Irodalmi Szemle, 1974

1974/10 - Bunčák, Pavol: A vőlegény (elbeszélés)

gallyat fogunk tördelni, mivel a kiskecske az összes eledel közül az akácfalevelet szerette a legjobban. Ha valaki ránk mordult, hogy „Fiúk, szabad-e a gallyakat tép- desni?”, Peter így vágott vissza: — A mamám azt mondta, nálunk mindig szabad volt a kecskék számára gallyat törni. — S bátran tovább folytatta a munkát.

Egy télvégi napon Peter elcsalt a város szélén levő téglagyárba. Ferót, a barátját akarta meglátogatni, akinek az édesapja a gyár alkalmazottja volt. Ha Fero velünk tart, szabadon kergetőzhetünk az egész téglagyárban, a szárító tetejére is felmászhatunk, s lehet, hogy a hatalmas kéménybe is sikerül bejutnunk. Ilyen nagy kémény csak kettő volt a városban, az egyik a szeszfőzdében, a másik a téglagyárban.

A hosszú hársfasorban lépkedtünk, mely egészen a szőlőhegyig vezetett. Útközben megkérdeztem a cimborámtól:

— Mi leszel, Péter, ha nagy leszel?

— Szerelő — válaszolta büszkén.

— Az micsoda?

— Hát: szerelő ... Hogyan magyarázzam meg? ... Gumicsizmát, bricsesznadrágot és gumiköpenyt visel. Ha valami történik, nyomban a szerelőért szaladnak. Mondjuk, elszakad egy villanydrót és leesik a földre ... A szerelő mindig magánál hordja a harapófogóját, meg egy tekercs szigetelőszalagot, s egykettőre felmászik az oszlopra. Szerelőre mindenütt szükség van. Ö mindenhez ért. A szerelő urasan él, mindig van pénze ... Hát te? Te mi akarsz lenni?

— Én... tengerész szeretnék lenni — feleltem. — Előbb hajósinas lennék, azután kormányos, végül meg kapitány. Szép élet a matrózélet — magyaráztam neki —, olvasd csak el a Két év vakációt, vagy a Grant kapitány gyermekeitl Az egyik osztálytársam, Slamkának hívják, papnak készül — tettem hozzá lekicsinylőén.

— Az a nyamvadt? Hiszen annak olyan a lábaszára, mint a szalmaszál! Talán azért is hívják Slamkának. A papnak kövérnek kell lennie — tudálékoskodott Peter. — Aztán meg: a papoknak nem lehet feleségük .. .

— Slamka tudja, hogy a papok nem nősülhetnek, de neki az nem számít, úgysem érdeklik a lányok — mondtam. — Szeretsz templomba járni? — jutott eszembe később.

— Mikor a templomba vagyok, mindig az az érzésem, hogy a fejemre zuhan valami. Az oltár, vagy egy szobor. A papám sohasem jár templomba, a mamának sincs rá ideje. Csak otthon imádkoznak. A plébánosnak különben egy szavát sem érteni, latinul motyog az orra alatt. Ti tanultok latint, neked a pap beszédét is értened kell. Mondj valamit latinul — kérlelt Peter.

Készségesen megtettem, amire kért. Azt mondtam, ami éppen eszembe jutott: — Maledictus piscis in tertia aqua . .. Quo vadis, domine ...

— Ez valami imádság, mi?

— Dehogy imádság. Az egyik egy könyveim: Quo vadis, Domine? Azt jelenti: Hová mégy, Uram? Maledictus piscis in tertia aqua pedig annyit tesz, hogy „elkárhozott hal a harmadik vízben”. Erre egy hölgy tanított, aki akkor járt nálunk, amikor beteg voltam. A bátyja ügyvéd, ellesett tőle egyet-mást.

— Mire jó mindez? Csupa hülyeség. Csak a papoknak és az ügyvédeknek van rá szüksége. S talán az orvosoknak. Más ember nem veszi hasznát. Mi a polgáriban nem tanulunk ilyen badarságot — dicsekedett Peter. — Az jobb iskola, mint a te gimnáziumod.

Még be sem fejezte mondókáját, amikor melléje ugrott a mögöttünk haladó nyolcadikos, és öklével jól oldalba bökte.

— Mi van, te zsivány? — kiáltott a diák s tovasietett.

— Megmondlak az apámnak — fenyegetőzött Peter. A nyolcadikos hátranézett s vigyorogva mondta:

— Apádat bekapom vacsora után utóételnek! Ezt üzenem neki!

Peternek könnybe lábadt a szeme.

— Látod, ilyenek a gimnazisták. Ez a mélák máris úrnak képzeli magát... Zslvány- nak nevezett, az istókjátl Úgy megvágom egyszer, hogy szétmegy a feje!

De akkor már fel is tűnt előttünk a téglagyár: a szőlőhegy lejtőjén álló épület- csoport. A legnagyobb földszintes házban maga a gyártulajdonos lakott. Három szép lánya volt. Peter mindent tudott róluk. Azt is, hogy a lányok közül kettő már a kelen