Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - Zalabai Zsigmond: „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni”
A gyermekköltészetnek — magyar vonalon — jóformán szakirodalma sincs. Nem kíséri olyan hatalmas tanulmány- és esszéhullám, mint a felnőtt-költészetet, s ha olykor az érdeklődés középpontjába kerül is,3 a megjelent írások korántsem vázolják fel esztétikai rendszerét, nem tisztázzák megnyugtatóan elméleti kérdéseit, nem a művészi tükrözés sajátosságát s ennek stílusbeli vetületét. „A kritika, ami nincs — jellemzi tömören a helyzetet Iszlai Zoltán.4 Hogy a gyermekirodalomnak máig sincs tudományosan megalapozott, módszertani rendszerbe foglalt kritikája, abban főleg az a (szerencsére ma már kiszorulóban levő) felfogás a ludas, amely a gyermekirodaimat nem a nemzeti irodalom szerves részeként, azaz nem esztétikai minőségként értelmezte, hanem iskolai belügyként, a pedagógiai ráhatás eszközeként tartotta számon. Ez volt a gyermekirodalom-kritika első (s tegyük hozzá: vulgarizáló) szakasza. A második az „apológia” jegyében telt (telik): a felnőtt-líra — rádöbbenve az egyenrangúságra — helyet szorított maga mellett a gyermekversnek is. A magyar gyermekverskritika — úgy tűnik — még ennek az útszakasznak a problémáival küszködik; erre utal legalábbis Lengyel Balázs egy tanulmányának a címe: Emancipáljuk-e a gyermek- irodalmat?5 A harmadik szakasz célkitűzése az kell legyen, hogy megállapítsa, posz- tulálja és rendszerbe foglalja a nemzeti írásbeliséggel egyenrangúsított gyermekköltészet sajátosságait, esztétikai ismérveit. Ezt az elvárásunkat csak a jövő elégítheti ki, annak ellenére is, hogy a szlovák és cseh irodalomtudomány már ia jelenben is tett néhány biztató lépést ezen az úton.6 A gyermekvers-kriitika szempontjainak tisztázatlansága szorosan összefügg a gyermekirodalom fiatal voltával. A gyermekvers a folklór szintjén ugyan egyidős az emberiséggel, műköltői alkotásként azonban csak századunkban jött létre. A rabszolgatartó társadalomból egyetlen gyermekdal maradt fönt: a Rodoszi fecskedal.7 A középkori vallásosság, a reneszánsz, a barokk, a felvilágosodás csodához, meséhez, abszurdhoz, játékhoz való fölöttébb ellentmondásos, vonzó-taszító, igenlő-tagadó viszonya után8 lényegében a romantika fedezi fel úgy a mesét, a csodát, hogy egyben élmény- nyé, belső sajátjává avatja azt. Ezzel egyidőben a modern társadalomtudományok ráébrednek arra, hogy a gyermek nem egyszerűen „kis ember”, hanem sajátos személyiség. E fölismerést követően írta le először programszerűen egy angol esztéta 1897- ben: „a gyermeknek joga van arra, hogy szórakoztassák, s ha a költők, képzőművészek képzelete eddig csak az általános olvasók és hallgatók felé fordult, mostantól fogva föl kell figyelni a jövő nemzedék érdeklődésére, és a gyerekek éhségét a valóság és a képzeletbeli csoda tüneményeivel kell jóllakatni,”9 Megszületett tehát a célirányos gyermekköltészet. Van-e különösebb értelme, létjogosultsága? Németh László szerint a gyermek „arra született, hogy klasszikusokat olvasson”. Németh, akinek eleme a kísérletezés, „házipedagóguskodása” során ki is próbálta — meggyőző eredménnyel — lányai Petőfit, Aranyt, Shakespeare-t befogadó képességeit. „Igenis — kardoskodik —, össze lehetne állítani remekművekből egy olyan könyvtárat, hogy a gyermek azokon jusson el a serdülésig. A rossz tankönyveknek és a kiadóknak a hazugsága, hogy a gyermekek és a nagy költők közé egy gyermekirodaimat kell tolni, amely a művészethez akar kalauzolni, de valójában örökre elkalauzol tőle.”''-0 Pszichológusok — ia gyermeki lélek értői — ezzel szemben azt bizonygatták, hogy gyermekköltészetre (értsd: egyszerű költészetre) szükség van, mivelhogy a gyermek 3 Lásd az Élet és Irodalom 1973 tavaszán rendezett eszmecseréjét Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Tamkó Sirató Károly, Csanádi Imre, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs és mások hozzászólásával. 4 Élet és Irodalom, 1973/12. 5 Uo., 1973/11. 6 A szlovák és cseh gyermekirodalom-kritika szakaszolásához és értékeléséhez lásd Ján Kopál: Literatúra a detský aspekt. Štúdie 2. Kabinet literárnej komunikácie Pedagogickej íakulty v Nitre. 135. 1. 7 Lásd T. Aszódi utószavát. I. m. 214. I. 8 A kérdést Turóczi—Trostler József két tanulmánya, A mese felfedezése és a magyar mese a XVIII. században, valamint A tótágast álló világ taglalja részletesebben. Mindkettő a Magyar irodalom, világirodalom c. kötetben, Bp. 1961, 73—97., ill. 281—307. 1. 9 Idézi T. Aszódi. I. m. 214. I. Költők a gyerekszobában. In: A kísérletező ember. Bratislava 1973, 210. 1.
