. >

Ez idő tájt, agglegénykorának utolsó évtizedében, már kora reggel dolgozott, írt. Ebédelni többnyire Bártfay Lászlóhoz járt — itten kellemes volt a társaság s amiről írásos feljegyzés tapintatosan nem emlékezik: az étkezésért nem kellett fizetnie. Délutánjait a Tudós Társaság, az Akadémia emésztette s az esti színházbajárás sem örömteli időtöltés: az Atheneumban rendszeresen jelennek meg szigorú színibírálatai.

Minden érdekelte: cédulát hagy barátaja lakásán, küldené át neki Tacitus-kötetét, mert sürgetőleg olvasni akarja; színházba menet az épülő Nemzeti Múzeum felé kerül, megnézi, hol tart az építkezés; elballag a Hétválasztóba Tschuggmal „csoda bábgépe- lyelt” megcsodálni.

Füred felé kocsizva akasztott embert lát, akinek holtteteme három éve függ Veszprém határában a bitón — betyárkodástól borzasztani az arravetődőket.

Örökké időhiánnyal küzd: .. átkozottul körmömre égtek némely dolgaim” — írja Stettner Györgynek harminchárom júniusában, miközben szaporább munkára nógatja Pápán élő barátját, javítandó íveket küldözget neki átnézésre, határidőket sürget. A fiatal Akadémia sokat vállal s kevesen vannak a használni-akaró munkabírók: alkotó erőket, teremtő tehetséget sorvaszt a napi hivatali robot. „Mostani foglalatosságom (ha ugyan ez is érdekelhet benneteket) a nemgondolkodás s minden amit gondolkozás nélkül tehet az ember a henyeség respublicájában, ide számítván, hogy a bírálandó kéziratokat erősen emésztem.” (1834. augusztus)

Az év lírai szülöttei: két verssor-töredék s egy költemény, A két politikus. Ám Vörösmarty a nemgondolkodás és henyesség respublicájában vesztegelve-tengődve, az akadémiához benyújtott művek bírálatát, olvasását el nem mulasztja s ha szellemi ereje — az idők válságosak: kolera s a levert lengyel felkelés zord árnya lengi be a hétköznapokat — alkotáshoz kevés, vállalt kötelességét azért pillanatra sem felejti: munkálkodni a nemzet szellemi felemelkedéséért.

Az Akadémia s a közösség ügyeiben mindig nagy határozottsággal lép fel. Barátjának, Toldy Ferencnek: „Nézeted a versmértékről magyartalan, németes s így hibás, hanem az egész régiebb irodalomra nézve igen elbízott és méltánytalan, mintha te érzenéd (annyiak ellenében) mi a jó és magyaros hang? fő-e ily tanokat terjeszteni? Ítélj.”; ismerősének, az akadémiai tagságáról hiú meggondolatlanságból lemondó Kovács Pálnak: .. ezen lemondás ránk nézve is megszégyenítő, mert mi mint egy 16 választottuk meg barátomat, s ennyi ember bizalmát s ítéletét lemondása kevesebbre ér deme sitt éti, mint az egy Csató rágalmazó fecsegését.”; tekintetes Bartay Endrének, a Nemzeti Színház igazgatójának, midőn az a színműveket bíráló társaság állandó páholyát másoknak engedte át Schodelné asszony ünnepi fellépésekor: „Bn az ily figyelmetlenséget bármi kicsiny testület ellenében megalázónak tartom...”

Vörösmarty Mihály szava megkeményedett, ha nem saját ügyében kellett szót emelnie.

Szegény ember volt Vörösmarty, költeményeiért hazánkfiai lelkesedtek, de nem vásárolták köteteit s az akadémiai fizetés csekély volt; családra, gyerekre végképp szűkösen elegendő.