Irodalmi Szemle, 1974
1974/7 - Kondrót, Vojtech: Atmoszféra
Aktatáskáját mindig telerakta olvasnivalóval — s nem csupán tankönyvekkel. Este gondosan előkészítette a táskát, hogy reggel, induláskor már ne legyen vele gondja. Idejében kelt, ritkán esett meg, hogy csak futva érte el a munkásvonatot. (Fegyelmezetten alkalmazkodott az elháríthatatlan létkörülményekhez). Soványka, alacsony termete miatt a tornaórán a hátsó sorba állították, de a többi tanórán bőséges kárpótlást nyert. Az első padban ült, hogy részben már az iskolában a fejébe vésődjék a tananyag. Heves vágy hajtotta, hogy minél több tudásra tegyen szert, aminek birtokában megadhatja majd, amivel a szülőknek és a tanároknak tartozik. Gyűjtötte a szellemi vagyont, hogy legyen miből adakozni. Ivan Doležal: „Természetesnek vettük, hogy minden tantárgyból Mirko a legjobb közöttünk. Latin óra előtt például köréje sereglettünk, s hallgattuk, miként fordítja fennhangon a latin szöveget. Bárkinek szívesen segített, magyarázgatott”. Nemcsak azokban a tantárgyakban tűnt ki, amelyek tanulása kevés fáradságába került. Persze, az egészséges becsvágy sem hiányzott belőle, főként azonban hivatásrendi becsületérzés, a szegények közös öntudata sarkallta. A gátló körülmények ellenére is meg akarta tartani osztályelsőségét. Ivan Doležal: „Ha együtt voltunk, mind sűrűbben szorgalmazta a német társalgást. Minél jobban gyűlölte a fasizmust, annál buzgóbban igyekezett elsajátítani a német nyelvet”. Az unalom fogalmát nem ismerte. Tettrekészsége —- belső hevülete — sohasem csökkent. Sportolása a ház körüli szorgos munkavégzés volt. Vizet hordott az utca túlsó végéről, fát hasogatott, füvet kaszált. S más egyebeket is csinált. (Úszni Bratislavában tanult meg, főiskolás korában, egyszál magában — nem igényelte mások segédletét. Félt a víztől, de legyőzte kezdeti idegenkedését. Szinte eggyé olvadt a medence vizével. Sohasem hagyta félbe azt, amibe belefogott. Amit elkezdett, be is fejezte). Az írásbeli feladatokat mindennél fontosabbnak tartotta. Ha néhány szabad perce akadt, máris körmölte a leckét; a vonat érkezéséig a váróteremben írt, hogy aztán otthon folytassa munkáját, nyomban hazaérkezése után. (Vlado, a fivére: „Drága volt a petróleum, drága a tűzifa. Ahol lámpával világítottak és fával tüzeltek, ott napvilágnál kellett megírni a leckét. Sötétedésig végeztünk el mindent, amit lehetett... Rádió, televízió nem volt, csak akkor jöhettek volna számításba, ha a petróleumlámpa is működtetni tudná a készüléket”.) A Nešpor-fivérek alapelve — amely szerint első a feladatok teljesítése — Mirko felkelő-tevékenységében is megnyilvánult. A csatamezőn is „osztályelső” volt, ott is csupa „jeles” érdemjegyet kapott. Néhányszor át kellett hatolni a nácik frontvonalán. Árvából Banská Bystricára ment, s onnan ismét vissza. Egy alkalommal pokoli ítéletidőben tért meg övéihez, bőrig ázva, agyonfázva. Vizet forraltak neki, ám a jelenlevőknek feltűnt, hogy a fürdőszobából nem hallatszik vízcsobogás. Rányitották az ajtót: a kád szélén ült, térdén papírlap, a jelentését írta. „Nem hagytátok volna, hogy az asztalnál írjak — pillantott fel. — Itt kell'hát megírnom a jelentést,amíg frissek a dolgok a fejemben”. (Gondoljunk az írásbeli leckére, aminek nyomban nekigyűrkőzött, mihelyt egy szabad percé akadt. Az iskolában tanítás után; a váróteremben a vonat érkezését várva. Sza porán, amíg frissek a dolgok a fejben! Mintha érezte volna, hogy sietnie kell, rövid a‘z idő, egyetlen percét sem herdálhatja el.) ' 9 „Miroslav Nešpornak, kiváló előmeneteléért és példás magaviseletéért”. Jutalmazási dedikáció J. C. Hronský könyvében ' (1942. június 27.) Az apa, amerikai útjairól visszatérve, a csokoládén kívül mindig egy csomó vékony, fűzött könyvet hozott a családnak. Ezek a könyvek tették lehetővé Mirko (és Vlado) önkéntes politikai művelődését.