Irodalmi Szemle, 1974

1974/7 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Szenei Molnár Albert zsoltárainak szlovák fordításai

A keletszlovák nyelven írt énekeskönyv utolsó kiadása a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után jelent meg Rimaszombatban, 1923-ban. Ez és a Császár-féle kiadás már bizonyos konzervativizmus és szeparatizmus látszatát kelti, mert a szlovák katolikusok és evangélikusok ekkor már egyaránt a középszlovák nyelvjáráson alapuló irodalmi nyelvet használták. A református egyház vezetősége az 1923-as kiadvány előszavában mindezt azzal okolj,a meg, hogy így kívánják a szlovák hívek, akik ezt a nyelvet és ezt a helyesírást ismerik. Mai szlovák irodalmi nyelven az első református énekeskönyv 1929-ben jelent meg az Egyesült Államokban, amely azonban Szenei zsoltáraiból csupán hetvenhetet tartalmaz, rövidített formában. A ma használatos, a magyarral lényegében megegyező énekeskönyv 131 zsoltárnak nagyrészt rövidített változatát tartalmazza, s java részüket a magyar olvasóközönség előtt is ismert kiváló szlovák költő, Emil Boleslav Lukáč fordította. A legújabb -fordítások Szenei zsoltárainak mai magyar kiadásából készültek.

A Király által közölt levéltári dokumentumokból, továbbá Liszkay, majd Császár előszavából arra lehet következtetni, hogy a zsoltárok megjelenése előtt már régebben is készültek Szenei művéből kéziratos szlovák fordítások, amelyeket a papok diktáltak a híveknek, s ezek szerint tanították meg őket énekelni. A debreceni kiadás előtt ezeket Spáczay „jobb rendbe szedte", vagyis javítgatta, s talán Jessenius is javított rajtuk, mielőtt a nyomdának átadta. Ezt a feltevést támasztja alá az a tény is, hogy a keletszlovák nyelvjárás mellett e szövegekben igen sok cseh és középszlovák eredetű szó is van, melyeket (eltérően a nyelvjárásban ma is használt magyar, lengyel és ukrán kifejezésektől) e vidék lakossága egyébként nem használ. Csáji Pál kutatásai óta valószínűnek tartjuk, hogy a névtelen szerzők egyike (talán éppen a legjelentősebbike) Rákóczi András volt, rákóci földesúr, a Rákóczi-család egyik középnemesi rokona, akinek temetésén Bányai István pataki professzor is beszédet mondott. A beszédet Csáji a sárospataki könyvtár kéziratai közt találta meg (megvan az Országos Széchenyi Könyvtárban is), címe: Ars longa, vita brevis (A tudomány végtelen, az élet rövid). Bányai az 1754. május 19-1 temetésen többek közt ezt mondta: „Az ő hijjában való az árnyék módjára elmúlt esztendeinek napjaiban egyéb életbeli cselekedetei között Istenéhez való szeretetit, kegyességét ezzel is bizonyította, hogy ő maga buzgó lelkű Szent Dávid gyönyörűséges énekeit tót nyelvre versekkel fordította, még pedig igen ékesen (eszesen), amint az ezekhez értő emberektűl értettem.” (Kálvinista Szemle 1960. 3. sz. 7.)

Csáji föntebb említett, Rákóczi András című írásában még számos adatot közöl a szlovák zsoltárfordítóról. Ezek szerint 1693-ban született az Ung megyei Darnón, 1715-ben feleségül vette Füzy Máriát, a Sáros megyei táblabíró lányát. Négy gyermekük született, s ezek sorra elhaltak; Rákóczi valószínűleg e csapások után kezdett elmélyültebben foglalkozni a zsoltárokkal és az egyházi ügyekkel. A szlovák lakosságú Rákócot nagybátyja, László halála után örökölte, s az 1720-as években ide költözött Darnócról. Itt állt a legészakibb fekvésű református templom, amelynek azonban nem volt állandó prédikátora, s Mária Terézia a protestáns papoknak 1749- ben megtiltotta a leányegyházakba való kijárást. Rákóczi András e nehézségen úgy segített, hogy az ünnepekre Sárospatakról hozatott tógátus-deákokat, s végrendeletében hatszáz magyar forintot hagyott a pataki kollégiumra alapítványként, hogy „esztendős interesse legyen mindenkoron említett árva oskolának azon esztendőkben senlorságot viselt érdemes ífjaké”. Végrendeletének aláírói közt szerepel a cseh származású zsoltárkiadó, Jessenius György, és Csáji feltételezi, hogy Spáczay András is a baráti köréhez tartozott. Kétségtelen, hogy Rákóczi András a szlovák reformátusoknak egyik legerősebb patrónusa volt.

Jessenius és Spáczay életrajzi adatait Király Péter könyve alapján így foglalhatnók össze. A Spáczay-család nem zempléni eredetű, András bizonyára szlovák tudása folytán került ide: 1743 előtt Miglészen (Milhosť), 1743-tól 1754-ig Málcán (Malčice), majd Bánócon (Bánovce) és Füzeséren (Vrbnica) volt pap (valamennyi szlovák többségű község). Füzeséren van eltemetve, ő volt itt az utolsó református pap, mert a Füzessé- ry-család 1766-ban rekatolizált. Spáczay születési helyét, származását nem ismerjük. A Debreceni Kollégium Nagykönyvtárában van egy 1619-ből származó Graduálé, amelyben saját kezű névaláírása, a Sárospataki Főiskola Nagykönyvtárában pedig egy SS 129 jelzetű kolligátum, amelyben egykorú feljegyzései olvashatók. Az egyházlátogatási jegy