Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - Varga Imre: A versbéli kuruc
Varga Imr® a versbéli kuruc í. Jegyzeteinek lapozása, lapszéli fölírásainak újraolvasása közben ia recenzens óhatatlanul visszahökken; az odavetett szavak, futtában rögzített gondolattöredékek java része minősítő formula — Jelző. Ha a majdani (egyelőre még határozott alakba nem szabályozott) ismertetés szerzője történetesen a kényelemszerető kritikusok csoportjához tartozik, összegereblyézi, majd tetszetős alakba rendezi megjegyzéseit, megpróbál tarka képet összehozni a mozaikcserepekből; az ám, de mi lesz a könyv egészével, mi lesz a kompozícióval, ha pusztán a színek titkaiba van erőnk beavatni az olvasót. A hasonlatnál időzve, az olvasó vajon megelégszik-e majd a színvázlatokkal, a határozottan kontúrozott, erőteljes vonalakkal rajzolt tabló helyett a festékpöttyekkel telehintett papírlapokkal, nem horkan-e föl ilyen mondatok olvastán, mint: a 86. oldalon található patyolatszínű vers rokonéit a 98. oldalon leljük; a legtisztábban türkizkék költemény a 11. oldalra került, lapozzunk rá; a 116. oldalon viszont egy meggypiros lírai emlékezésben gyönyörködhetünk. A margóra rótt emlékeztető jelzők, utalások tehát — amint ezt a fönti sorok is megerősítik — kisegítő eszközként ugyan alkalmazhatók, de semmi esetre sem kizárólagosan. 2. Ámbár — egy másik, megfoghatóbb oldalukról nézve a színeket, — ide kívánkozik a témát helyes irányba terelő bekezdés: Nagy László és a' festészet, a kép viszonyáról. Viszonyt írtam kapcsolat helyett, s hogy miért, hamarosan kiderül. Költőnk látásmódja Vörösmarty és Ady vizionáló képességével, módszerével rokonítható leginkább, de fölkerülhetne a listára ugyanígy József Attila neve is. Vers-képei, látomásai mégsem tisztán magyar mesterekre utalnak. Hiszen az Ady költészetének lezárulása óta eltelt fél évszázadban nemegy lírai forradalom zajlott le kontinensünkön. Másrészt: gyarapodtak, fölfrissültek ismereteink, a múlt több nagy költőjét újra fölfedeztük, többet tudunk a természeti népek költészetéről. A hosszú névsorból most csak néhány nevet iktatok, akinek költészetéhez Nagy László is szívesen fordul: Lorca, Dylan Thomas, Blake, Hölderlin. A képi látásmódnak azonban alkati oka is van. Egy interjúban így beszél erről a költő: „Egyébként a színeket is nagyon szeretem, majdnem mindegyik színt. Ehhez hozzátartozik, hogy a festészettel sokat foglalkozom.” Ugyancsak ebben a beszélgetésben olvashatunk arról, hogy a költő ifjúkorában festőnek indult, s jelenleg is szívesen fest, fúr-farag. Dylan Thomas összegyűjtött verseit úgyszintén Nagy László illusztrálta. Nem véletlenül. A látomásosság és a képekkel élő költészet példaadóit nem kizárólagosan a képzőművészetben és a müköltésben találja meg poétánk, hanem a népköltészetekben is (például a délszláv, a bolgár vagy a finnugor népköltészetben, amelyekből Nagy remek műfordításokat készített); indíttatásában, lírai arcélének kialakításában természetesen nem mellőzhető a magyar népdal. Az elemzett kötet Bartók című versében tetten érhető az utalás a zeneszerző (s persze megidézője: a költő) és a népdal alkotó viszonyára, egy versrészletet alkalmazva Bartók helyzetére, aki „már világgá ment egy fűszálon”. A rokonságot természetesen nem az ilyen sebtiben előráncigált sorok, töredékek bizonyítják, iaz összefüggések sokkal mélyebbek, lényegibbek.
