Irodalmi Szemle, 1974
1974/1 - HAGYOMÁNY - Dobossy László: Főhajtás Krammer Jenő sírjánál
Madame Marianne férje különben 1948-ig Olaszország nagykövete volt Prágában: így együtt lelkesedtünk a városért, amelyet ő is nagyon szeret. Még a „petit Jésus de Prague” is emlékezetében él. Nagyon szép napot töltöttem nála. Érdekes, hogy Illyés Gyula inkább Gionot értékelte; bár őt én is szerettem, de azért Ramuz-höz nem mérhető. Svájcban, közel ötven év után, megint találkoztam Aldo Damivel, aki Eötvös- kollegista koromban (1922—23-ban) Budapesten lektoroskodott, s azután engem meglátogatott Pozsonyban. Emlékszem: Emil Boleslav Lukáč-csal hármasban ültünk a Redutban, s ott ígérte meg Aldo Dami, hogy cikket küldet a modern francia irodalmi áramlatokról a Mladé Slovensko-nak, Albert Béguin tollából. Ez a cikk két folytatásban meg is jelent. Aldo Dami hívott azután Genfbe 1925 nyarán, s édesapja, kilencvenéves karmester kezében láttam meg az első Ramuz- könyvet (Quel livre curieux! — mondta): Joie dans le ciel. Onnan kezdve nem a Cours de vacances előadásait látogattam, hanem az Ile Rousseau fái alatt elolvastam az összes addig megjelent Ramuz-könyveket, s Aldo Dami közvetítésével meg is látogattam Ramuz-t. Ezt különben Te valószínűleg már olvastad A Mi Lapunkban. Bizony meg kellene mindezt írni, s a pozsonyi Madách-csal már-már szerződtem is. De sajnos, nem lehet úgy megírni, ahogy bennem élt, alakult. Sz. F. arra is biztatott, hogy cikkeimből állítsak össze egy kötetre valót, s amikor a „bibliográfiát” összeállították, kínálkozott is egy bizonyos válogatás. De ezt is elvetettük, mert úgy, ahogy íródott, ma nem aktuális. Változtatni meg nem fogoki így tehát megíratlan marad: „Akik a huszadik századdal indultunk” valóban nagyon tanulságos emlékezések. Érdekes módon szülővárosom, Kismarton, interjúvolt meg s aztán emlékezésekként hozta a rendelkezésükre bocsátott anyagot. Ezt, a Burgenländisches Leben illető számában elküldöm Neked, mert ha valakit komolyan életem hivatott tanújának érzek, az Te vagy. Rád bízom tehát az „örökséget”, hogy mindenben tisztán láss! Thomas Mann „verirrter Bürger”, Heinrich v. Kleist Lukács György fogalmazta „verirrter Junker” mintájára szeretem az 1951-től számított időszaknak ezt a címet adni: „dér verirrter Germanist”. Az igazság az, hogy 1951-ben becsületességből nem a francia tanszéket választottam (főiskolai szinten ehhez nem tartottam elégségesnek felkészültségemet), no és kicsit arra is gondoltam, titokban, hogy az Neked való (tizenkét évi Párizs után). Nem szerettem a német szakot, de sok örömet hozott nekem az osztrák része (a hajdani szoros nyugatmagyar—osztrák irodalmi kapcsolatok, kétnyelvű emberek), és a svájci, amely 1922 óta szívemhez nőtt. így ennek az „eltévelyedésnek” is megvolt az értelme, ennek köszönhető Ödön von Horváth is. Túlságosan sokat, szokatlanul sokat beszéltem ebben a levélben magamról. De hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy megőrizte szellemi épségemet, és valóra tudtam váltani régi tervemet, szellemi testamentumomat, amelyet Neked szántam, s amelyet hetvenhárom éves korban, előrelátóan, bizony már meg kell írni. Nagyon fájlalom, hogy Rólad semmit sem tudok. Ennek persze részben oka is vagyok, mert tavalyi decemberi leveledre nem válaszoltam. Nemrégiben egy könyvjegyzékben a megjelenendő művek között olvastam: A közép-európai ember című tervezett vagy már elkészült (?) munkádról. Ez nagyon fellelkesíte:t. Fel is hívtam rá W-t, aki maga is szokatlanul lelkes hangulatban reagált. Azóta is feszült figyelemmel lessük ennek a számunkra izgalmas könyvnek megjelenését. Nagyon érdekelne a párizsi éved mérlege, mert sajnos én már nehezen jutok ki oda, hogy személyesen lássam és örüljek neki. — Nyáron több levelet váltottam A-val is, aki nagyon lelkes „nevelőképző” s közben — mint írja — évről évre ő is nevelődik tovább. Sajnos, F-vel sohasem találkozunk; általában tökéletes visszavonultságban élek, a nekem oly kedves állandó készenlétben, hogy unokáim körül hasznossá tegyem magam: lart d'etre grand-pére. Remélem, hogy ez a levelem megteremti az állandó kapcsolatot köztünk. Kívánok Nektek jőegészséget, sok szépet, töretlen munkakedvet, nyugalmat és örömöt. Hűséges szívvel Jenő
