Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - E. Fehér Pál: Néhány szó Laco Novomeskýrôl
E. Fehér Pál néhány szó Laco Novomeskyről „Slovenskosť nemôže byt programom tvorby, pretože musí byť jej predpokladom.. Ez a mondata az egész embert idézi számomra: azt az egyéniséget, akiben ritka tisztasággal ötvöződött össze az emberi és a költői becsület. Szlovák a csontja velejéig — és internacionalista szíve utolsó dobbanásáig, elméjének minden erejével. Egyetemességének titka az, hogy nemzetének történelmét jól meg tanulta és a helyes következtetéseket vonta le belőle. Tudatában volt annak, hogy arra a nacionalizmusra, amely népét oly hosszú ideig sújtotta és oly kegyetlenül — ezt nekünk, magyaroknak kell félreérthetetlenül tudatosítanunk önmagunkban — nos, erre az istencsapására semmi esetre sem lehet válasz egy másik nacionalizmus. Annyira természetes számára, hogy szlovák, mint az. hogy ember. És nem csupán költőként fogalmazta meg ezt a tanulságot, hanem politikusként is, már a történeti általánosítás szintjén: „Slovenský národný záujem — podtrhuje Povstanie v našom historickom vedomí — rieši sa v boji za pokrok, demokraciu, po boku revolúcií za socializmus. Nikdy nie v rozpore s týmito úsiliami a už naskrze nie proti nám.” Ha tetszik, ez a tanulság minden közép-kelet-európai népre is vonatkozik, tehát a szlovákokra éppannyira, mint reánk magyarokra, vagy bármely más népre. A költő — vátesz: ezt szokták mondani a mi tájainkon, s ne örvendezzünk annak, hogy ilyesféle földöntúli erővel ruházzák föl poétáinkat. Mert egy történelmi nyomorúság jelzése ez: aki nem tud, mert nem tudhat győzni a földön — annak az égi, az isteni jós szerepét adományozzák. Ismerjük közös történelmünkből azokat az időket, mikor a költő szükségképpen lett vátesszé: a földi hatalomból kizárták, üldöztetett ezáltal, tehát a földöntúli átkokat szólaltatta meg, a nemzetért, a népért való felelős aggodalom már-már őrületté növő lelki bajaitól űzetvén. De ismerjük fel újkori történelmünkből azt a költőtípust is, aki a társadalmi haladás realitásait fölismerve — költőségéből egy jottányit sem adva föl — ezen a földön, az adott viszonyok között akart lenni — a mi József Attilánk szavaival élve — „az adott valóság mérnöke". Novomeský — ugyancsak a valóság ilyen költő-mérnöke. A haladás nemzeti és nemzetközi koordinátái között tájékozott egész életében, a szocializmus ügyének győzelmére tette fel életét költőként és politikusként egyaránt. 2. Életem szerencsés véletlenje, hogy néhányszor találkozhattam vele. Ilyen szerencsének tartom, hogy voltam Ilja Ehrenburg moszkvai lakásában és az őt ábrázoló híres Picasso-portréval és eleven modelljével egyszerre farkasszemet nézve interjút készíthettem; ilyen boldogság volt számomra, hogy néhányszor Alekszandr Tvardovszkij vendége lehettem a Novij Mir szerkesztőségében és lakásán; örülök, hogy könyvespolcomon őrizhetem Miroslav Krleža nekem dedikált kötetét és hogy Zágrábban is vendége lehettem; sohase felejtem el Fábry Zoltán törékeny alakját a stószi ház előtt és könyvtárának tündökletes gazdagságát. Az első találkozásom pedig így történt... A Kortárs egyik szerkesztőjeként Prágában jártam, s a cseh testvérlap, a Plamen főszerkesztője — azóta is jó barátom — Jirí Hájek beszélt rá a találkozásra: „okvetlenül meg kell ismerned őt”, bizonygatta izgatottan. Novomeský akkor még Prágában lakott (1963 elején jártunk akkor), s a telefonhívásra azonnal fölajánlotta: bejön a szerkesztőségbe. Be is látogatott, és Hájek dolgozószobájának sarkában üldögélve, magyarul
