Irodalmi Szemle, 1974

1974/7 - HAGYOMÁNY - Tőzsér Arpád: Szenci Molnár Albert

0] műfajcsoportba kívánkoznak a 150 zsoltár között fehér hollónak számító köny- nyedebb hangvétű, akár idillnek is nevezhető versek. Ilyen a jó szomszédság örömét s a rokonok közötti megértést dicsérő 133. zsoltár, de itt-ott, elszórtan más zsoltárokban is találunk meglepő szépségű csendéleteket:

Az földre szállat fejér havat,

Mint az szép szálankozo gyapjat,

És az deres zuzmarázokat,

Az földre hinti mint az hamvat.

Ezek a versek a csendes szépségekre is fogékony Szenei Molnárt idézik, s jelzik, hogy kevésbé mostoha életkörülmények között esetleg más műfajokkal is megpróbálkozott volna.

Itt kell említést tennem a szinte rokokósan játékos 114. zsoltárról, amely egyben a magyaros és időmértékes sorok keverésére is jó példa. Érdemes belőle idézni:

Az tenger ezt látván hátra álla,

Az Jordán vize félen fordula,

Mind hátra sietének,

Az hegyek szökdöstek mint az kosok,

Bs az halmok mint az juh bárányok,

Magasan szökdösének.

Mi lelt téged tenger? mit térsz hátra,

Mi lelt téged Jordán? ki űz vissza,

Hogy elszaladsz ily igen?

Mit szöktetök hegyek mint báránkák?

És ti halmok mint az kis juhocskák Miért szöktök ily fönnyen?

Szenei Molnár Albert prozódiájáról az irodalomtudomány véleménye nagyon sokáig az volt, hogy „Megadja az ének kívánalmaihoz szükséges szótagszámot, de a soron belül semminemű szabályos időmérése, ütemezése nincs, s magyar ütemmintát csak elvétve és akaratlan nyújt.” (Horváth János: Magyar ritmus, jövevény versidom, Bp., 1922, 54. o.) Ojabban, s elsősorban a már idézett Gáldi Lászlónak köszönhetően, azonban egyre világosabban látjuk, hogy Szenei Molnárban a nyugat-európai (jambikus) verselés első magyar próbálgatóját kell látnunk. S ha ez így van, akkor milyen jogon tételezhetnénk fel a magyaros ritmusok „akaratlanságát”? A hegyekként szök- döső kosok, a halmokként ugrándozó kis juhocskák s a futkosó Jordán az — éppen a reneszánsz által feltámasztott — pásztori ídillköltészet s az abból kinövő rokokó képei, s vajon véletlen, hogy ezek az antik-népi motívumok Szenei Molnár versében magyar népi ritmusba öltöznek? A hosszabb, >a vers alapritmusát, színét megadó tízesek ugyanis a magyar népköltészetben s műköltészetben egyaránt gyakori három ütemű, 4 + 2 + 4 beosztású sorok. (Két példa: A horgosi csárda ki van festve, Ha már felülsz kincsem paripádra — Csokonai.) A rövidebb hetesek pedig szintén hangsúlyos sorok, tagolásuk 4 + 3. A tizesek persze olvashatók trocheusokként is, s a rövidebb hetesek jambusokként, a forma akkor is adekvát a játékos, felelő-kérdezgető tartalommal.

Nem idillikus a 142. zsoltár tartalma, de a szintén jól tagolható magyaros ritmusa miatt ezen a helyen idézem:

Utamra tört mernek hányni,

Az melyen én szoktam járni,

Tekintek széllel mellőlem,

De senki nem esmer engem.

M A magyar irodalom története, szerk. Klaniczay Tibor, Akadémiai Kiadó, Bp., 1964, 73. o.