Irodalmi Szemle, 1974

1974/9 - Kövesdi János: „ötórai tea” és egyéb különlegességek munkaszolgálatosoknak

ide-oda kalimpál a lábuk között. De nyomban belém hasít a tudat, hogy én is éppen ilyen nevetséges, esett és szánalmas lehetek más szemével nézve. Istenem, micsoda megaláztatása az embernek! Tehetetlen kétségbeesés fog el. És mérhetetlen düh. De nem tehetek mást, mint hogy még szilajabbul taposom a havat... végtére is, az életemért futok... Kezdem érzékelni testemben a meleget. Ez már némi vigasz.

— Állj! — reccsen Szirmai hangja. — Fújják ki magukat.

Most már azt reméljük, hogy végre elenged bennünket, de két-három perc múlva feküdj!-t vezényel, és még megkúsztat bennünket a frissen esett hóban. Minthogy a tábor alig nyújt lehetőséget a tisztálkodásra, a „reggeli testnevelés” után „általános havazkodást” rendez, amiből a lázas betegek sem vonhatják ki magukat, vagy megkúsztat bennünket a hóban, amit Heimlerrel kedélyesen „száraz fürdőnek” neveznek. Nekünk akkor meztelen testtel, gondolhatja, valóságos „nedves” hideg, zuhany volt.

így éltünk, hm... ha életnek mondható az a tengernyi kín, gyötrelem, megaláztatás. Ilyen életet rótt ránk a haza... mert akkor minden a haza nevében történt, de a hasonszőrűek, akik ezen a vidéken születtünk, jól tudtuk, hogy kinek mit jelent valójában ez a szó, és ki mennyire és miért szereti. Osztályozni lehetett az embereket aszerint, ki milyen gyakran és hangsúllyal ejti ki e szót, valahogy ösztönösen azokhoz húzódtam közelebb már harminckilencben, akik csak néha-néha vették ajkukra mint olyasmit, ami szent, mint isten nevét, vagy egyáltalán ki se mondták — vagy ha mondták is, csak halkan, szinte suttogva —, azt tartottam, aki nem gajdolja folyton, az gondol rá sokat, mert akit igazán szeretünk, arról nem fecsegünk szüntelen ország- világ előtt, hiszen azzal lelepleznénk, kiteregetnénk titkunkat, hanem gondolunk rá, mert engedje meg, a legtöbbet azzal tehetünk valakiért vagy valamiért, ha gondolunk rá, ha féltve követjük lelkünk reflektorfélyével. így gondoltam én is barátaimmal a hazára, így gondoltuk ki, álmodtuk meg a magunk hazáját, amely más alakban derengett előttünk, mint azoké, akik kiszögezték a szónoki emelvényre. És... máig sem értem, hogyan, valami kokárdabérenc kifürkészte a titkomat, és feladott — legalábbis én erre a végkövetkeztetésre jutottam —, azért osztottak be a leprások halálmenetébe. így mondom, mert mi így is neveztük magunkat.

De bocsásson meg, hogy kissé elkalandoztam a tábortól. Szóval úgy éltünk, úgy tartottak bennünket parancsnokaink, ahogyan Hitler vágóbarmait nem tartották a fronton. Ha majd egyszer megírják az emberi testi-lelki lealjasítás történetét, akkor a Horthy-féle magyar munkaszolgálatot példaként fogják idézni.

Az imént a „száraz fürdőről” ejtettem szót. Valahogy elviseltük. Ha reggelre friss hó esett, az megenyhítette az időjárást is. Ilyenkor talán még üdítőleg is hatott a „fürdő”, az éjjeli álmatlan didergés meg a tetvekkel és poloskákkal folytatott viaskodás után. Persze ebben is forgandó volt a szerencse, mert ha nem Szirmai, akkor Heimler akkor is kiparancsolit bennünket, ha kona hajnalban havazás helyett ólmos szitálás volt, és reggelre a hó teteje borotvaélesre fagyott. Nem nehéz elképzelni, mire képesek a gyémántkemény hókristályok. De a szakaszvezető meg a tizedes könyörtelen volt. A „száraz fürdő” egyenesen ínyenc élvezeteik közé tartozott. Nekihajtották a félmeztelen embereket a hónak, és kedélyesen szemlélték, míg a jeges hó véresre vagdossa az elgyengült meztelen testeket. Egy-egy ilyen kegyetlen „fürdőzés” után halványpirossá színeződött a hó az udvaron... Ha nem fedte be újabb réteg, egy-két óra múlva céklavörös árnyalatot öltött.

Elgondolhatja, micsoda fájdalmas volt, ha az embernek kisebesedett felsőtesttel minden másnap reggel újabb „fürdőt” kelle'tt venni.

Nem csoda tehát, ha a muszosok félelemmel gondoltak az ólmos esőre, de még a közönséges fagyókára is.

Szirmait viszont annyira mulattatta ez ia jelképes fürdőzés, hogy később a valóságos fürdőztetés is szinte vesszőparipájává vált. A temetődombon túl, félkilométernyire a tábortól egy patak folyt. Sebes erecskék ömlöttek bele a lankákról, úgyhogy a táborhelynél már eléggé szélesre duzzadt, így akár kisebb folyónak is számíthatott vol- n'a. Ezt szemelte ki a szakaszvezető már kora tavasszal, és alig indult meg a jégzajlás, egy kisebb csoportot „próbaként” kivitt megfürdetni. Noha a tábor udvarán volt kút, tisztálkodás ürügyén rendszeresítette a reggeli mosdatásokat. Bizonyosak voltunk benne, hogy a tisztálkodás csupán ürügy. A valóságban egyfajta büntetési vagy inkább kínzási forma volt számára. Gonddal megválasztott mód szadista hajlamainak kiélésére. Hiszen szemmel látható élvezetet szerzett neki a dolog. Ha más nem, furcsa, só-