Irodalmi Szemle, 1974
1974/1 - FIGYELŐ - Csanda Sándor: Balázs Béla: Életünk
mutat a könyv elnyújtott elme s az egyes fejezetek tartalmát összefoglaló alcímek. Hasonlóképp mint a Stevenson-kori kalandregényekben. A Két napban Csapiár úgy ábrázolja a bensőt, hogy kialakulatlan egyéniség (vagy egy véglegessé szilárdulni sosem tudó személy, akinek az egyénietlensége az egyénisége) metamorfózisait, hogy eseményekbe, személyekbe vetíti. Nincs itt szó voltaképpen másról mint számtalanszor elkezdett, és számtalanszor féTbeszakadt életrajzírás-kísér- letröl. S újra visszatérek a stilisztikához. Csapiár mondatai a helyükön vannak; s ezen túl pontosak, lényegbe találók. Talán azért sikerül mindez neki, mert nem erőlködik. S így azért is gondolkodtat el. S ezért tud nevettetni, feloldani. Például a könyv közepe táján szereplő klub, beat-zenekar, stb. leírásánál. Ám ideje helyet adnunk az ellenvéleménynek is, akik az írni tudásban, a hibátlan, kerek mondatok mögött ürességet vélnek felfedezni, pontosabban szólva a tartalom hiányát. A szkepszis — bár ebben az esetben nyilvánvalóan túlzó — sok fiatal szerző írására érvényes, s itt megintcsak neveket sorolhatnék, két-három könyves fiatal szerzőkét, akik megálltak a holtponton, s oldalak százain át a semmiről, s mindig-ugyanoda visszatérő hősökről beszélnek. Ez többszöri ismétlés után már fárasztó és unalmas. De Csapiárt nem féltem az ellaposodástól, a novelláskötet tarkasága, s a kisregény bátor újrakezdése, a nóvum, amit hozott sokszínű, megújulni képes tehetséget mutat. A próza eleddig valamiféle iskolás illemtudás következményeként görcsösen ragaszkodott a meséhez lévén, hogy a Daphnisz és Chloé másrészt pedig a Dekameron árnyéka túlságosan nyomasztólag hatott az írók újító kedélyére, s a kaland és a mozgalmasság egy bizonyos típusra irányította a szerzők igyekezetét. De ha megvizsgáljuk az újabb irodalom eredményeit általában a mese mellett (és nem alárendeltjeként) vagy a mese ellenében születtek. Vegyük például az újkori novella immár két klasszikus példáját Thomas Mann Halál Velencébenjét vagy Zweig Sakknovelláját. S említsük meg a regényírók közül Dosztojevszkijt (aki a mese mellett tudott eredményeket felmutatni) vagy Camust, Beckettet. A kalandok vagy az „eligazítások” hiánya még nem jelenti azt, hogy az író nem a közönséghez szól. Csapiár így ajánlja könyvét: „Hogy miért akarom ezt az írást elolvastatni magukkal, ne kérdezzék. Ne kényszerítsenek újabb hazudozásokba, ha nem muszáj. Vegyük úgy, hogy nincs válasz.” Illetve van — egyetlenegy: — olvassuk el a könyvet! (— varga imre — ) Az 1948. évi februári győzelem emlékére írt értekezése rövid művelődéstörténeti összefoglalása a szlovákiai magyar nemzetiség az utolsó negyedszázadának. A szerző maga is a februári győzelem után lett újságíróvá, kulturális életünk egyik legszorgalmasabb, leghűségesebb krónikásává. Ez az értekezés a szerző első, önálló könyvként megjelent írása, de számos részletét, előző megfogalmazását már az Oj Szóban és másutt is olvashattuk. A könyv tíz, arányosan felépített, tartalmas fejezetre oszlik. E fejezetekből külön könyvként meg lehetne írni sajtónk, könyvkiadásunk, a CSEMADOK, iskoláink, a Magyar Területi Színház, műBalázs Béla: Életünk kedvelő művészeti mozgalmunk történetét, s igen aktuális volna, ha e negyedszázad eredményeit valaki szakszerűen értékelve, részletesebben is elemezné. Az utóbbi években egyre gazdagodó szak- irodalmunk, az évenként gyarapodó tanulmánykötetek, s nem utolsósorban e könyv szerzőjének gyümölcsöző aktivitása, erre reményt és biztosítékot is nyújtanak. Balázs az első fejezetben a felszabadulás után kialakult történelmi helyzetet, a CSKP-nek a teljes hatalom megszerzéséért folytatott küzdelmét, s a csehszlovákiai magyar nemzetiség 1945—48 közötti nehéz éveit mutatja be — forrásként főként Klement Gottwald és a magyar nemzetiség kérdésével foglalkozó Juraj Zvara írásait idézve. A következő rész A fordulat címmel a Győzelmes
