Irodalmi Szemle, 1974

1974/1 - HAGYOMÁNY - Fukári Valéria: Krammer Jenő emlékezete

mint egyszerű könyvismertető munkásságról. Tága'bb éš szuverénebb megnyilatkozásról; sajátos, egyéni műfajról, amilyen ugyanitt, publicisztikai tevékenysége révén, nagy kortársa, Fábry Zoltán tollából is született. Hasonlóan Fábry publicisztikájához, amely mint egy jellegzetes írói érzékenység és érzékelésmód kifejezője és megtestesítője magasabb műfajt jelent a publicisztika általános értelemben vett műfajánál, Krammer Jenő is egyéni, az irodalmi ismertetésen túlnövő műfajt alakított a francia és más irodalom közvetítése kapcsán.

Nem kettejük irodalmi munkásságát vagy e munkásság társadalmi jelentését akarjuk ezzel az utalással összemérni. Fábry Zoltán műve mind terjedelmét, külső és belső vonatkozásait (forradalmár gondolati alapállására, kritikai, irodalomszervezői tevékenységére gondolunk), mind folytonosságát tekintve sokkalta nagyobb, rétegezettebb, s ilyen értelemben nem adhat lehetőséget az összehasonlításokra vagy egyeztetésekre Krammer Jenő irodalmi munkásságával, ahogyan alkatuk különbözősége sem. Néhány alapvető, a megnyilatkozási formájuk, műfajuk létrejöttében munkálkodó és kisebbségi hivatástudatukból is eredeztethető — részben egymást fedő, részben egymást kiegészítő

— mozzanatot szeretnék itt kiemelni.

Ilyenek elsősorban etikájuknak és szellemiségüknek azok a közös, ifjúkori rétegei, amelyek az első világháború hatására és Ady szavára lettek már ifjan természetükké. Krammer Jenő, Fábryt köszöntő írásában, Ady három költeményére hivatkozva így fogalmazta „hármas magatartássá” őket: „egyrészt a világháború tényeinek, az emberiség és emberségünk ellen elkövetett szörnyű merényletnek el nem felejtése, másrészt embervoltunk, emberiességünk föltétlen megtartása, bármilyen megokolással, palástolással akartak is ezután embertelenségre rávenni, s végül az ember »szépbe szőtt hitének*, az emberi alkotó erő sok remek megnyilatkozásának, termékének, sugárzó benső varázslatának: kultúránknak hűséges őrzése”.11

Rokon továbbá a szlovákiai magyarság körében vállalt szolgálatuknak az a vonása, hogy munkájukat, szerepüket sosem azonosítják a szűk, kis világ korlátaival, saját népközösségüket sosem a kicsinység provinciális látószögéből szemlélik. A kultúra teremtő erejével mélyen átitatott szellemük a részben mindig az egészet, a népcsoportban az emberiséget látja, s a zártságot úgy értelmezi, hogy az bent ugyanolyan tágassá növelhető, amilyen nagyok, amilyen tágasak az emberiség belső távlatai, alkotó képességei. Szellemüknek ez a tájékozódása teszi lehetővé, hogy a kisebbségi élet kicsinyítő és bénító hatása helyett ők a kisebbség mélyítő erejét ismerik meg, s ez alakítja ki nemcsak önismeretüket, hanem érzékelésmódjukat is ez növeli oly átfogóvá, oly hitelesen humanisztikussá. Ugyanitt, látókörüknek és felelősségérzetüknek ebben a rokonságában mutatkoznak meg külön egyéni vonásaik is, megnyilatkozásuknak azok az egymást kiegészítő mozzanatai, amelyeknek egymástól eltérő műfajuk létrejötte köszönhető. Ugyanaz az átfogó szellemű kisebbségi humánum, amely Fábryt, a nagy társadalmi mozgások és összefüggések éber figyelőjét kora romboló, fasizáló tendenciáinak érzékeny műszerévé, írói megnyilatkozásában az antifasizmus műfajának megteremtőjévé avatta, Krammer Jenővel az építő, alkotó emberi erők kölcsönösségének műfaját alakíttatta ki. Alkata, egyénisége, közvetlen természete arra rendelte Krammer Jenőt, hogy az embertől emberhez, népektől népekhez vezető utak közvetítőjeként hasson, hogy mély emberi és tág szellemi kapcsolatokat nyisson, építsen minden megnyilatkozásával, nem ismerve e tekintetben különbséget „kis” és „nagy” téma között.

Közelebbről nézve, Krammer Jenő műfajában az irodalmár — az homme de lettres

— és a nevelő forr eggyé. A bemutatott alkotásokat nemcsak megértetni, művészi erejükben megragadni igyekszik, hanem meg is akarja szerettetni, az emberi lélekben hatékonnyá akarja tenni azokat az erőket, amelyek a műben munkálkodnak. Maga a szeretet — mint erő s mint képesség — rendkívül fontos szerephez jut az ő tevékenységében. Egyik régi írásában12 — mint mindig: egy író gondolatainak a tolmácsolásával mondva el saját felfogását — arról ír, hogy hiányzik belőlünk „a szív értelmisége",

11 Fábry Zoltán és a német irodalom, i. h.

12 Krammer Jenő: Lucien Bourgeois, A Mi Lapunk, 1932. 1. szám