Irodalmi Szemle, 1974

1974/7 - Truhlář, Břetislav: A Szlovák Nemzeti Felkelés az irodalomban

vezése és előkészítése a kommunisták és más hazafias elemek együttműködésének eredménye, Jilemnický Krónikájában kapta eddig a leghitelesebb alakot. Mindez azért, mert szervesen kapcsolódik a társadalmi ellentmondások valódi arcához, mert föltárja az első köztársaság osztályharcainak folytonosságát és a szlovák fasizmus népellenes- ségét, és művészileg össze tudja kötni ezeket a részeket az emberi kapcsolatok, ütközések és drámák képeiben.

Jilemnický Krónikajának az irodalom fejlődésére hosszú ideig meghatározó szerepe volt, és néhány szerzőnek mintául is szolgált. A Krónikát utánzó törekvések ellen és a Felkelés tényeinek egyszerű irodalmiasítása ellen fokozatosan egész hullám támad, amely igyekszik visszahelyezni a felkelési irodalmat a közvetlen élmények világába, és közelebb hozni ezeket a szocialista társadalom építésének problémáihoz. Az egyik ilyen kritikus szerző Alfonz Bednár volt, aki Sklený vrch (Üveghegy, 1954] című regényében azt próbálta ábrázolni, hogy a Felkelés példája mekkora erővel hat az emberi gondolkodásra. Ha néhol (mint a Hodiny a minúty novelláiban) Bednár inkább általános humanizmusként értelmezte a szocialista kapcsolatok kérdéskörét, tehát éppen az osztályviszonyokat és az osztályharcot nem hangsúlyozta eléggé, mégis szilárdan kijelölte a Felkelés helyét a kialakuló új viszonyok folyamatában. Bár az emberi lélek ábrázolásában néha a biologizmus befolyásolta őt, különösen az emberek erotikus kapcsolatainak rajzában, prózája mégis fontos lépés a felkelési irodalom fejlődésében, mely a tények irodalmíasításától eljutott a művészi megformálásig.

Azok közé a figyelemreméltó könyvek közé tartozik Miloš Krno Nálepka kapitány alakjának szentelt kötete, a Vrátim sa živý, amelyek a Szlovákián kívüli antifasiszta harcot is megrajzolják. Ebben a regényben (mint elbeszéléseiben is) főleg a szlovák és a szovjet emberek kapcsolatait jelenítette meg, és maradandóan idézte föl számunkra a kor légkörét. Miloš Krno további könyve, a Lavina (1956), különösen átdolgozása után vált a társadalom és az ifjú nemzedék Felkelés előtti és alatti helyzetének ábrázolójává. Ľudo Ondrejov könyve, a Na zemi sú tvoje hviezdy (1950), az egyéni lázadás elemi erejű, balladisztikus képe, ahol a Felkelés inkább díszlet, mint magva a történetnek.

Az ellenállás kérdéskörébe eddig a legmélyebben Rudolf Jašík nyúlt le Námestie sv. Alžbety (1958) című regényében és Mŕtvi nespievajú című befejezetlen trilógiájában; az előbbiben főleg a szlovák fasizmus keletkezésének és az ellene való harcnak történetét írja meg, egy szlovák város keretei között. Jašík a szovjet fronton harcoló szlovák katonákat ábrázolta, osztály- és emberi kapcsolataikat a front és az otthoni élet egymást váltó képeiben, és bemutatta, hogy az egyéni konfliktusok miképpen ösztönözték a katonát, hogy a másik oldalra álljon, a fasizmus ellen. Sajnos, Jašík halála nem hagyta befejezni a háborúnak ezt a képét, sem azt a gondolatát, hogy a háború barbársága fölött nagy emberi fölismerések hajtanak ki a szlovákság vagy akár a németek számára is, nevezetesen: olyan társadalmat kell fölépíteni, amely véget vet az ilyen barbárságnak, ez pedig a szocialista társadalom.

A Felkelés témája korántsem földolgozott, a szlovák irodalom ehhez a kérdéskörhöz újra meg újra visszatér. De ma, a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulóján már világos, hogy az irodalom az eddigi művekben nemcsak a történelmi események képét rajzolta meg, hanem ennek nyomán az olvasók is érzékennyé váltak a jogtalanságra, bármilyen formában is jelentkezzék. Lehetővé tette, hogy a szlovák ember ne hunyja be szemét az előtt, ami a háború kegyetlen idejéből megmaradt, ami az emberre tapadt, és ami az emberi kapcsolatok új szövetét megsemmisíthette volna.

Nové slovo, 1974/26—27.