Irodalmi Szemle, 1974

1974/7 - Truhlář, Břetislav: A Szlovák Nemzeti Felkelés az irodalomban

elsődleges szituációk, elsődleges élmények, a félelem, a gyűlölet, a gyávaság, az árulás képeit mutatják, mégis különös művészi ablakot nyitnak a Felkelésnek az emberi lélekre gyakorolt hatására, s a maguk módján művészi többlettel, torzítás nélkül néznek szembe a hősiességgel.

Ugyanígy mindmáig a prózaforma értékei szerint mérhető Jozef Horák Hory mlčia (1947) című prózája. Az akkori kritika balladaszerűséget, ösztönösséget, a társadalmi problémák elkenését vetette a mű szemére. Horáknak azonban sikerült a könyvben egy szereplőt, a családapát megrajzolnia. A Bartkónak nevezett Bugala—Vahan története az egyszerű emberek erkölcsének története, amely a jogtalanság és elnyomás elleni szembeszállásra lázit. Bartko a tanyájára sem fasiszta katonákat, sem másokat nem hív, de amikor rájön, hogy a fasiszta katonák hóhérok és gyilkosok, s hogy a szlovák katonák és a szovjet partizánok az ő szabadságát, az ő és az egész ország életét védelmezik, velük megy. Esetét a fölötte álló legnagyobb tekintéllyel, istennel kell megvitatnia. Hatályon kívül helyezi a parancsolatot, hogy az ember ne álljon ellen a gonosznak, s végső esetben fegyverrel is állást tud foglalni. Horák a regényében elsődleges tulajdonságokat és fölismeréseket fejez ki, amelyek szembesülnek egymással. Nemcsak az ukrán partizánlány emberi tulajdonságaira mutat rá, hanem a német katonára, Knopfra is, aki ember maradt. Horák regénye azonban nem fejezte ki a Felkelés objektívabb formáját, megmaradt néhány egyéni sors felrajzolásánál.

Az élet és az eszmék problémájába mélyebben belenyúlt Vladimír Mináč első műve, a Smrť chodí po horách (1947). A fiatal értelmiségi őszinte vallomása és az ifjú nemzedék szkepszise itt a tettek és akciók világába jut. Ebből a szembesítésből, a kor hegyi ismereteiből alakul ki a fiatal szlovák ember jelleme. Peter Lotár a kommunisták (Vargica munkás) hatására, a határozott és tettrekész favágó, Blaha példájától vezérelve fölismeri helyét a harcban, és megérti az eszmét, amely a társadalmi rendszer megváltoztatására törekszik. A Smrť chodí po horách, mint csíra, kiindulópontja volt Mináč terjedelmes trilógiájának, a Nemzedékeknek (Dlhý čas čakania, 1958, Živý a mrtví, 1959, Zvony zvonia na deň, 1961). Ezekben a szerző az érzelmek kifejezésétől az események magyarázatáig jut, a szubjektív látást és a szubjektívan fölfogott jellemeket a helyesen észlelt emberi és osztálykapcsolatok váltják föl; ezek reális atmoszférába és tettekbe objektivizálódnak, és a Felkelés előtti idők, a felkelési harcok és a felszabadulás utáni szocialista forradalmi harc tablóját adják. Mináč az antifasiszta harc gondolatának megszületését a specifikus szlovák feltételekből tudta ábrázolni: a korabeli társadalmat úgy mutatta be, mint amely a szabadság és a lehetőségek elégtelenségétől szenved, igent mond a gazságra, látszólag szélárnyékban él, de a valóságban jóváhagyja a bűnt és a kegyetlenséget, mert általuk megőrizheti jólétét. Az ellenállás erőinek kristályosodását és főleg az ifjúság fölsorakozását a kommunista ellenállási központok körül — ezt ábrázolja Mináč több tucat diák, értelmiségi, ifjúmunkás és tiszt alakján át. Egyes emberek életútjában, művészien ábrázolt jellemvonásaikon át Mináč sokat elmondott a Felkelés idejéről, de a jelennek is: azoknak az embereknek az erkölcsi krédóját, akik fegyverrel a kezükben szálltak szembe a többszörös túlerővel, mint Janko Krap, mint Bende komisszár és mind a többiek. Ez a mű érték volt és az is marad, amely nélkül elképzelhetetlen volna a fel szabadulás utáni fejlődés. Elmondhatjuk, hogy a szlovák társadalom, főleg a Felkelés előtti és utáni társadalmi kérdések ábrázolásának szélességben Mináč műve mindeddig a legpontosabb és művészileg leghatásosabb mű. (Sajnos, utolsó részének már nincs annyira átható művészi szemlélete.)

A Felkelés osztály- és társadalmi szempontból látott emberi kapcsolatairól mindmáig érett mű maradt Peter Jilemnický Krónikája (1947). E szocialista-realista regény művészi megformálásában szerepe volt a szerző szocialista írótapasztalatainak. Jilem- nickývel, illetve Krónikajával a felszabadulás utáni szlovák próza a legszorosabban kapcsolódik a klasszikus hagyományokhoz és a két háború közötti szocialista irodalomhoz. A Krónika a szlovák emberek alakján, híven és pontosan látott szovjet partizánokon, kommunistákon, Feketebalog cigányainak keserves sorsán át föltárja ép plasztikus művészi helyzetekben mutatja be az ellenállási gondolat keletkezésének folyamatát, ahogy a fasiszták cselszövései fokozatosan gyűlöletbe viszik az embereket, akik aztán keresik a lehetőséget a közös föllépésre — s ezt éppen az ellenállás kommunista szervezeteiben találják meg. Az a történelmi felismerés, hogy a Felkelés szer