Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - E. Fehér Pál: Néhány szó Laco Novomeskýrôl

kezdte feleleveníteni magyar emlékeit, hogy volt ő a Kassai Munkás felelős szerkesztője és hogy nagyon szereti Forbáth Imrét. Faggattam: mit csinál, mit ír? A Vila Terezát említette. Én alig-alig tudtam Novomeský költészetéről. Tulajdonképpen csak annyit, amit a két világháború közötti időszak legjobb magyar marxista folyóiratában, a Korunkban, Szalatnai Rezső írt első kötetéről, még 1930-ban: „. .. Novomeský verskötete volt a legegységesebb szlovák költeménykötet, mely a háború után megjelent.. Arra kértem, mondjon el néhány sort valamelyik verséből, s ő hosszas tétovázás után a Vila Tereza bevezető sorait szavalta el, de inkább suttogta:

To bolo vtedy, to bolo vtedy ešte,

keď naše zástavy tej jednej závideli,

ktorá aj že ne, zaznávané, zaskmásané, zakázané,

v ten novembrový predvečer a deň

nad Prahou, na Žižkove,

Italská neviem koľko,

viala jak sviatočný list v novom kalendári, červená ...

Néhány hónappal később levéllel kerestem föl: írna néhány szót a Kortárs számára Fábry Zoltán új, akkortájt frissen megjelent kötetéről, a Harmadvirágzásról, amely kötet a szlovákiai magyar irodalom új, szocialista valóságát kísérelte meg rögzíteni. Postafordultával felelt. Idézem a levelet:

v Prahe, 22. 9. 63.

Vážení súdruhovia,

hoci dost dobre rozumiem po maďarsky, píšem Vám po slovensky, pretože sa nazdávam, že lepšie porozumiete môjmu listu v tejto reči, než v mojej aktívnej maďarčine. Vašu výzvu, aby som Vám pre Kortárs napísal do 1. 10. článočík o novej knihe Z. Fáb- ryho som dostal. Odpustite však, článok nemôžem napísaí, pretože knihu som nečítal, počul som iba o nej a dohľadnom čase sa k nej ani nedostanem. Okrem toho neskrze nie som orientovaný v maďarskej literatúre v Československu za posledných 10—15 rokov a to by som mal byť čo len čiastočne a všeobecne, aby som bol kompetentný vyjadrií sa k danej téme, ak to nemá byť len mlátenie prázdnej slamy, čo Vy —- ako rozumiem Vášmu ovzdušiu — chválabohu nechcete.

Azda trošku neskoršie, možno v inom, a až sám naberiem ako-tak dych.

So súdružským pozdravom Váš L. Novomeský.

Aztán volt egy-két véletlen találkozásunk, most már Pozsonyban, többnyire az írószövetség klubjában. Ilyenkor egy-egy magyar emlékét elevenítette föl. Elmesélte, miként érkezett Magyarországra 1930 szeptemberében, amidőn hírét vette a budapesti tüntetéseknek. Bántotta őt, hogy mennyi félreértés illette munkásságát bizonyos magyar körök részéről, akik őt — a személyi kultusz idejének megalapozatlan vádját ismételve — magyar-ellenesnek akarták feltüntetni.

1968 májusában újra kéréssel fordultam hozzá: interjút kértem tőle a Népszabadság számára, mert sokan úgy éreztük itt, Budapesten, hogy az ő véleménye megkönnyíti a tájékozódást az akkori idők csehszlovákiai eseményeiben. Egy szombat délelőtt találkoztunk a Devín kávéházban. Nagyon fáradtnak látszott, s panaszkodott, hogy sokat betegeskedik. Az interjú megjelent 1968. június 1-én. Az egyik kérdést és az erre adott választ idézem, mert most ez a fontos, s egyébként is, ez a részlet híven jellemzi a beszélgetés egész szellemét.

Egy szlovák költő és egy magyar újságíró beszélgetésében szükségszerűen felmerül a két nép történelmi és mai viszonya. Annál is inkább, mivel Novomeský elvtárs politikusként igen sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel. Tehát úgy fogalmazhatnánk a kérdést: hogyan látja ma a szlovák nép nemzeti és internacionalista feladatait?”

Ez volt a kérdés és íme, a válasz:

„— Azt hiszem, minden nép számára igen fontos, hogy nemzeti önismerete reális alapokon nyugodjék. És egy reális nemzetkép minden népet, tehát a szlovákokat is arra a következtetésre vezeti el, hogy internacionalistának kell lennünk. Internacionalista