Irodalmi Szemle, 1974

1974/8 - FIGYELŐ - Benkő László: Stíluselemzés és irodalomtörténet (Jegyzetek Csanda Sándor Balassi Bálint költészete című könyvéhez)

statisztikai adatolással. Valószínűleg ez a hiányérzet késztette a szerzőt arra, hogy egyrészt idézze a rendelkezésére álló néhány statisztikai adatot, valamint hogy megkísérelje a költői szótár valamiféle pótlását.

Megtudjuk, hogy Balassi 29 szerelmes versében a szép szó 46-szor fordul elő Jelzőként. Néhány további szóstatisztikai adatot is közöl a szerző Fábián István korábbi munkája nyomán; ezek szerint a szent szó 25, a szeret ige 43, a szerelem főnév 133 előfordulással szerepel Balassi Bálint költői nyelvében. Ezek az elszórt számok magukban nem sokat mondanak. Jóval többet látunk meg, ha az előfordulás gyakoriságát Jelző számokat más megfelelő adatokkal vetjük egybe. Balassi után négyszáz évvel, a magyar szerelmi lírának egy másik Jelentős képviselője: Juhász Gyula 563-szor használja a szép szót költői nyelvében. De a szépen határozószó és a szépség főnév is Juhász gyakori szavai közé tartozik 67, illetve 63 előfordulással. Magyar vonatkozásban — sajnos — nincs több adatunk. De néhány külföldi kiadású költői, írói szótár segítségével még jobban tájékozódhatunk a szavak világának titokzatos járataiban: Dante Divina Commediájában a szép szó különféle alakváltozatainak száma 108, Cervantes összes műveiben ugyanez a szám 63, Puskinnál (csak személyre vonatkoztatva) 179, Goethénél 13.000. Messze vezetne a szóstatisztikáknak további felsorolása, ezért megelégedhetünk itt annyival, hogy a szép szó a költői nyelvnek (de kiir.intsüin minden nvrlvi rótos-nok I uvükori. talán lüutjvakorilil) tartalmas jelentésű szavai közé tartozik. (Balassi Bálint szóhasználatának imént idézett adatai mellé talán még érdemes odaállítani a Juhász Gyula-szótár szent címszavának 223, a szeret igének 232, a szerelem főnévnek 249 előfordulást jelző indexszámát.)

A szóalkotás kérdésében az ember sohasem lehet elég óvatos. Soha sincs teljes értékű bizonyíték arra, hogy egy első ízben látott, hallott szót ki hozott létre, ki teremtett meg. Szerzőnk is él ezzel az óvatossággal. Nem beszél a költő szóalkotásairól, csak szóhasználatáról. Kár, hogy a költői szóhasználattal foglalkozó megjegyzéseiben ez a mértéktartás nem mindenütt érvényesül. A már idézett Ö én édes hazám kezdetű verssel kapcsolatban például Ilyen „archaikus kifejezéseket” sorol fel: fénlő jrisseség (fényes pompa), bővös (bő), hamar (gyors), szerencseleső (leshely az ellenséggel való rajtaütésre), sok vitézt legellő (sok vitézt tápláló), örvendetes menyek (örömet okozó menyecskék), vesztettek (elpusztítottatok), fejenként (egyenként) (87). Anélkül, hogy kitérnék itt a felmerülhető szótörténeti, értelmezési vagy egyéb részletkérdésekre, csupán arra utalok, hogy a mai nyelvhasználat szempontjából archaikus (pontosabban: ilyennek vélt) szavak, kifejezések nyilván nem voltak azok a költő korában.

Sikeresebben s kevésbé ingoványos talajon lehetne a kiszemelt szavak stilisztikai szerepét, értékét boncolgatni. Csak egyetlen példát!

S fákkal, kősziklákkal bővös hegy, völgy, erdő,

Kit az sok csata jár s jószerencseleső,

Legyen Isten hozzád sok vitézt legellő!

A jószerencseleső itt, az idézett versben egy szó. A későbbi felsorolásban „Jó szerencseleső” (88). Szeretném remélni, hogy az egybeírt forma az eredeti. A szóösszetétel nemcsak nyelvtanilag és írásképében különbözik a jelzős (vagy egyéb) szószerkezettől, hanem stilisztikai szerepében, értékében is.

Miért van ennek a szónak különös varázsa? Talán a két hosszú labiális magánhangzótól közrefogott e hang játszi könnyedsége; talán az ismert bányászköszöntésből is visszacsengő, hangsúlyra, időmértékre egyaránt kottázhatő zeneisége; talán a les szónak mint ősi nomenverbumnak (igenévszónak) kettős arca; talán a szójelentésből kisugárzó feszült, izgalmi állapot és homály (hiszen a szó nemcsak helyet, hanem személyt is jelölhet. A jár igével való szerkezeti összefüggése ez utóbbi mellett szól, de a mondatban alkalmazott megszemélyesítés az előbbit sem zárja ki), s persze mindezeknek valami titokzatos ötvözetté kovácsolt harmóniája nyűgöz.

Csanda könyvében többször is találkozunk a költői szókincs egyes elemeinek nyelvi explikálásával. A harmadik fejezethez külön „Szó- és szólásmagyarázatokat” is csatolt a szerző (104—115). Ezek a nyilván szubjektív szempontok alapján összeállított szó