Irodalmi Szemle, 1975

1975/10 - HAGYOMÁNY - Révész Bertalan: A romantikus nemzeti epika úttörője

telű 955. évi mellett rátalált egy másik augsburgi ütközetre, a 910. évire,34 mely a magyarok győzelmével végződött. Ez a „felfedezése” hasznosnak bizonyult; hiszen ahhoz, hogy művében a patriotizmus romantikus pátoszát kidomboríthassa, legalább a hőstettekben és vitézségekben bővelkedő honfoglalás közeléből kellett témát választania

— ha már magáról a honfoglalásról nem énekelhetett. Hogy nem a honfoglalás történetéből meríti hőskölteménye tárgyát-anyagát, s nem Árpád hőstetteit szedi zengze- tes hexameterekbe, az — Sebestyén Gyula szerint — egyenesen Pázmándi Horvát Endre bejelentett eposzának (mármint Árpádról írandó eposzának) volt tulajdonítható. „A közvélemény a pázmándi remetét jelölte ki hősköltőjének, sőt maga Kisfaludy is így vélekedett, mert boldog volt, hogy az almanach köteteit Horvát kisebb elbeszélésével nyithatta meg. A magyar klérus leendő díszét tehát a pesti papnövendéknek nem illett munkájában háborgatni.”35 Nos, a fenti körülmény valóban befolyásolta a kezdő poétát témaválasztásában, bár — tegyük hozzá — szíve szerint Árpádról s a többi honfoglaló hősről énekelt volna legszívesebben, amiről az eposzt olvasván lépten-nyo- mon meggyőződhetünk. íme néhány kiragadott példa: Árpád nevének szüntelen emlegetése, egy öreg vitézzel elbeszélteti Árpádnak Zalán felett aratott győzelmét, másutt a vérszerződést eleveníti fel, vagy megidézi Kiov ostromát, a kunok csatlakozását, Olup-Tulma, Zoárd és Kadosa viselt dolgait.

Mivel ma már a korszak kisszámú kutatóin, esetleg egy-két érdeklődő egyetemi-főiskolai hallgatón kívül csak igen kevesen vállalkoznak az Augsburgi ütközet elolvasására, az elemzés követhetősége és a következtetések világossága, érthetősége érdekében kissé részletezőbben vázoljuk a mű cselekményét.

Az eposz ossziános hangvételű látó-láttató előhanggal indul, melynek már első sorai végtelen eposzi távlatokat tárnak az olvasó elé:

Hunnia rettenetes karu hősei tűnnek előmbe,

Kik legelőbb védék országuk sarkait Árpád Holta után az egész Alemannia jegyveri ellen....

E távlat-nyitás után erőteljesen gördülő tizenkilenc hexamenteres soron keresztül a tárgymegnevezés következik: a magyarok Lehel vezérletével Augsburgnál fényes diadalt aratnak az alemán hadakon; a rájuk mért vereség oly megsemmisítő, hogy

Népei nyúgotnak nem merték hosszú időkig Árpád gyermekeit haddal jenyegetni ezentúl.

Olly tüzesen védék megtámadt honjokat ekkor A magyarok!...

(Előhang 18—21.)

A cselekmény — az alapkoncepciónak megfelelően — szükségszerűen a hadjárat elkerülhetetlenségének motiválásával, megokolásával kezdődik. Eszerint a teuton hadak a „mord képű Szígárd” parancsára Augsburg alatt összesereglenek, hogy „Attila magvait”, „a hadakat-rontó Árpád” utódait, „Pannónia hőseit” megalázza, hazájukat feldúlja. Lehel, kinek „a hadi kormányt a nemzet szózatja nyujtá ált”, hallván a hírt: tüstént hadi tanácsra szólítja hadnagyait, s mindnyájan haragos szívvel bosszút esküsznek a teutonok ellen. Esküjüket, ősi szokás szerint, saját vérükkel pecsételik meg:

34 Legfőbb forrása minden bizonnyal Virág Benedek történelmi műve, a Magyar századok lehetett (az öt kötetes munka 1808 és 1816 között jelent meg); ez a kalandozáskori esemény ugyanis nála kapja meg először a kívánt hangsúlyt. Ezenkívül felhasználta gesta- és krőnikaírölnkat, valamint 18. századi történetíróinkat (Thuróczyt, Prayt, Katonát, Budai Ézsaiást, Budai Ferencet) — közülük elsősorban Anonymus Gesta Hungarorum-át. — Hogy a sorok száma pontosan megegyezik a feldolgozott téma évszámával, a kész műre nézve nincs jelentősége; a témaválasztás szempontjából azonban igen: nyilván a két számadat egybeesésével is költőnk a kevésbé ismert 910. évi augsburgi ütközetet akarta közismertté tenni, s ennek győzelmével valamelyest kompenzálni a 955. évi nagy vereséget.

35 Sebestyén Gy.: A magyar honfoglalás mondái. 2. kötet, Bp. 1905. 359. 1.