Irodalmi Szemle, 1974
1974/1 - HAGYOMÁNY - Fukári Valéria: Krammer Jenő emlékezete
Egyik nemrégi írásából6 arról is értesülhettünk, hogy nemcsak hozza és küldi nekünk hagyományaink cselekvésre tanító értékeit, viszi is innen a világba a hazai talajon iiőtt nagy emberi-írói példát. Amikor Adalbert Stifter halálának 100. évfordulója alkalmából 1968-ban a linzi Stifter Intézet nemzetközi szümpozionra hívja őt Bad-Hallba, felszólalásában Fábry Zoltánról is hírt ad, azt fejtegetve, hogyan hatott erre a harcos antifasiszta szellemre a stifteri „szelíd törvény” igéje. Az értékek találkozását elősegítő készségét ismerhetjük meg apróbb vonatkozásokban a Berde Máriával kapcsolatos közléseiből7, a Móricz Zsigmondra vonatkozó emlékeiből8, míg C. F. Ramuz és a szlovákiai magyarság című emlékező munkája9 a saját szlovákiai irodalmi működésének alapvető vonását villantja föl. Élete utolsó évében munkássága és élettapasztalata begyűjtését tervezi. Ezt is nekünk szánta. Válogatást készített régi munkáiból és meg akarta írni a maga és nemzedéke tapasztalatait: föleleveníteni a szlovákiai magyarság létrejöttének, kezdeteinek korszakát, emlékezetül hagyni a kezdők törekvéseit, küzdelmeit, eredményeit, vallani élet- útjáról. Ennek a várt személyes vallomásnak a megírását az idő — fájdalom — nem engedte meg neki. Példája, műve mégis itt van, csak meg kell keresnünk. A tervezett életrajzi műnek ezt a címet adta: „Akik a XX. századdal indultunk”. S alcímnek: „Egy emberélet népek és nyelvek találkozási pontján”. A mű fejezeteinek munkacímei is mindegyre elsődleges nagy kötöttségére: a szülőföldre, annak adottságaira s a belőlük érkező parancsra, küldetésre utalnak. Például: I. Gyermekkor három nyelvű határvidéken (kismartoni évek: 1900—1906) — II. Iskoláskor, serdülő évek három nép találkozó pontjában, Pozsonyban (1907—1918) — IV. Oj indulás: hídépítő szerep a népek között (1924—1928) — V. Teljes tíz év Érsekújváron: a szlovákiai magyar pedagógia igézetében (1928—1938) — VII. A kisebbségi tapasztalatok emberformáló ereje: kívüljutás és mégis hűséges ragaszkodás: továbbélés mint a szlovákiai magyarok „haladó hagyománya”. Tanulságok. Intelmek. (1945—1972). Tanulmányai, műveltsége, szellemi képességei az irodalomban és a pedagógiában tág teret és kimagasló helyet biztosíthattak volna Krammer Jenőnek. O azon a szűk helyen, abban a kis közösségben vállalt és töltött be kimagasló szerepet, amelyhez gyermekkora és sorsa kötötte. Egyetemi tanulmányai után, helyét keresve a világban, érik benne elhatározássá az a fölismerés, hogy itt, a szűkebb haza világában érheti el célját: itt élhet lelkiismerete szerint alkotó —• az ő szavával mondva: „lényeges” — életet. Kutató szeme rögtön megtalálja korának azokat a kiváló szellemeit, akik életpéldájukkal, eszméikkel megerősítik őt felfogásában, s ösztönzőleg hatnak hivatástudatára. így talál kapcsolatot Romain Rolland-hoz, s így fedezi föl — más nemzeteknél korábban — a maga és hazája számára C. F. Ramuz emberi-művészi üzenetét. Olyan pillanatban, amikor „az új államkeretben helyét kereső magyarságnak kapóra is jött az a tanulság, amely Ramuz »esetéből« leszűrhető ... Mert Ramuz élete és műve példa arra, hogy ott kell megtalálnunk létünk legmélyebb értelmét, ahová a sors állított, ahová körülményeink kötnek, s ahol a legautentikusabban tudjuk valóra váltani a benünk rejlő lehetőségeket”.10 A Ramuz-kapcsolattól veszi kezdetét Krammer Jenőnek az a rendszeres irodalmi munkája, amelyet ő maga szerényen csak „könyvismertetésnek” nevez (s a róla szóló életrajzok is így tartanak számon). Pedig ez inkább csak apropója s nem műfaja annak, amit a 20-as és 30-as évek hazai magyar sajtójában művel. Valójában többről van szí> 6A stifteri „szelíd törvény“ és Fábry Zoltán, Irodalmi Szemle, 1969/9 7 Berde Mária levelei, Irodalmi Szemle, 1970/6 8 Találkozásaim Móricz Zsigmonddal, Irodalmi Szemle, 1972/9 9 Irodalmi Szemle, 1968/3 £0 Krammer Jenő: C. F. Ramuz és a szlovákiai magyarság, 1. h.
