Irodalmi Szemle, 1975

1975/10 - HAGYOMÁNY - Szigethy Gábor: Vörösmarty gazdagsága

Rendetlen életre pénztelensége kényszerítette.

Pénztelenségre elvei.

„Egyébiránt én ezen is kezdek megnyugodni: megteszem amit bírok s türödelmesen viselem bajaimat s a szegénységet, melyet a pesti lakás, magad tudod, mennyire éreztet." (1834. október 16.)

„Igen jól esett leveledből megértenem, hogy te pártomra állasz legyőzésére azon ellenségnek, mely a tudósoknál régi időtől fogva köznyavalya, a pénztelenségnek (1838. július 1.)

,.Örömmel értettem leveledből, hogy lassanként kigázolsz adósságaidból. Bn ellenkezőleg most vagyok azokban, ha nem nyakig is, de bizonyosan gatyakötésig s e felelt, különben is kis körre szorított hitelem, ezen szeqénu forráska is bedugult." (1841. október 12.)

„Rajtam már csak két dolog segíthet: lemondás és szoros gazdálkodás; mert csökkent kedvem mellett keresetre s jobb sorsra semmi kilátás.” (1842. június 9.)

E levéltöredékek a „koszorús” költő házatáján mindennapos pénzhiányról vallanak. S megalázó e pénzhiány, mert filléres gondok apasztanak alkotókedvet, életerőt. Bártfay László 1841. március 26-án feljegyzi naplójában, hogy Vörösmarty járt nála s kölcsönkért tíz forintot. „Valóban szomorító állapot, midőn még ő is ilyenre szorul: ily embernek legalább a mindennapi élelem gondjai ellen fedve kellene lennie”. Bártfay segített: ha a költő ideje s kedve úgy hozta, naponta vendégül látta őt ebédlő- asztalánál. De elégtelen fizetés, filléres kiadói juttatás gondjait baráti ebédek legfeljebb enyhítik s nem feledtetik. Szaporodó anyagi gondok közt él a költő, adósságok gyötrik, mind nagyobbak s negyvenkilenc után, öregedő fejjel, meggyötört életkedvvel s jövőt-nem-látó keserűséggel szívében gazdálkodni kényszerül, hogy családját eltarthassa, hogy ennivaló kerüljön szerettei asztalára.

„Nem tartozott az élelmes írók közé, kik a könyvárusok megrendelésére tüstént megmozdítják a tollat” — írja róla Gyulai Pál, aki maga nem riadt vissza olykor kiadók-pártolta irodalmi aprómunkától.

Amikor Vörösmartynak annyi pénze sincs, hogy kocsit fogadjon, amely Nyékről Ba- racskára viszi, élelmesebb írók Nyugat-Európába indulnak, tanulmányútra.

Pedig Vörösmarty is szeretett volna utazni: „Igen szívesen fölmennék Egressyvel, de sem bundám, sem pénzem, sem kedvem. Lelkem és erszényem igen deorganizált állapotban vannak."

Valósulatlan s eltemetett vágyakkal szívében élt s egyre jobban szűkülő szemmel szemlélte élelmesebb írótársait.

„Hát most mit dolgozol? — nem szakmányi dolgozatot értek, hanem lelked szerintit.” — kérdezi levelében Wesselényi Miklós 1845 júliusában s a költő válaszol: „Grammatikát csinálunk az Akadémia számára.”

Munka mindig van, csak pénzt csiholni nehéz.

Kemény Zsigmond naplójából: „Közié valami munkája tervét azon őskorból, midőn a kereszténység még nálunk gyökeret nem vert és a pogány kultusz romjai s papjai el nem enyésztek. Ebből jött ki valami töredék Madárhangok cím alatt. Nekem igen tetszék a terv, s ösztönzém kivitelére. De ő válaszolta: bizony tán elhagyom; mert félévig kell rajta dolgozzam, — s hogy fizetik! Majd annának érte 100 forintot. Azt se tudom, megegyem-é, megigyam-é? Potomság!”

Más író, élelmesebb, nem töprengett fél évig egy tetszetős költeményen. Vörösmarty nem gondolt arra: hamarább munkával is megkereshetné azt a száz forintot. Szeretett volna kellemesen élni, kedvelte a hölgyeket és a kirándulást, a jó bort, kávét, társaságot, plpázást, ha tehette, utazgatott, de felszínesen s felelőtlenül papír- ravetett írást kezéből kiadni nem jutott eszébe.

író volt. Élt ötvenöt évet.