Irodalmi Szemle, 1974
1974/8 - HAGYOMÁNY - Kovács Sándor Iván: Szenei Molnár Albert utazásai és emlékei
alkalmi versezetei valószínűleg utalnak rá, hogy Svájcon kívül még olasz földre készül, és nemcsak vlsszajövetelekor emlegetik Itáliát. A svájci út 1596. Július 21-től augusztus 28-ig tartott, az olaszországi augusztus végétől október utolsó napjáig, amaz tehát szűk másfél hónapot tett ki, ez több mint kettőt. Amit Itáliáról olvashatunk Molnár Albert naplójában, mégis jócskán kevesebb, mint a svájci beszámoló. Ráadásul az olasz út naplójának felét a diárium leghosszabb betétje, a loretói kegyhely feliratainak szövege foglalja el, a loretói feliratok iránt tanúsított kitüntető figyelem pedig sokkal inkább a protestáns, semmint az utazó érdeklődése. Loreto akkor már régóta világ- szenzáció. Amerika felfedezőjének naplójában olvassuk, hogy amikor az Újvilágból visszatérő Kolumbusz hajója „szörnyűséges vihar”-ba került, az óceán tengernagya „elrendelte, hogy tartsanak sorshúzást, s akinek a neve kijön, az révbeérés után majd zarándokoljon el” hálából „a loretói Szűz Máriához”. Nem tudjuk, hogy a Puerto de Santa Mariába való Pedro de Villa tengerész, aki egy matrózsapkából kihúzta a zarándoklat jelét, a kereszttel megjelölt borsószemet, eljutott-e valójában Kolumbusz felajánlott költségén Loretóba, az viszont tény, hogy a XVII. század eleji protestánskatolikus Loreto-vita hevében Szenei Molnár majd sajtó lalá rendezi az egész polémia kistükrét. Nem mondhatjuk, hogy Loretóban már ehhez gyűjtötte az anyagot, feltűnő figyelme azonban mindenekelőtt protestáns indítékú. A terjedelmi arányokon kívül atekintetben is Svájc javára billen a diárium mérlege, hogy a svájci beszámolót élénkítő kis történetkék, jellemzések és találkozásleírások egyáltalán nem ismétlődnek meg. Az olasz részben mindössze egyetlen anekdota, az a történet olvasható, amelyből megtudjuk, hogy piaci torkoskodásának következményeként Molnár Albert orcáját darazsak szurkálták dagadtra, s ő kénytelen volt gyógyszertári segítséget igénybe venni. Ez bizony igazi anekdotikus önjellemzés, fő szólama azonban mégsem az, ami nevetséges, inkább az, ami riadalmas. A befejező sor vall erről, ahol Szenei Molnár megjegyzi, hogy az olaszok szokásaikkal ellentétben megálltak körülötte és megbámulták (szó szerint: „az emberek engem az olaszok szokásán felül annyira megnéztek”). Feszélyezettség és magányosságérzet tükröződik e vallomásban, amelyhez hasonlót hiába keresnénk a jó svájciakról elbeszélt kedves találkozások feljegyzéseiben. Molnár Albert beszédes, társalkodó alkat, elsősorban az emberek érdekelnék most is, de Itáliában nem tudott közeli kapcsolatba kerülni velük. Mindjárt legelső élménye is szomorúságos. Comóban két magyar fogollyal találkozik, mindent megtesz, talpal, kérvényez érdekükben, ámde hiába. A városnevek Róma előtt és Róma után minden jellemzés nélkül, csupaszon követik egymást, és bár Rómáról sem közöl szinte semmi tárgyias látnivalót, szorongása itt mégis felengedhetett. A római magyar kispapok körében végre társaságra, idegenvezetőkre talált, „ezek közvetítésével láthatta VIII. Kelemen pápát is Monte-Cavallói palotájában” — írja helyesen Dézsi. Nem szabai meglepődnünk, amiért a római pápát és a nála tett látogatást Szenei Molnár mindössze másfél szenvtelen sorban intézi el. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy nem igazi útleíró, számára ez a látványosság sem több, mint pl. a majdani frankfurti császárválasztó ünnepély, amiről éppen csak hogy említést tesz. „Vidi emperatorem” — közli foghegyről, ellenben mindjárt elkezdi részletezni, kikkel vacsorázott aznap este. Rudolf császárról is csak szótára ajánlásában áradozik, a napló ugyanúgy hallgat róla, minit Keplerről, prágai vendéglátójáról, aki pedig minden ismert kortársa közül bizonyára a legragyogóbb elme. Bezzeg ha Szepsi Csombor férkőzhetett volna be egy pápai palotába, ott kő kövön nem maradt volna leíratlanul! A protestáns Molnár Albert persze jól tudta, hogy Monte Cavallóban magával az Anti krisztussal nézhetett farkasszemet, és oda is vetette később a katolizált Veresmarti Mihálynak, amikor 1614-ben a vágsellyei jezsuiták birtokán beszélgettek: „Voltam pedig én is amaz Antikrisztus lakóhelyében, Rómában, jártam’ benne etc.” Jellemző, hogy Veres- marti hosszan leírta e vágsellyei találkozást megtérése históriájában, láthatóan lelkileg is megviselte a Rómát járt protestáns beszélgetőpartner fensőbbséges nyugalma, Szenei Molnár naplója azonban úgy hallgat minderről, mint a sír. Rómában A Rómában látott és lakott helyek topográfiai felméréséhez a napló kevés fogódzót nyújt, 1596. október 5-én érkezett Rómába és először a „Szentháromság”-ról elnevezett hospitályban, vagy szótárával szólva, „Vendégfogadóház”-ban szállt meg („in hospitio
