Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - FIGYELŐ - Mészáros László: A rejtélyes tök (L. Souček A betlehemi csillag nyomában)
„Barátaim, Verne Gyula nyomdokában olyan látogatók nyomát fedeztük fel, akiknek otthona sohasem volt a Föld és még ma sem az”. Hőseink minden ármány ellenére lemerészkednek a barlang mélyére, ahol megtalálják Verne levelét, az ürlények Fekete Polipját, és útnak indítanak egy repülő csészealjat. A Szent Patrick barlang titka feltárult, hogy az űrlények tudása az emberiséget szolgálja. Mindez természetesen csak a történet váza, amelyet a regényben aztán tények és ismeretek, valamint feltevések és fantasztikus elképzelések tömege tölt ki. Vernéhez hasonlóan Souček is tanít. Beszél a bogarakról, a régi izlandi rúnákról, a Holub tanársegéddel folytatott beszélgetés pedig valóságos bevezetés a Földön kívüli civilizációk problémakörébe, teletűzdelve lexikális adatokkal. Nemes ismeretterjesztés ez. S ez a legnehezebb. A tények és az ismeretek Součeknál olyan szervesen illeszkednek bele a történet logikus menetébe, hogy egyáltalán nem hatnak zavaróan. Mindezt elősegíti az az írói megoldás, hogy szinte többszörös keretjátékkal veszi körül a tulajdonképpeni történetet és a közvetlen írói (szerkesztői} „beleszólások” is di- namikusabbá és szavahihetőbbé teszik a cselekményt. Mindezek után meg kellene próbálni besorolni Součekot a sci-fi irodalom különböző áramlataiba. Ez azonban nem olyan egyszerű. A Mulattató történetek [Amazing- Stories) és a Csodás történetek (Wonder Stories] magazinok történetei után (a 30-as évek) ma már a tudományos-fantasztikus irodalom olyan sokarcú és dinamikus, hogy teljesen lehetetlennek látszik „befogása”, klasszifikálása. A legtöbb osztályozási kísérlet a témát veszi alapul. Damon Knight például robotok, időutazás, űrutazások, másfajta világok és népek, az idegenek, a felsőbbrendű ember és a csodálatos találmányok címszavak köré csoportosította egy antológia novelláit. Az ilyen megközelítés azonban csak félreértésekhez vezethet. A vak madarak titka és Az ősi lovagi jel például a fenti témák majdnem mindegyikét tartalmazza. Igazat adunk Jacques Bergier következtetésének, hogy „a modern science-fiction lényege szerint gondolati-eszmei irodalom”. A gondolat-eszmeiségét véve alapul két fő ága van a tudományos-fantasztikus irodalomnak: a vernei és a wellsi. A sci-fi mindmáig nyomon követhető alapvető irányzata e két író gondolkodásmódjára vezethető vissza. Minden más irányzat elfér közöttük. Olyan ez a két ág, mint egy parabola kát divergáló szára. Ha parabolánkon esetleg még egy minőségi merülési vonalat is meghúzunk — valahol a fókusz fölött — akkor ebbe a térbe tényleg minden irány és író belefér. Természetes azonban, hogy igazi irodalomként csak azt fogadjuk el, ami a merülési vonal fölött van (szemben például a Van Vogt-i steril ötletességgel és fantasztikummal). A két eszmei ág körül az utóbbi években valóságos eszmei háború keletkezett. Donald A. Wollheim élesen fogalmaz: „Tegyük mérlegre a két írót: Verne szűk látókörű, társadalmi mondanivaló nélküli nacionalista, aki csak a találmányokra és mechanizmusokra összpontosítja figyelmét. Wells utópista, akit a társadalmi törekvések fűtenek és a sci-fit mindig az emberiség megváltoztatására gyakorolt hatás szándékával használja.” Ez az értékelés azért nem igazságos, mert történelmietlen. Julij Kagarlickij szovjet irodalomtudós marxista elemzése pontosabban fogalmazza meg a problémát: nem Verne vagy Wells, hanem Verne és Wells! „Wellst általában nem összehasonlították Vernével, mint inkább szembeállították vele. Holott Wells Verne folytatója, lázadó folytatója (...); Jules Vernénél csírájában megtalálhaltó majdnem minden, amivel Wells hírnevet szerzett”. Ha tehát a parabola két szárában eszmei különbséget is észlelünk, ez a marxista felfogás szerint nem eszmei ellentétességet jelent. Gyakorlaitilag Verne művei a szo- szialista államokban talán még gyakrabban és nagyobb példányszámban jelennek meg, mint Wells művei. Kétségtelen azonban az is, hogy Wollheim létező eszmei ellentétet lát meg az ottani (USA) állapotokban. Hisz például a haladó Asimovval és Simákkal szembe állítható a jobboldali Campell és Heinleinn. Mindezeket egybevetve szerintem Souček a vernei ághoz áll közelebb. Ezen a téren belül pedig valahol a Crichton által meghúzott vonalon halad. Crichton híres művét — Az Androméda törzset — az egyik amerikai recenzens knowledge fiction-nek nevezte, amit talán megismerő fantasztikumnak fordíthatnánk. Souček műveiben „a csodálatos kalandok zűrzavara” mindenekelőtt a megismerés kalandját jelenti. Ezért több Souček minden műve pusztán gyermekirodalomnál. Ez különbözteti meg a hazai sci- fitől is. A Veselý—Brabenec szerzőpáros regényei például [Gyilkosság a Szivárvány
