Irodalmi Szemle, 1974

1974/9 - Bereck József: Elégtétel

Totót, hogy csak valami hülyeséget ne csináljon, mert állandóan kísértett a látvány, amikor egyszer korán reggel bementéi véletlenül a borjúistállóba, és Totó... Szerencsére nem vett észre téged, de állati indulatának, gerjedelmének látványa azóta is kísért.

Arra csak egyszer gondoltál — bizarr ötletként persze rögtön el is vetetted —, hogy mi lenne, ha mégis... ha ez a játék másképp sülne el, mint ahogy a kocsmáros gondolja. Hiszen az ilyesmire már volt példa. S különben is: elég egymás mellé képzelni őket. Faragatlianság, egyszerű vágyak, nyers fizikai erő az egyik oldalon, ezek ellentétje a másikon. De a kocsmárost a tizenöt évi kocsmároskodás már eléggé megviselte. Megfigyelhetted: ha néha összeszólalkozik valakivel és nem tudja döntésre vinni a dolgot, egészen váratlanul pityeregni kezd, hogy nem tehet róla, de teljesen ki vannak már az idegei. A lábai iaz évek folyamán megnyomorodtak; ha előjön a pult mögül, esetlenül jár, mint a pingvin. Kezdetben még el lehetett viselni, de ma már annyira lassan számol, hogy az idegen vendégek megmosolyogják; egy-egy nagyobb bankjegyet nem mer egyszerűen a kasszába dobni, sokáig szorongatja, tapogatja: nem a vendégeiben, önmagában nem bízik. Ennek ellenére a bizarr gondolat csak egyszer fordult meg a fejedben. Hogy mi lenne, ha mégis...

A nyugdíjas bakter, akinek csak a szemöldökét kímélte meg a dér, az asztala mellől néhányszor feléd hunyorít, de egyelőre csak annyit látsz, hogy Totó egymás után önti magába a féldeciket, s a kocsmáros még jobban magáha zárkózik. Sűrűbben kortyolsz a sörödből, mert hirtelen élénkebb lesz a dobolás, ezúttal benned, valahol a gyomrod tájékán; még mindig halk, finom és idegesítő. A kocsmáros ránctalan arcát nézed, deresedő halántékát, tekintetének erőtlen gyertyaláng-lobogását. Egy kicsit megsajnálod, nem tudod, miért, de érzed, hogy a legszívesebben most valahol máshol lenne.

Aztán amikor Totó újra eléje tolja a poharát, megrázza a fejét. „Többet már nem adok.”

Mióta bejöttél, most hallod először a hangját. Érzed, hogy egy csipetnyi palástolt ingerültség vibrál benne. „Olvasd csak el, mi van a fejed fölé írva!” A minden kocsmában megtalálható táblára mutat, miszerint a részegekeit kiszolgálni tilos. Totó rá se hederít. Egy arasznyival odébb tolja kiürült poharát. Az ajka feszesen összezárva.

„Mondtam már, hogy többet nem adok!” A kocsmáros hangjában most már palásto- latlan az ingerültség, a fojtott düh. Kifordul a söntésbe. „Leissza magát, mint egy disznó. Aztán összehord itt tücsköt-bogarat. Egy kerékkel amúgy is kevesebb van neki.”

A sarokból jól látod, hogy mindenki feszülten figyel, de senki sem szólal meg. A színházban, az előadás közben, sem szabad közbeszólni. Esetleg tapsolni.

A göndörhajú farmárfiú elcsodálkozik egy kicsit, amikor benyit. Csak a fejét dugja be a söntésajtón: tekintetével téged keres. „Doktor úr, holnapra hozhatna három doboz Mykocetont. Jó? Különben a békettőből elvezettük a harminchetest az elletőbe. Majd csak lesz vele valami... Nem jön a fél nyolcassal?” Megrázod a fejed, pedig érzed, hogy menned kellene. A farmárfiú még egyszer rácsodálkozik a néma csendben ülő emberekre. „Mi az, meghalt valaki?” Vigyorog egyet és elmegy.

A tekintetek újra a pult felé fordulnak. Egyidőben. Totó fészkelődni kezd, aztán kitántorog a megszokott helyéről. Látod, hogy a beugrásban már teljesen lefenekedte a zöld latexot. Szétvetett lábakkal pontosan a pult előtt áll meg. „Ha adsz, ha nem, akkor sem ite csináltad!" Élesen, vihogva fölnevet. Sajnálod, hogy háttal áll, hogy nem láthatod az arcát. A kocsmáros elfoglaltságot mímel.

Tulajdonképpen még nem tudod, miről van szó, de egyszer csak azt veszed észre, hogy drukkolsz a fiúnak, aki hirtelen meginog, előrebukik, de sikerül lábon maradnia; amikor visszanyeri az egyensúlyát, a térdét kezdi el csapkodni. „Ki lett veled tolva, Ernő ... Piszokul ki lett veled tolva!” Önfeledten, öblösen nevet.

Látod, hogy a kocsmáros a legszívesebben arcul ütné Totót a pult fölött. „Nekem aztán beszélhetsz! Hiszen mindenki tudja, hogy hülye vagy!” Az üvegekkel babrál az italpolcon.

„Nem baj, ha hülye vagyok, de teveled piszokul ki lett cseszve!” Totó egészen a pulthoz lép és tekintetével a kocsmároséba akaszkodik. „Na, gyere be a konyhába, kérdezzük csak meg a feleségedtől, hogy ki csinálta. Na, gyere!” Szélesen gesztikulál, s már indul is. Erőteljes mozdulattal betaszítja az üres, sötét nagyterembe nyíló ajtót. Azt veszed észre, hogy a kocsmáros Is eltűnik a pult mögül.