Irodalmi Szemle, 1974

1974/8 - HAGYOMÁNY - Benda Kálmán: Magyarország a 16.—17. század fordulóján

új világot, amelyben béke, humanizmus és harmónia honol és nincs többé az egyén kibontakozását gátló tényező, illúziónak bizonyult. Egymást érték a minden korábbinál nagyobb áldozatokat kívánó háborúk, amelyek egész országokat dúltak végig, s a hit nevében vagy az isteni eredetű társadalmi rend védelmében tízezreket mészároltak le. A háborúkat egyre erősödő gazdasági válság kísérte, mely a 17. századra katasztrófába torkollt. A 16. század derekán még nagyarányú föllendülés kísérte az amerikai gyarmatokról beözönlő arany és ezüst árforradalmát, az értékek és árak teljes átrendeződését. A kalmárutak nyugatra helyeződésével egyidejűleg megélénkült a nemzet közi kereskedelmi forgalom. Ezt a hatalmas — kitárulkozó, felfutó gazdasági korszakot a mezőgazdasági termékek viszonylagos értéknövekedése jellemezte, ami Európa agrárius jellegű keleti felében, így Magyarországon is, konjunktúrát idézett elő. Kedve zőbbé vált búzát és bort termelni, szarvasmarhát eladni, mint mondjuk posztót készíteni. A század végére azonban ez a gazdasági növekedés megtorpant. A gabona-, majd később az állatárak a felére zuhantak, s a fejlődés lendületének megtörése Európa szerte érezhetővé vált. Az árforradalom kedvező hatása ellenkezőjére fordult, az agrárolló átváltott, s a mezőgazdasági jellegű országokra egyre nagyobb szegénység köszöntött.

A gazdasági regresszió a társadalom egészét érintette, a válság mégis elsősorban a terheket hordozó parasztság és az iparos-kereskedő polgárság életét súlyosbította. Mindez pedig a nemesség erősödését vonta maga után. A 17. század elején már szembetűnő a reneszánsz idején fellazult társadalmi szerkezet fokozatos megmerevedése, a polgárság visszaszorulása és a főnemesség előtérbe nyomulása. Az 1610-es és 20-as években már a feudális rendszer megszilárdulásának lehetünk tanúi.

A termelés és a nemzetközi piac alapvető változásai nyomán fellépő jelenségek hatása alól Magyarország sem vonhatta ki magát. A három részre szaggatott kis országba ugyan nem ömlött az amerikai nemesfém, az itteni városok az általános gazdasági föllendülésből sem kaptak sokat, a népesség a török háborúk közpette inkább fogyott és pusztult. Mégis — a látszat ellenére — az európai áremelkedések és az agrárkonjunktúra, ahogy a századfordulótól kezdve a regresszió, a gazdasági visszaesés is éreztette hatását Magyarországon, s kimutathatók ezek társadalmi következményei is.

Magát a jelenséget, a gazdasági megtorpanást történetírásunk már korábban is észlelte, de a magyarázatot kizárólag a hazai viszonyokban kereste. Így vált egyrészt a török, másrészt a Habsburg uralom a bajok egyetlen okává, s hol Rudolf császárkirály, hol pedig a magyar nemesség lépett elő bűnbakként. Éppen ezért talán nem lesz hiábavaló, ha a következőkben — újabb elméletek és szárnyaló gondolatok helyett — megkíséreljük a számok és tények segítségével felrajzolni Magyarország belső és külső, nemzetközi helyzetét a 16.—17. század fordulóján.

Az 1600-as években, ahogy ez köztudott, a történelmi Magyarország területén három állam osztozott, nagyjából egyenlő arányban: nyugaton és északon a Habsburgok királyi Magyarországa, keleten az erdélyi fejedelemség, az ország középső és déli részén pedig a török hatalom. Ez a megosztottság minden, a területre és a lakosságra vonatkozó kutatást igen megnehezít. A politikailag három részre szakadt, háborúk dúlta országban a közigazgatás nem hozhatott létre országos méretű, egységes rendszerű összeírásokat, mint korábban a 15. vagy később a 18. században. A határok szinte állandóan változtak, s a háborús pusztítás és a belső vándorlás következtében állandóan változott ugyanazon vidék népessége is. Számadataink tehát csak viszonylagos értékűek, de az arányokat így is mutatják.

A királyi Magyarország, melynek keleti határa nagyjából a Balaton vonalát, majd Vácig a Duna folyását követte, onnan Hatvan és Eger fölött Debrecennek kanyarodott és Nagybányáig, a máramarosi részekig haladt, 26 megyét foglalt részben vagy egészben magába. Állandó határról persze sem a török hódoltság, sem Erdély vonatkozásában nem beszélhetünk, éppen a századfordulón zajló 15 éves török háborúban évenként vármegyényi területek cseréltek gazdát, az 1606-os bécsi békével pedig öt keleti megye, a Kassától keletre fekvő egész terület időlegesen Erdélyhez került. Csak 1607-től