Irodalmi Szemle, 1974
1974/10 - Gál Sándor: Fényes reggel
Gál Sándor fényei reggel Mi bajod, kérdeztem magamtól mindjárt -az út elején, mi a fene bajod, mikor a kerekek jól forognak, az út is száraz, reggelire megettél egy egész narancsot, s most nézheted ezt a pompás téli tájat, amely olyan megadóan fekszik eléd, mint a legszebb, leghűségesebb szerető... Hát mi az ördög bajod lehet ilyen fényes reggel?! Tudom, s nyomban belátom, hogy ez nagyon ostoba kérdés, s igazság szerint nem is lett volna szabad föltennem, már csak azért se, mert eleve biztos voltam benne, hogy válaszolni rá képtelenség. Mert mi baja is lehet az embernek, ha reggelire egy egész narancsot felfalhat. Ha józanabbul végiggondolom, akkor azt kell mondanom, hogy aki ilyen reggeli után ostoba kérdéseket tesz föl magának, az valamilyen módon maga is ostoba. Ennek ellenére feltettem magamnak a kérdést. Mert higgyék el, én már olyan vagyok, hogy akkor is megteremnek bennem a kérdések, ha semmi okom a kérdezésre. A kérdések, az tulajdonképpen én vagyok. Hát nem fura dolog ez? Mert ki az ördögnek kellenek az én kérdéseim? .Ki vesz kérdéseket? Búzát, disznót, marhát, azt igen, azt megveszik. Natúr vagy feldolgozott állapotban. De kérdéseket...? így van ez, kérem. A kérdések a kutyának se kellenek. A kérdések csak nekem kellenek, de hogy mire, azt magam se tudom. Most itt van ez a legutóbbi, hogy ,mi bajod?” Mi bajom is lehetne nekem? Főleg a narancs után! Az út jó, száraz, 3 ez a vén tragacs is derekasan nyeli a kilométereket, hát igazán nincs okom panaszkodni. S mégis... Valami nincs egészen rendben, mert a világon ok nélkül semmi sincs, még egy kérdés se.-Ha pedig a kérdésnek oka van, azt az okot illenék felderíteni. Nézzük csak, hogy is állnak a dolgok. Az éjszaka jól aludtam, ezt onnan tudom, hogy egyáltalán nem emlékszem az éjszakára. Mikor felébredtem, bosszankodtam ugyan egy kicsit, mert a vízcsap hörögve adta tudtomra, hogy kiszáradt, de a mosakodásból sohasem csináltam gondot. Azután pedig megettem azt a bizonyos narancsot, amit már említettem. Ha távolabbra megyek vissza, már több az esélyem, hogy a kérdés okát megközelítsem. Mert tegnapelőtt például alaposan berúgtam. Ritkán fordul elő velem, de tegnapelőtt megtörtént. Tegnap, persze, mint mindig utána, ha iszom, rettenetesen fájt a fejem. Nem tudom, ismerik-e ezt a fajta fejfájást, ha ismerik, akkor fölösleges részletesen elmondanom, ha meg nem ismerik, akkor hiába is írnám le, mivel ez a fejfájásnak egy olyan különös változata, amelyet csak átélve ismerhet meg igazán az ember. S nincs rá orvosság. Még a citromos feketekávé sem segít; tapasztalatból mondom ezt, mert kipróbáltam. Ezért, ha csak lehet, ne öntsenek föl a garatra. Vagy pontosabban, csak akkor, ha elkerülhetetlen. Na de hogyan lehet azt tudni, mikor elkerülhetetlen? Ez megint egy olyan kérdés, amelyre aligha lehet válaszolni. Hogy miért? Kérem, én anyagbeszerző vagyok, s ha tetszik, ha nem, az ivás hozzátartozik a hivatásomhoz. Mert például ha reggel jönnek, hogy eltörött egy kúpkerék, ugye, akkor nekem kell szereznem egy új kúpkereket. De általában a kúpkerék hiánycikk, akárcsak az ékszíj vagy a dinamó. S ilyenkor mit tehet az anyagbeszerző? Azt mondja, hogy rendben van, fiúk, felhajtom valahol azt a nyavalyás kúpkereket, de kell hozzá egy demizson bor. Az elnök persze káromkodik egy cifrát, a könyvelő pedig kiutalja a bort. Mert kell a kúpkerék. A demizson bort aztán beteszem ebbe a tragacsba, amit jobb időkben autónak is neveztek, startolok, és elindulok felhajtani
