Irodalmi Szemle, 1974

1974/9 - Tóth László: Mérleg hava (vers)

Tóth László

mérleg hava

(A verset Kopócs Tibornak ajánlom)

I. VÉGTELENÍTETT HEGEDÜFUTAM

Nagytestű, döngő léptű

nőkkel virradtak rám az éjszakák.

Megtelt velük a Szám, megteltek velük

összes Üregeim, megtelt velük Látásom-Hallásom,

s most, a kesernyés ízeken túl, valószínűtlenül,

miként az utolsó könnycsepp a Halott Erdő

arcán, ott csillogsz, letörölhetetlen

holdként az arcomon. A hasfal

megreng, a test leomlik,

a homlokcsontot

megemelik az özönvizek:

belső rétekre, belső házakra

zubog a víz — megéltem már minden

megélhetőt, Megszenvedtem minden

megszenvedhető!.

Megszenvedtem már

az Istent, megéltem én

az összes Eszméket, Forradalmakat,

az egyetemes és történelmi Testet. Láttam

Nauszikaát, a tenger késeitől véresen. Bolyongtam

a sejtek, szénhidrátok és fehérjék sűrűjében,

a gének közt, hétszer-hét-holdu öröklétben.

Zsigerek liánjai fonták át

lábamat-kezemet, Mirigy király

legkisebb lánya: archeopterix-szárnyú Nap

zuhanása. Végigjártam a has fennsíkját,

a tengerszem-köldököt, mellek

kialudt krátereiből lestem az elröppenő

madarakat, hónalj öblében hullámok mosták

fehérre testemet, megérintettem a lábszár s a combok

faragott márványoszlopait. Egy teraszon

fekszem most. Egy élen. Bőrömön

kiüt a só, a fém! Európával

a hátán a Bika: szügyig

halálos dobogásban.

Fölsebzett tenyéren egy ország

pontos rajza. A madarak bukórepülésben

jönnek: tollúk kihull, a vizek elfolynak,

s a magaslaton városok épülnek, hogy a Szív tájékán

városok dőljenek romba. Fölsebzett tenyéren

egy élet pontos rajza. Egy életé, melyben

kibomlok, miként új tavasz jöttével

a Háborús Lovak szeme, s összecsukódom,

akár a Rózsa. Mert innen messzire látni. Mert

innen Ázsia vándorát látni s minden világrészekét.

Innen hófúvást, tengert, a táj s minden tájak korlátján magasan átcsapót. Állataid kifordult szeme fenn az égen, és idelenn, fénylő csillagképeid alatt egymásba