Irodalmi Szemle, 1975

1975/10 - Varga Imre: Szerelmünk, Fiammetta

gek a világi dolgokban, nehéz szerelmek — ezzel telik el ifjúsága. És persze szakadatlanul ír, utánoz, gyakorolja magát mesterségében.

A mai olvasó jobbára csak a Dekameront ismeri, ez a novellagyűjtemény azonban nem az egyetlen munkája Boccacciónak. A fiatalember verses kísérletekbe vág. Az első próba egy nehézkes, rossz kompozíclójú regény. Egy-egy jól sikerült epizód, kerek szerelmi történet, mint Florio spanyol királyfi és egy előkelő római lány szerelme, s aztán hosszadalmas jelenetek sorjáznak rá, a lovagi költészet receptje szerint. Következő próbálkozása a Filostrato. Ebből veszi Chaucer Troilo és Grízeid regényes történetét, a két szerelmes innen kerül át Shakespeare színpadára. A Teseide stanzákban írt klasszikus hősköltemény. Témája a görög mondavilágból ismerős; Theseus harca az amazonokkal, majd a hősnek Hippolitával kötött házassága. Ennek a hosszú költeménynek is eléggé aránytalan a szerkezete: párbajok, szerelmi vetélkedések váltják egymást, a részjelenetek bősége mint több, versben megírt novellavázlat. Az író azonban még nem ismeri majdani formáját; idegen öltözetekben ékeskedik. Boccaccio később Firenzében Danteról tart nyilvános előadásokat. A mester hatása ekkortól (s hosszú ideig) látható művészetében. A Nimfák Színjátéka már ennek a kornak terméke. A megírása az Oj Élethez hasonló: prózaszövegek és terzinák váltják benne egymást. Ebben is Ámor a sorsok mozgatója, de itt már szentek ruháját ölti magára. A könyv hősét, Ameto pásztort az erény ormára emeli a szerelem, ez az egyszerű ember szinte meglstenül, akárcsak a Beatrlcet követő Dante.

Maria d’Aquino szakít Boccaccióval, a poéta azonban továbbra Is vágyódik a szabados életű asszony után. A vágyódás ihleti azt az allegorikus poémát, amelyben Fismmetta az erény megtestesítőjeként jelenik meg.

A nagy szerelmet jelképező név a következő könyv fedelére íródik. írójában nyilván tombolt a féltékenység, kibeszéli hát magából. Ez a munka is zsúfolásig tömve mitológiával, ókori szerzetekkel, a hangja pedig irodalmi, szónoki. A féltékeny Fiammetta a könyv érdemesebb részeiben lélektani remeklésként áll elénk. Az író megfordította a valóságos helyzetet, így bosszulta meg az elhagyott szerető a hűtlen asszonyt. Ez a könyv össze sem hasonlítható a híres novellagyűjteménye után keltezett nőgúnyoló szatírával. Ez utóbbi már a fölszabadító, pajzán esetek megírása utáni fölényt, a hangját meglelt írót mutatja. A tíz ifjú meséi előtt született még a Caccia di Diana (Diána vadászata), az ovidiusi hölgymagasztalók hangján szóló verses próba. Rövid, lírai versei, dalai Petrarca- és Dante-hatást mutatnak, ritka köztük a valóságból sarjadó.

Boccaccio eszmények, kultúrák és nyelvek vízválasztóján állva szemlélte a világot. Az aszketizmus és az életöröm vívta égi-földi harcát, két nyelv követeli magáénak a poéták szavait: a hatalmas múltú latin és a kamaszkorát élő s a legnehezebb föladatokat virtusból, csakazértis fölvállaló olasz. A firenzei hármaskorona legfiatalabb tagja egyik könyvét olaszul, másikat latinul írja. Nem tud választani vers és próza között, a mitológia hosszú ideig legalább annyira érdekli, mint a körötte zajló élet. Mitológiai érdeklődésre és ismeretségre vall a görög-római hitvilágot földolgozó nagy munkája, sokáig Iskolásgyermekek tanulgatták belőle az ókor isteneinek névsorát és híresneves cselekedeteit.

A lovagi költészet akkortájban már megszűnőben volt. A trubadúrokat vezérlő csillag kihunyt. A reneszánsz házaktól övezett terek, pompás ligetek sétányai fölött sikamlós históriák és pajzán történetek keringtek. Az új élet a szerelem dolgaiban őszintébb emberre várt, s arcul állt a lovagi világ szigorú erkölcsiségével. A köznép hatalmasan elúnta a szentek és apácák csodás cselekedeteit. Ekkor jelentek meg a fabliauk, azaz a mezőkről a városba költöztek a lovagi hűséget, papságot, vallást, nőtiszteletet és vagyoni szentségeket kigúnyoló, életerős történetek. A mesélő polgár a szemérmes apáca mellé szoknyát emelgető ördögöt állított. A Dekameronból már kiűzetett az a lovagvilág, amelynek hatása alatt Boccaccio versei, hölgymagasztaló strófái és allegorikus jelenetei keletkeztek. Az elfoglalt polgár rövid érdekes történetet vár, nincs türelme a hosszas hitregékhez, a példázatok és jelképek megfejtéséhez. A latin édességet, mesterkéltséget, a középkor trubadúrjainál életesebb erotika váltja föl, a szerelem hús és vér dolga lett. Dante Isteni Színjátéka még a gondolattal, bölcselkedéssel, teológiával és tudománnyal csillapított szerelmi vágyódás. A trubadúr Bertand de Born saját levágott fejét tartja lámpásként kezében, a száműzött firenzei pokolbéli útjára ez a fény esik. A Színjátéknak ég s föld a munkatársa, a Dekameron- nak a mesélő polgár.