Irodalmi Szemle, 1974

1974/8 - FIGYELŐ - Benkő László: Stíluselemzés és irodalomtörténet (Jegyzetek Csanda Sándor Balassi Bálint költészete című könyvéhez)

fejtések azonban kevés figyelemre méltatják a filológiai, lexikográfiai követelményeket; a szerző nyugodtan mellőzhette volna őket.

Annál lényegsebb, hogy a versmondattani sajátságokra különös gondot fordít az irodalomtörténész szerző. Igen jó érzékkel nem a különlegességek hajszolásával, hanem a mennyiségi felhalmozódás alapján egyéni sajátsággá erősödő elemek felsorakoztatásával találja meg Balassi költői mondattanának jellemzőit. Ilyenek a közölés, enjambement, inverzió (99—102).

Csanda szerint a közölés „olyan klhagyásos mondatszerkezet alkalmazása, amelyben egy közös mondatrészt vele egy szerkezetet alkotó mondatrészek vesznek közre úgy, hogy az utóbbiak egymással rímelnek, a közös mondatrész pedig az utána állóval alkot szorosabb egységet.” (99). Ehhez a kissé bonyolult fogalmazású meghatározáshoz két megjegyzést kell fűznöm. A közrefogott szót vagy szerkezetet körbe ölelő azonos mondatrészek rímelése nem általános érvényű követelménye a közölésnek. (Például: „A mókás vőfény verset mond a nászról, Violát, rózsát, mindent összeszed, És csillagot, szerelmet, cifraságot.”) Balassi közöléseire azonban feltétlenül jellemző a rím, ezt a felsorolt tucatnyi példa egy híján meggyőzően igazolja. (Az „Immár zászlód alul kitöltem, sőt távul járok nagy seregedtűl” példa tévesen került ide.) Vajon miért tekinti a szerző ezt a Horváth János műszavával elterjedt szerkezeti formát „kihagyásosnak”? Hiszen minden közöléses mondat csekély szórendi változtatással átalakítható halmozott mondatrészes mondattá: „Háládatlanságát látván hamis voltát.”: Látván háládatlanságát, hamis voltát.

Nagyon elgondolkodtató Csandának az a megjegyzése, amely szerint Balassi „a kötőszót, névmást, igekötőt gyakran hátrább tolja helyéről, hogy biztosítsa a sormetszet zavartalanságát, vagy azért, hogy ilyen szavak ne kerüljenek nyomatékos helyzetbe [sor vagy ütem élére).” (101) Ezt a tételt azonban a felsorolt példáknak csak egy része igazolja maradéktalanul: „Angyalok az Ornak követi kik vattok”. De már a következő példaként idézett sor aligha bontható szét másként csak úgy, hogy a ha kerül az ütem élére: ,,Az én jó Istenem, ha gyertyám nekem”. (Itt még a ha értelmi hangsúlyozás esetén felfogható hangsúlytalan szakaszelőzőnek.) De ezekben a példákban: „Te nyitod rózsákat meg illatozásra”, „Szemed verőfénye mert lelkem gyötrelme” a tizenkettes sorokat felező sormetszet utáni ütemkezdő szőtagok csak hangsúlyosak lehetnek. (Vö. „Hej, pedig üresen vagy félig rakottan”; Faluvégen a nyáj, míg szerte legelész”).

Kétségtelen, hogy az itt összesűrűsödö verstani kérdések mai napig sem teljesen tisztázottak, és többféleképpen magyarázhatók. Mégis úgy vélem, Csanda idézett tételét célszerű megtoldani egy további differenciáló megjegyzéssel: Egyes esetekben a ritmusegység (ütem) élére helyezett igekötő, kötőszó stb. főhangsúlyossá válhat, fokozott jelentőséget, magasabb stilisztikai értéket nyer. Hogy az ilyen versmondattani sajátság kialakulásában van-e s milyen szerepe van a költői tudatosságnak s mit köszönhet létrejötte a ritmuskényszernek, azt persze nem lehet eldönteni.

A nyelvi-stilisztikai sajátságok közt tallózva, még egy apró mozzanat kívánkozik tollhegyre. A „Célia feredésének módját” festő költeményben ezt a naturallsztikus sort olvashatjuk: „Kinek mezítelen testére szerelem gerjedvén füsti menne” (128).

Ehhez a sorhoz Csanda az alábbi megjegyzést fűzi: „A füsti menne kifejezés jelentését pontosan nem ismerjük, a szövegösszefüggésből úgy értelmezhető, hogy a nő bőre párolgott.” (128). Ezt a magyarázatot nem tudom sem grammatikailag, sem szemantikailag összeegyeztetni az idézett mondattal. A vers szerinti félreérthetetlen alaphelyzet az, hogy a költő látja a fürdőző Céliát, mezítelen testét az imádott nőnek, „kinél égnek nincs szebb csillaga”.

Egy szép női test látása minden egészséges férfiban erotikus hatást kelt még ma is. Balassi korában még nem volt szokás a bikinis, monokinis strandolás, tehát a meztelenség hatása nyilván még elevenebb, még intenzívebb volt. Érthető, hogy Célia mezítelen teste szerelmi gerjedelmet vált ki a költőből, aki tudvalévőén hevü- lékeny ifjú volt. Minthogy azonban Célia (legalábbis a vers tanúsága szerint) eszményi női ideálként, szinte égi alakként lebegett a költő előtt, heves vágya csak vágy maradhatott, meghiúsult, füstbe ment. (A füsti ~ füstté toldalékos formák a mai