Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - Zalabai Zsigmond: „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni”
Zalabai Zsigmond „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni” /Töprengés a gyermekversről és a hazai magyar gyermekköltészetről]* „A Madách kiadó tervéből mát évek óta hiányzott a gyermekvers, s ezzel a kötettel kezdjük meg adósságunk törlesztését” — olvashatjuk >a Petrik József Nyolcszínű szivárványát bevezető szerkesztői jegyzetben. Az „adósságtörlesztés” keretében az imént említett gyermekvers-gyűjteményen kívül még ia következők jelentek meg: Verseghy Erzsébet Tavaszi szél (1973), Tóth Elemér Csillagrózsa (1973), Simkó Tibor Karcsi kacsa kalandjai (1973), Dénes György Tücsökhegedű (1974) c. könyvei. Öt kötet, kétszáz egynéhány vers — ennyi a mérleg. A mennyiség minőségvizsgálatra, értékelésre, összevetésre késztet. Napjainkra a gyermekvers a magyar költészet szép, sajátos virágokat termő hajtásává erősödött. Nem sorvadt el a felnőtt-líra árnyékában, hanem — ugyanabból a talajból, a magyar költészetet megújító áramlatokból szíva életnedveit — vele együtt növekedett és teljesedett ki.1 Mit tekintsünk nóvumnak klasszikusaink — főleg Petőfi — nem gyermekeknek írt, de hozzájuk (is) szóló versei, a legkisebbek világát üdén-harmatosan, mégis elemi nyelvi erővel festő Móricz (irodalomtörténetben és kritikában máig sem kellőképpen méltányolt) versikéi után? Mindenekelőtt a bartóki-kodályi zenetanítás nyomán a nép- költészet „tiszta forrásában” megmerült-megújult gyermeklírát (Nagy László, Csoóri Sándor, Takáts Gyula, Kormos István s főleg Weöres Sándor alkotásait) s a csodát, a fantasztikumot, az irracionális-groteszk-alogikus gondolkodást, a primitív művészet és a gyermekrajz világszemléletét eltanuló, tehát a századelő izmusainak gazdagító eredményeit el- és átsajátító gyermekverseket (Tamkó Sírató Károly, Weöres Sándor s a gyermekrajz világlátását illetően Nemes Nagy Ágnes). Ez, ez lehet csak viszonyítási háttér, ha gyermekköltészetünk és az összmagyar gyermeklíra értékviszonyát ob- jektívan akarjuk tisztázni. E tágabb horizont egyrészt közelebb visz a gyermekköltészet lényegéhez, másrészt élesebb fényt vet negatívumainkra, gyermekvers-íróink világszemléletének és stílusának gyöngéire is. Szükség van-e egyáltalán a célirányos gyermekköltészetre? A válasz nem könnyű. Két szempontból nem az: 1. a gyermekköltészet az irodalomelmélet mostohagyereke; 2. a gyermekkölitészet mint irodalmi megnyilatkozás csak századunkban jött létre.2 Járjuk körül először ezt a két problémát. * Elhangzott a Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciójának ülésén 1974. november 13-én. 1 Lásd erről Lengyel Balázs véleményét: „. .. kitűnő költők égsz sora fedezte fel magában a költőlélekben lappangó gyermeket ,és szólaltatta meg mindenki örömére ... E nélkül a nem kis erőfeszítés nélkül nem értünk volna el oda, ahová napjainkban elértünk: mai líránk és mai gyermeklíránk párhuzamos fejlődéséhez, a gyermekkorban kialakuló versízlés és versélvezet és a felnőttízlés egységéhez.” Idézi T. Aszódi Éva a Cini cini muzsika című gyermekvers-antológia utószavában, 214. 1. 2 Hasonló a helyzet a prózában is. A Gullivert, a Robinsont, az Egri csillagokat stb. szerzőik eredetileg nem gyermekeknek szánták, ezekből a művekből hiányzott a célirányosság.
