Irodalmi Szemle, 1974

1974/8 - HAGYOMÁNY - Kovács Sándor Iván: Szenei Molnár Albert utazásai és emlékei

íme, bizonyítékként egyik 1599. évi tavaszi kirándulásának megörökítése. Látnivalókról egy szó sem esik, annál inkább megtudjuk, kivel utazott, kikkel találkoztak, kiknél vendégeskedtek, miről beszélgettek, mit ittak, mit ettek. A kreuznachi lelkész pl. a szokványos templomlátogatás után meghívta otthonába, ahonnan Molnár Albert csak az „édes uzsonna” elfogyasztása után távozott. A templomok mindenki előtt nyitva állanak, a német polgári család e kötelező délutáni tejeskávés-fealácsos-gyü- mölcstortás szertartására azonban ma sem hívnak meg akárkit. Szenei Molnár, aki nem is olyan régen még a két kezéből falta a déligyümölcsöt Loreto piacán, most délutáni „édes uzsonna” mellett társalog egy német papi család ebédlőjében. Olyan mérvű közelség ez már, mint a Németalföldön hasonlókat tapasztaló Apácai Csere Jánosé, aki Magyar Encyclopaediájában azt is feljegyezhette, hogy a fejet alváskor „ártalmas igen mezítelenen is hagyni (mint nálunk szokásj” — azaz: a hollandusok hálósapkával bújtak ágyba. Csere János Utrechtben vezette oltárhoz Aletta van dér Maet kisasszonyt, mennyi „édes uzsonnát” fogyaszthatott ennek előtte náluk.. .

De a naplónak még mindig nem ez a német hétköznapokat festő kisrealizmus a leg- dúsabb mélyrétege.

A napló személyiségképe

A német életformát és emberi viszonylatokat megvillantó kisrealizmus még összefügg az állandó helyváltoztatásokkal, de már túlmutat az útleírós látványmegörökíté sen. A legmélyebben húzódó tartalmi réteg azonban a napló személyiségképe, aminek már semmi köze sincs a bujdosáshoz. Ez a személyiségkép persze még nem az önélet- írók analízisének módszerével világosodik meg előttünk. Szenei Molnár csak állapotrajzot ad, azt is rendszerint zsoltáros áttételeken keresztül. Érdemes lenne egyszer értelmezni a napló valamennyi bibliai és zsoltárutalását: milyen biográfiai pillanatok és élethelyzetek érzelmi kifejeződései?

Ragadjunk ki egyetlen példát, megint az 1599-es esztendőből. Barátai nősülést tanácsolnak neki, s Molnár Albert meg is szemléli vélük egy üvegárus özvegyasszony csinos lányát, akinak majd néhány napi habozás után kezét is megkéreti. Amikor a tu dós barátok lánykérőben járnak, izgatottságában természetes mozdulattal nyúl a psal- terium után, és azokat a zsoltárokat kezdi olvasni, „amelyekben Dávid kéri, hogy a meghiúsult törekvés szégyenétől mentse meg Isten. Mikor már négy zsoltárt elolvasott” — folytatja Dézsi a napló eredetileg szűkszavúbb feljegyzéseinek kommentálását

— „és a 29.-nek negyedik versénél járt, ahol ez áll: »a felséges Istennek szava meg- dördült«, úgy tetszett neki, mintha valósággal mennydörgött volna”, és félelem töltötte el. A leánykérő kísérlet valóban nem sikerült, Szenei Molnár lázálomba esett, s rémképeiből „fel-felriadva, egyik ... lakótársát költötte fel, hogy énekeljék el együtt a 91. zsoltárt: »Nem lészen félelmed néked éjjeli irtózástól...«”. Dézsi tartalmi összefoglalása megérdemli az idézést, mert a második helyen Molnár Albert latin zsoltárutalását a Psalterium Ungaricum soraival helyettesíti. És megérdemli a bírálatot, mert előzőleg csak magyarra fordítja a napló szövegét: „Vox Dei maiestatis intonuit — a felséges Istennek szava megdördült”. Érthetetlen, miért nem a magyar zsoltárköny vet idézi itt is, hiszen a XXIX. zsoltár oly zengő erőteljességgel próbálgatja a menny dörgést magyarul visszaadni.

Az Or szava megzendől,

Az vizeken megdördöl,

Mennydörgő dicsősége Elhat az nagy tengerre,

Az Oristennek szava Az cédrusokat rontja, Töri az cédrusfákat, Libanuson állókat