Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - Kövesdi János: „ötórai tea” és egyéb különlegességek munkaszolgálatosoknak
várgó mosolya elárulta ezt. Ha vasárnaponként nem szállt alább a hőmérő mínusz tíz foknál, és nem volt erősebb szél, a reggeli torna után egy-egy szakaszt, néha egy egész századot, kiparancsolt a patakhoz. Persze már a táborudvaron derékig levetkőztette kiszemeltjeit, nehogy a „futástól megizzadjanak”. Alaposan meg kellett mosdaniuk kötésig, kölcsönösen lecsutakolva egymás hátát, és majd csuromvizesen futás vissza. Mert törülközőt sohasem volt szabad magukkal vinniük. A fürdőzők kísérését egy alkalommal sem engedte át kerettag-társainak. Ez egyedül az ő kiváltsága volt. Ha egy egész századot kísért, olyankor „testőrét”, Mackót is magával vitte. Ök persze mindig terepjárón mentek. Jégtörő Mátyás táján az oroszok már egészen közel értek a táborunkhoz. Tüzérségük az általunk tartott járási városkát ostromolta. Jól hallható volt az ágyúdörej, és repülőgépeik néha egészen a táborunkig berepültek. Éjszakára már az elsötétítést is elrendelték, s rendszeressé váltak a légiriadók. Nemsokára az első bombát is ledobták a táborra. Attól kezdve — érdekes módon — differenciálódott a tábor. Kisebb csoportok alakultak, és megindult a sugdolózás. A kerettagok szemlátomást ingerültebbek lettek. Ritkábban kegyetlenkedtek, de dühödteb- ben, mint azelőtt. Ez az ingerültség Szirmait is hatalmába kerítette, sőt néha-néha a pánik jelei is jól megfigyelhetők voltak rajta. Idegállapotának megváltozását tanúsította az a félelemmel vegyes görcsös szigorúság is, amellyel az éjszakai elsötétítéshez ragaszkodott. Ezek után a napi foglalkoztatásunk — aminek eddig megkülönböztetett figyelmet szentelt — sem kötötte le annyira az érdeklődését. Voltaképpen csak két dolog maradt fontos számára: az éjszakai elsötétítés meg a kora reggeli testedzés a fürdőztetéssel. Furcsállottuk a dolgot, de nem törődtünk túlságosan vele. A kerettagok nyíltan kinevették aggodalmaskodó intézkedései miatt. Néha már délután két-három órával lámpagyújtás előtt parancsot adott az elsötétítésre. Ránk köszöntött József. És tavasz helyett végzetes bajt hozott a táborra. Időközben az oroszok félig elfoglalták a járási városkát, és egy-egy repülőgép minden éjszaka a tábor környékére is be-besiklott. József nap éjszakáján virradat előtt aztán harmadmagával „látogatott meg” bennünket az előző éjszakai felderítő gép és lebombázta a tábort. Azaz csak akarta, mert a bombák a temetődombra és az udvarra hullottak. A bombáktól tehát megmenekültünk, de a mániákussá vált Szirmai haragjától nem. Nyomban pirkadat után felverte az egész tábort, és azt üvöltözve, hogy a bombázókat a „kárörvendő zsidók” és a „vörösbolsi árulók” csalogatták a tábor ellen, mert éjjel szándékosan kivilágítva hagytak ablakszárnyakat, hogy pusztulásba döntsék a tábort, megtorlásul általános fürdést rendelt el — anyaszült meztelenül. Mindenkinek ki kellett vonulnia. Egészségesnek, tífuszosnak egyaránt. A táborban csak a halottak és a haldoklók maradtak ... Metsző hideg volt aznap hajnalban. A dombok felől csípős szél fújt, és messze kergette a fellegeket. A kihunyni készülő csillagok, akárcsak megidézetlen néma tanúk, döbbenten pislogtak le ránk a kristálytiszta égboltról. Fényükben kékesen szikrázott a keményre fagyott hó. És a tábor vonult. Micsoda megalázó szégyenteljes vonulás volt! Nem volt sorakozó, nem volt menet- oszlop. Csak alaktalan csoportokba verődtek a századok az udvaron, miután nagy lármával kikergettek bennünket a barakkokból. Azután elcsördültek a karikás ostorok — és a fekete embertömeg nekilódult a hajnali derengésnek. Ahogyan elnéztem a havas mezőn előremozgó sötét áradatot, úgy rémlett, mintha végeláthatatlan fehér sivatagban hatalmas marhacsorda vonulna, serényen pattintgató gulyásbojtárokkal a nyomában — szomját oltani „hűs” patakra. Am váratlanul korbács csattant a hátamon. — Lódulj a többiek után! Igen lemaradtál. Biztosan szökni akart a bitang! És a forró sivatag visszaváltozott hideg hómezővé, a marhacsorda tehetetlen embertömeggé, a játékos gulyásbojtárok dühödt keretlegényekké és a „hűs patak” — jégpil- lés fekete folyóvá. Mire a folyóhoz értünk, egészen megvirradt. Nem akarok magában fölöslegesen borzadályt kelteni, ezért nem részletezem, ami azután történt. És az akkori érzelmeimről sem akarok beszélni. Csak a puszta tényeket mondom.
