Irodalmi Szemle, 1974
1974/8 - Andrejev, Leonyid: Áldozat
Leonyid Andrsjev áldozat Anya és lánya — ketten éltek, szegénységben. A bírósági eljárás alatt álló Jakov Szergejevics Vorobjov nyugalmazott ezredes „sajnálatos elhunyta” után maradtak ilyen szegények. Az ezredes váratlanul hunyt el, szívbajban; bírósági eljárás alatt pedig az ezred pénzének elsikkasztása miatt állt. A pénzt családja kedvéért sikkasztotta el: feleségét elkényeztette, lányát intézetben neveltette, és szintén elkényeztette. Szép öregember volt, magas, sápadt, tapintatos és rendkívül nemeslelkű; az asszonyt olyan nagyra becsülte, hogy bármilyen munkát sértésnek érzett iránta, és nem zavartatva magát az ismerősök epés suttogásától, ő maga vezette a háztartást a tisztiszolgával, a nagy ünnepek előtt maga járt az Andrejevszkij piacra, maga vezette a szennyes és a tiszta fehérnemű listáját. Az egyetlen munka, amelyet megengedett a feleségének: saját kezűleg elmosni a nagy teáspoharat, de amikor elvette tőle az erős teával már megtöltött poharat, mindig fájdalmasan nagy hálát érzett. Minden egyéb házimunkát a szobalány, a szabónő, a szakácsnő és a házvezetőnő végzett; ez utóbbi iránt a tisztiszolgával együtt bizalmatlanok voltak, és csak a látszat kedvéért tartották. Ezenkívül a legjobb helyekre szóló színház- és hangversenyjegyek, édességek és gyümölcsök télen, vendégeskedések és tizenöt személyes boros vacsorák — az ezredes észre sem vette, hogyan követte el a sikkasztást, és hogyan csinált vissza nem fizethető váltókat. A nyugdíjaztatás és a bírósági eljárás éve a hideg és határtalan rémület ideje volt számára: rendkívül nemeslelkű lévén, még gondolni sem mert arra, hogy felesége, Jelena Dmitríjevna bármiben is szükséget szenvedjen; előre nézni, ahol a feneketlen mélység nyílt meg előtte, rettegett. Ámbár lányát, Taisziját ki kellett venni az intézetből, a továbbiakban az élet nem változott, a fényűzés még talán fokozódott: csodának kell tartanunk, honnan szerzett pénzt az ezredes ezekben az időkben. Jelena Dmitri- jevna ugyanúgy elmosta a nagy poharat már nem fiatal, de finom kezecskéjével, ugyanolyan nyugodtan aludt éjjel a férje mellett, még csak nem is gyanította, hogy az ezredes ezalatt egyetlen éjjel sem aludt. A férfi csendesen lélegzett, nem forgolódott, úgy tett, mintha mélyen aludna. És amikor az ezredes — kerülve minden feltűnést és nyug- talanítást — magányosan elhunyt kis dolgozószobájában, a török díványon, a hosszú szárú pipákkal teleaggatott fal mellett — az asszony éppen vajkörtét evett, még csak nem is gyanítva, hogy megözvegyült. A megpróbáltatások mindjárt rászakadtak a nőkre, és vég nélkül folytatódtak. Az ezredes meghalt, eltemették, a vagyont, a szőnyegeket, az ezüstöt eladták a hitelezők, egy részét ellopta a személyzet, és Jelena Dmitrijevna ottmaradt kettesben a lányával a kevéske nyugdíjra, amelyet valaki kijárt neki az ezredes nemesi származására való tekintettel. A vajkörte olyan nyomtalanul eltűnt, mintha csak álom lett volna, és beköszöntött a gyötrő, szégyenletes, vég nélküli szegénység — szinte a nyomor. Nem mindennap ebédelt Jelena Dmitrijevna és a lánya, Taiszija, ez az intézetben nevelkedett, csúnya, lapos mellű, bepúderozott orrú, mindig naiv tekintetű lány. Sírtak, imádkoztak, és semmit nem értettek, de mindig várták valahonnan a bonbont. Ha az ezredes lelke nem halt meg a testével, és nézte őket a magasból, szenvedésének vége-hossza nem volt. Az élet azonban nem tűri a rendkívüli helyzeteket, és rávezette a nőket bizonyos szabályra: valami befolyásos, jótét lélek állásba helyezte, munkába fogta Taisziját, és
