Irodalmi Szemle, 1974

1974/7 - HAGYOMÁNY - Tőzsér Arpád: Szenci Molnár Albert

A pusztulás képei viszont egyszerre szemléletesek és dinamikusak:

Az Libanus és Strion. Ugrándoznak borjú modon,

És mint az egyszarvú vemhe, Tombol az sürü erdőbe.

Az Űr szava úgy megzendül,

Hogy az szarvas idétlent szül,

Nagy harsogásától annak Az erdők felszakadoznak.

Az ellenségeitől szenvedő, zaklatott Szenei Molnár szólhat az 58. zsoltár rapszó- dikus hangján:

Adjad, hogy széjjel loccsanjanak,

Mint az víz, melyet kiöntnek,

Mint nyilak kiket föllőnek,

Pozdorjánkint törve lehullnák,

Mint az olvadóit nyálas csiga,

Elfolyjon ezeknek dolga.

Ezekre a kesergő, panaszkodó, síró, ünneplő, ujjongó, dühöngő, átkozódó rapszódiákra és himnuszokra a rövidebb s hosszabb sorok egy zsoltáron belüli váltogatása, s a bonyolultabb, meglepetésekkel szolgáló rímképletek a jellemzők. (Lásd az 58. zsoltárt!) A himnuszokban az eredeti, gyorsabb lélegzetű, meg-megugróbb jambusokat költőnk az ünnepélyesebb trocheusokra játssza. Ez utóbbit ugyan kevert metrumú példáink nem igazolják, de adjunk hitelt Gáldi Lászlónak, aki Szenei Molnár himnikus verseinek

metruméról azt írja, hogy .......azért mintázta... az ambroziánus jambusverset a maga

t

rocheusi nyolcasára, hogy ezzel is ünnepélyes, szakrális jelleget adjon zsoltárának.”13

A harmadik műfajcsoportot a költői élményt legkevésbé nyújtó epikus jellegű zsoltárok alkotják. Ezek a száraz beszámolók többnyire a zsidók történetének egyes részeit Ismételgetik az unalomig, sematikus, élettelen nyelven. Az ilyen elbeszélő részeket azonban időnként ugyanazon a zsoltáron belül megdöbbentő erejű látomások követik. Idézzünk erre a felemás szerkesztésmódra a 105. zsoltárból. Az első rész a zsidók Egyiptomból való kijövetelét meséli el:

Osztán bémene az Izrael Az Egyptomba cselédivel,

Az Jákob ott jövevény lön,

Ügy szaporodék népével,

Erősb lön ellenséginel.

De a kedvetlenül poroszkáló vers egyszerre magasba röppen:

Eső helyett hány köveket,

Tűzlánggal az szőlővesszőket Elveszté az fügefákat,

Kiirta itt minden fákat,

És mihelt ismétlen szőla,

Számtalan sok sáska juta.

Ez utóbbi idézet azokról a csodákról szól, amelyeket Mózes és Áron az egyiptomiak elrettentésére tettek. Ezek a csodák azonban a költői túlzás erejével hatnak, s költészetté emelik a leírást.

13 Gáldi László: Szenei Molnár Albert zsoltárverse, Akadémiai Kiadó, Bp., 1958, 106. o.