Irodalmi Szemle, 1974

1974/7 - Kondrót, Vojtech: Atmoszféra

Ha van valaki, akiről csak a tiszta igazság mondható el, az csakis ő lehet, Mirko Nešpor. Ogy tűnik, benne testesült meg a legtisztább igazság — az osztályigazság. Mindenütt és mindenkor elevenen élt a tudatában munkásszármazása, osztályával való összeforrottsága, nem csoda hát, hogy igaza mindig oly keserű, oly pontos, oly szigorú, oly tiszta igazság volt — s az is maradt mindmáig.

4

Per aspera ad astra

[Rögös úton a csillagok felé)

Szerette a tanárait, s azok is szerették őt. Olyan volt, hogy szeretni kellett.

Vojtko matematikatanár a skalicai gimnázium igazgatója: „Nem hangoskodással, hanem csöndes jelenlétével hívta fel magára a figyelmet”.

(Ez sem volt más, mint az életre való tökéletes felkészülés. Mi egyéb lett volna?)

„Fölöttébb hálás volt minden újonnan szerzett ismeretért. Tudásszomjától űzetve nem érte be azzal, amit az iskola adott; többet akart tudni, szüntelenül mélyítette ismereteit, rendszeresen és behatóan fürkészte az újdonságokat. Lekötelezettje lett mindenkinek, aki e törekvését valami módon támogatta”.

Régi latintanára, a volt osztályfőnök szó szerint ezt írta nekem róla: „Mirkot minden tantárgy érdekelte, a legjobban mégis a matematikát és a fizikát kedvelte, s ennek végső soron döntő szerepe lett abban, hogy később a műszaki egyetemre került. Eléggé zárkózott természetű volt, osztálytársai közül Ivan Doležalhoz fűzték szorosabb baráti szálak, aki ma a Szlovák Tudományos Akadémia tekintélyes dolgozója”.

Tipikusan tanári jellemzés. Nem lepett meg, hiszen a pedagógus emlékezete néhány év múltán gyöngülni kezd (magam is tapasztalhattam). Ebben az esetben pedig harminc esztendő a távlat.

Valamiképpen a hő fogalmának molekuláris-mozgástani meghatározásával függ össze ez a dolog. Az egy molekulára (diákra) eső energia (emlékezet) évről évre silányul, zsugorodik. Öregedésünkkel egyidejűleg egy-egy (konkrét) diákkal kapcsolatos emlékeink mind makacsabbul közelednek a nullához.

Bárhogyan is van, mindenképp szomorú és rendhagyó dolog, hogy a tanár eleveníti föl diákja emlékét; fordítva szokták ezt csinálni.

5

Oj, új, új a kommunizmus csillaga,

és nélküle minden korszerűtlen.

Vladislav Vančura

Az osztálytárs, a hű cimbora, Ivan Doležal emlékezik.

Az iskolában Kölyöknek hívtuk. Vézna, gyerekes volt a testalkata, még fiatalember korában is! De férfiasan viselte el ezt a fogyatékosságát. Sohasem mutatta, hogy gond emészti.

Szeretett sakkozni, s jól játszott. Ám mihelyt a politikára terelődött a szó, nyomban félretoltuk a sakkfigurákat. A második világháború taktikája és stratégiája sokkal érdekesebb témának ígérkezett.

A rádiót mohó érdeklődéssel hallgatta, ahol csak tehette. (Szomszédjuk például rendszerint hangosra állította készülékét, aminek Mirko és öccse, Vlado módfelett örültek, hiszen a hivatalos hírközlésből is ki lehetett hámozni valami újat. A palánkhoz lapulva füleltek, vigyázva, hogy a szomszéd észre ne vegye őket, s le ne halkítsa vagy ki ne kapcsolja rádióját).

Megkedvelte a dzsesszmuzsikát. (A rádió dzsesszközvetítéseit is). Moziba ritkán jártunk, s akkor is inkább csak a heti híradó kedvéért. Abból is meg lehetett sejteni egyet-mást az arcvonal mozgásáról.

Olyan volt, mint a többiek, de valahogy mégis elütött mindenkitől. Alaposabb, megfontoltabb volt nálunk. Jóllehet érdeklődése sokfelé ágazott, mégsem vált semmiben