Irodalmi Szemle, 1974

1974/8 - Andrejev, Leonyid: Áldozat

zokogott magában, keble mélyén, ahol nehezen vert munkához nem szokott, elhájaso- dott, öreg szíve.

— Akarod, hogy vízbe öljem magam? — kérdezte Taisziját, de vagy halk volt a hangja, vagy a tenger zúgása túlharsogta, Taiszija nem felelt, abbahagyta a rángatózást, hullaként feküdt a homokon. Ez a sötét folt, ez a kicsi, magányos test, amely mellett, figyelemre se méltatva, közönyösen megy el az éjszaka, a tengeri vihar, a távoli hullámok robaja — ez volt a lánya, Taiszija, Taicska.

Jelena Dmitrijevna hangosan felkiáltott a mardosó fájdalomtól, aztán — pontosan utánozva lánya minden mozdulatát és cselekedetét — felnevetett, mindkét kezét felemelte, és elindult a part mentén, szembe a széllel, kék, fenséges, derűs szeme mind tágabbra nyílt a nyugtalanító sötétben. Bizonyára megzavarodott ezekben a percekben, mert hangosan kiáltozni kezdett:

— Ezredes! Jakov Szergeies!

4

Jelena Dmitrijevna gyengéje abban rejlett, hogy egyáltalán nem tudott gondolkozni, sőt azt sem tudta, hogyan csinálják ezt mások. Amikor beszélgetett, soha nem tudta előre, mit fog mondani; amikor elhallgatott — vagy elszunyókált nyitott szemmel és fenséges arccal, vagy magában hangtalanul továbbfűzté a szavakat, melyeknek se kezdete, se vége nem volt. Ezért szerette annyira a pasziánszot is.

És most nagyon nehéz helyzetbe került: fejében egy új gondolatot kellett megőriznie, és nemcsak megőrizni, hogy még az alvás idején se röppenjen el, hanem továbbgondolni egy meglehetősen bonyolult és jelentős következményig. Véletlenül bukkant fel agyában ez a gondolat, talán az állomáson, amikor a jegyre várakozva elolvasta a biztosítási hirdetményt, amely felhívta az utasokat, hogy kössenek vasúti balesetbiztosítást.

— „Hogyha biztosítást kötnék tízezerre — mondta magában, mivel nem tudott gondolkodni, csak magában beszélt —, és aztán kiesnék a vonatból, akkor a szerencsétlen Taicskám megkapná a tízezret, és boldogan élhetne Michellel.”

Miután ezt kimondta magában, szokása szerint mindjárt el is akarta felejteni, de valahogy mégsem felejtette el, a vasúti kocsiban még kétszer eszébe jutott. Sőt néhány újabb részlet is felötlött benne: nevezetesen az, hogy akkor Michel és Taicska elutazhat Biarritz-ba, ahol tud nekik javasolni kellemes, olcsó, tengerre néző penziót.

— „Csakhogy az öngyilkosoknak bizonyára nem fizetnek" — mondta aztán magában, és körülnézett, kitől kérdezhetné meg ezt. De a harmadosztályon csak finn parasztok és kispénzű nyaralók utaztak, ezért átment az első osztályra, élvezettel ereszkedett le a kopott, zöld bársony-ülésre. Szemben vele, ugyanabban a fülkében egy idősebt) ezredes újságot olvasott, aki tisztelettudóan maga alá húzta a lábát, amikor az asszony leült. Jelena Dmitrijevna rámosolygott, megköszönte, és előkelő dámaként, aki hozzászokott az udvari kísérethez, franciául szólította meg, nyugodtan és egyszerűen; de az ezredes nem tudott franciául, és mélyen elpirult, mentegetőzött. Akkor az asszony ugyanolyan nyugodtan oroszul kérdezte meg, hogy fizetnek-e az öngyilkosoknak.

Az ezredes talán azt felelte, hogy nem fizetnek — az asszony elfelejtette, miután hazaért, sőt a gondolatról is elfelejtkezett, amíg késő este haza nem érkezett a fáradt és szótlan Taiszija.

— Tessék, Taicska, a nyugdíjam — mondta Jelena Dmitrijevna, és némi büszkeséggel átadta a pénzt lányának. A hónapnak ezek voltak azok a percei, amikor ezredesnének érezte magát, akinek háza tele van engedelmes, hűséges cselédséggel. Taicska mostanáig minden alkalommal megköszönte, sőt még kezet is csókolt, habár ridegen, megszokásból; most azonban — ugyanolyan szótlanul, érzéketlen arckifejezése sem változott

— fogta a pénzt és a padlóra dobta.

— Taiszija!... — kiáltott fel az anyja, de látva Taiszija eszelős tekintetét, nem merte folytatni. Nem merte a pénzt se felvenni, mivel Taiszija. szándékosan járkált a papír- és aprópénzeken, még dúdolgatott is valamit, mintha ügyet se vetne se az anyjára, se a pénzére. A pénz ott is maradt a padlón, amíg le nem feküdtek aludni. „Majd felszedi éjjel” — vélte Jelena Dmitrijevna, de a pénz ott hevert a padlón, amikor éjszaka felkelt, és ott volt reggel is. Jelena Dmitrijevna könnyes szemmel összeszedte.