Irodalmi Szemle, 1974

1974/8 - Moyzes Ilona: Színekbe foglalt filozófia

kutató és felfedező. Az izmusok labirintusában az, aki elsősorban önmagát akarja meglátni, a saját lényével akar találkozni.

Előrefutás és visszanyúlás, jövőkeresés és múlttisztelet ugyanegy jelenségre figyelmeztetnek nála: a formák világa valóban határozott korszakok határozott törekvéseiből születik, s minden jegyével az illető korszakok akaratának hírmondója, de a formák jelentése bonyolult és alig megfogható. Ezt a mélyebb jelentést sokszor nem az arányokból és szimmetriákból, hanem a festőművész nyelvének alig észrevehető hangsúlyaiból, a tartalom elrendezéseiből, a tartalmi elemek egyensúlyából kell kiolvasnunk.

Weiner-Král't méltán nevezhetjük a harmónia és az egyensúly mesterének.

Nagysága ott kezdődik, hogy mindig az egészből indul ki. Az egész megőrzi a részek életét, s hogy az egész valódi értelméhez eljussunk, előbb végig kell haladnunk a részletek minden sajátosságán. Weiner-Kráí álma, az értelmes egész, benne szunnyad a kor lelkében, s ennek keresésében sokszor a metafizika kérdéseit sem tudja elkerülni. Realista festőművész, de minden képe költészet, epika és líra, zene — és mégis maga az élet.

Életét és művészetét szinte sorsszerűén kíséri és kísérti a sárga, vörös és fekete szín. Faluja, Považská Bystrica rétjein hóvirág helyett a martilapu toká, sárga színe világított a gyermek Weiner szemébe. Kerülte ezt a virágot, bár nem is sejtette, hogy vészjósló előjel, amely magányt és betegséget jósol.

A korán magára ébredő ifjú, aki nemcsak néz, hanem lát is, a vörös zászló harcosa lesz és egész életére az is marad, harcosa és szószólója idehaza és külföldön. Ez az élmény a vörös színnel gazdagítja palettáját.

A fekete színnel kétéves korában, nagyapja halálakor találkozik először, s ez a szín is végigvonul az életén. Annyi beszédes temetőt aligha festett még mester, mint Weiner-Kráí.

Weiner-Král Imre:

Az utolsó ház (1971)