Irodalmi Szemle, 1974
1974/9 - Bagrickij, Eduárd: Himnusz Majakovszkijhoz (vers) - Ehrenburg, Ilja: Charles Péguy halálára (vers)
Eduárd Bagrickij himnusz Majakovszkijhoz Megvadult bölény ragyogó kürtőkalapban, üveges szemed lassan körbejáratod a felhőként karok módjára markoló kéményeken s a szennyvíztől felázott koszos utcákon. Narancssárga trikóban feszítő világválogatott, vasalt cipőddel megrúgod a földgolyót, s az kirepül a lángoló térbe, és mind gyorsabban, gyorsabban, gyorsabban száguld. Bronzbarna testű isteni szibarita, figyeled, hogy a történelem máglyái fölé akasztott föld smaragd kondérjában mint dagadnak és pukkannak szét a népek. A napra dühödten ugató városok hadura, óh, ha büszkén végigmész az utcán, a házak kihúzzák magukat s a tetők vezényszó nélkül vágják a „balra nézz”-t. Én, az évszázadok piheágyain kényeztetett puhány, feléd nyújtom kifinomult kezem. Magabiztos tenyereddel megszorítod, hogy a fehér bőrön kék foltok fakadnak. Én, aki gyűlölöm a jelenkort és a matematikában és a történelemben keresek feledést, ihletett pillantásommal tisztán felmérem: rövidesen, rövidesen szétfoszlunk, mint a füst. És tisztelettudóan félrehúzódom, és azt mondom: „Üdvözlégy Majakovszkij”! * A költő 1912 táján írta és közölte versét. Charles Péguy halálára A marne-i napokban a forró mezőn feküdtél társaiddal együtt s figyelted a messzi utakat higgadtan bejáró égitesteket. A zsíros föld övéiért rimánkodott s perzselő harapnivalóval vendégelte őket. Az ellenség is övéiért könyörgött. Szeptemberben olvastuk valamennyien: A marne-i csatában elesett Péguy. Te isten, Champagne valamennyi szőlőlombja Ilja Ehrenburg és valamennyi elnehezült szív megtelt a szitok sötét nedűjével és görnyeszti a katonát. És ott a Rajna csendes áradásában kivirágzott a harag venyigéje. Hej, ivócimborák, gyűljetek mihamar asztalhoz és koccintsatok e szegény porhüvely felett. 1915
