Irodalmi Szemle, 1974

1974/7 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Szenei Molnár Albert zsoltárainak szlovák fordításai

a szlovák reformátusok száma nyolc—tízezer lehetett (jórészt kisebb jobbágyfalvak lakossága). Ez a lélekszám a felszabadulásig alig változott, ma Maťašik püspökhelyettes becslése szerint harminc szlovák református pap működik, a kálvinista származású szlovák nemzetiségűek száma pedig húszezerre tehető. A szlovák reformátusok döntő többsége ma is azon a területen él (Kassától keletre], amelyen elődeik az említett könyvek megjelenése idején laktak. A gyakran üldözött, erősebb ellenféllel körülvett közösség könnyen beleélte magát az ószövetségi Dávid-zsoltárok tépelődő és panaszkodó érzelemvilágába, s mindez az ihletett szlovák fordításokban is tükröződik.

A XVIII. századi szlovák reformátusok súlyos helyzetével többször foglalkoztak a Habsburgoktól üldözött és kisebbségbe szorított egyház vezetői s a debreceni és sárospataki kálvinisták is. Király Péter említett monográfiájában több levelet idéz Vay Abrahámtól, a tiszáninneni egyházkerület főgondnokától, amelyekben a szegény szlovák eklézsiák megsegítését sürgeti. ,Az itt közölt levelekből és a már idézett összeírásokból meggyőzően tárul elénk a keletszlovák református jobbágyok nagy szegénysége, vö. a „szegény Tót Ecclesiák”; az Ifjak közül senki azt sem irigyelheti, hogy az Tót prédi- kátorságra magokat készítendő; akármely nevezetes és jövedelmes helyre hívnák is a jövendőben azon Tót Ecclesiákat el nem hagyja”. Jessenius is ír 1758-ban egy helyütt az igen szegény református szlovák egyházak segélyezése ügyében.’ (Király i. m. 38.) Csűrös Zoltán A debreceni városi nyomda története 1561—1911 című könyvében okmányokkal bizonyítja, hogy a szlovák könyveket Debrecen város költségén adták ki, s a fennmaradó példányok később is a város tulajdonában maradtak. Ezek közül a kis katekizmust a legkisebb pénzegységért, egy fillérért árulták. A címlapokon feltüntetett Margitai János a városi nyomda tipográfusa volt. Ebben az időben Debrecenben a város és az egyház vezetősége szorosan együttműködött (főként a Habsburg-ellenes harc kovácsolta őket össze), sőt az egyház kormányzását egy időre teljesen átvette a városi tanács vezetősége.

Noha a szlovák zsoltárfordítás névtelenül jelent meg, bizonyos adatok a fordítókról is fennmaradtak. Ezek közül a legfontosabb Liszkay Sámul nyilatkozata az énekeskönyv második kiadásának (Sárospatak, 1824) előszavában. Liszkay a XVIII. század végén Málcán volt református pap, s az első kiadás fordítói ezen a tájon elődei voltak, akikről bizonyára a kortársak és a közvetlen Ismerősök tájékoztatták őt. A Pisnye pobošne címen megjelent második kiadás előszavában Liszkay szlovákul a következőket írja: „Méltó dolog, hogy továbbra is emlékezetben maradjanak Istennek azon hű és magasztos szolgái, akik ekkor a szlovákokat ezzel a nagyon szükséges könyvvel megajándékozták. — Ezek voltak egyebek közt: nagytiszteletű Spátzay András füzeséri és Jessenias György, a málcai református gyülekezet prédikátora. Amaz az ünnepi énekeket (dicséreteket — Cs. S.) egyedül fordította le és Dávid zsoltárait, amelyek részben már le voltak fordítva, illőbb rendbe szedte; és emez ezt a könyvet (más hasznos könyvecskékkel együtt) a dicső Debrecen város kiadásában kinyomtatta.” (Id. Király i. m. 41.) Az előszó néhány kifejezéséből („egyebek közt”, „már le voltak fordítva”) arra lehet következtetni, hogy a két megnevezett személyen kívül mások is közreműködtek a fordításban. A szlovák református énekeskönyveknek ilyen közös munkával való fordítása és összeállítása a legújabb időkig szokásos.

A harmadik, átdolgozott kiadás (Sárospatak, 1864) előszavában Császár Pál gálszécsi pap szinte szó szerint megismétli Liszkay fenti megállapítását. Az előszó további részét Király így idézi: „Midőn tehát e célra szuperlntendensi hivatal szíves engedéllyel ezen a környéken (Abara) lakozó kedves református keresztyénektől 180 aranyat kaptam;

— rögtön figyelmeztettem valamennyi szlovák prédikátort, hogy néhány éneket magyarból szlovákra fordítsanak. — Aztán összejöttem velük Jenkén (Jenkovce), hogy közössen átnézzük az énekeket és illő rendbe szedjük őket; ezt azonban rövid idő alatt nem lehetett teljesen befejezni, ezért azzal bíztak meg engem, hogy egyedül rendezzem a fennmaradt énekeket s azokat kinyomtatásra előkészítsem.” (i. m. 54. lap). Király ezt az idézetet csupán magyarul és a lapszám megjelölése nélkül közli, ami azért is sajnálatos, mert nyomát sem találjuk a négy lapnyi szlovák előszóban. A kollektív munkát bizonyítandó idézet alighanem Liszkay kiadására vonatkozik (ő volt abarai pap). (Az egyébként pedáns filológus cédulái e helyütt valószínűleg összekeveredtek.)