Irodalmi Szemle, 1974
1974/7 - Truhlář, Břetislav: A Szlovák Nemzeti Felkelés az irodalomban
A legjobb fénykép sem hatol be úgy az összefüggésekbe, mint a művészi kép, és kell, hogy ez mindig új és találékonyabb változatot mutasson föl. A Felkelés élményei és értelme, a művészi föladat, ha úgy tetszik, a megrendelés, olyan komoly, olyan alapvető volt, hogy éppen a Felkelésnek szentelt irodalmon magát a kialakulását is lemérhetjük. A szlovák próza érdeme, hogy a művek többségében a jellemek iskolája foglalkoztatta, és fölmutatta a körülményeket, amelyek között az ember az egyenlőtlen küzdelmet fölvette. A művészet nem történetírás, amely a legfontosabb konfliktusok síkján jelzi a világtörténelmi eseményeket: a művészetben éppen a különösségek, az egyéni jelleggel bíró emberi tettek kapnak helyet, s ezekből a művészi általánosítás útján megérthetjük az események fő értelmét és tendenciáit, az emberben és az emberi cselekvésben megnyilvánuló történelmet, s az emberből kiindulva helyét a történelmi mozgásban, részvételét a társadalom változásaiban. A szlovák irodalom legsikerültebb műveiben éppen a szocialista-realista módszer tárt föl több olyan összefüggést, amely a közvetlen részvevők számára sem volt világos. Ha a Felkelés legegyszerűbb eseményét tekintjük, amely ezerszer megismétlődött: a munkás, a földműves, a favágó, a tanító vagy a tisztviselő megérkezése a harcosok soraiba 1944 forró nyarán vagy őszén — látjuk, hogy a sorsok nem mindennapi tarkaságáról, a sokarcú folyamatban az egyéni vonások mérhetetlen skálájáról van szó. Ezeknek a harcosoknak mindegyike magával hozta személyes sorsát, életismeretét, amely a közösségi kapcsolatokban másokéval szembesült és nyert igazolást. Jellemvonások, tapasztalatok, tanulással szerzett tudás, mindez épp ebben a környezetben igazolódott, s itt került mérlegre ezeknek a tulajdonságoknak és ismereteknek életrevalósága. Szokatlan gyorsasággal terjedt a fasizmusról és céljairól való fölismerés: aki munkásöntudatot hozott magával, az megértette a kommunisták harcát, megértette, hogy a fasizmus leverésének útja egyben minden osztályelnyomás megszüntetésének útja is. Belső választás előtt álltak a tanult emberek is, mindenki a Felkelés területén belül és kívül. Mindenkinek tudatosítania kellett a helyét, ezért a Felkelés világa és az események ideje elvi határvonal az internacionalizmus eszméjének elfogadásához (vagy elutasításához), a vallás helyének megértéséhez a modern társadalomban; ha a Szlovák Állam kezdete még távolról sem tekinthető az eszmei és társadalmi barrikádok világos kirajzolódásának, a Felkelésben már világos belső front alakul ki. Ilyen, csak egyszerű körvonalaiban jelzett valóságot látott maga előtt a szlovák irodalom (főleg a próza); a szürrealista—metaforikus irodalom vagy az élettől a természeti szépségek világához és az idillekhez forduló irodalom viszont nem tudott megbirkózni vele művészileg. Ilyen feladattal csak a realista irodalom tudott megbirkózni, mert fölhasználja a modern irodalmi ábrázolás minden vívmányát — az az irodalom, amely egységes marxista világnézettel bírt. Ennek következtében a felkelésről szóló irodalom javát a szocialista-realista művek alkotják. A felkelési irodalom útja már a harcok idején elindul. Első műveit a harcok alatt vagy után, legális vagy illegális folyóiratok közölték. Ezt a nyílt arcú, a fasizmussal és klérofasizmussal szembeszálló irodalmat közölték — allegóriákkal és utalásokká! — már a Felkelés előtt a legális folyóiratok. Ide sorolhatók egyes szürrealista költők, például Rudolf Fábry, Vladimír Reisel, Štefan Žáry versei; ők a totális rendszerrel szálltak szembe. A Felkelés előtti irodalomban jelentős szerepet játszott Miloš Krno Šialené predstavenie című verse és többi költői munkája. Ezeket a műveit nagyrészt az Elánban közölték. Krno a szlovák kényurak és a társadalmi igazságtalanság ellen lázította az olvasót. Jelentős a Felkelés alatt vagy közvetlenül utána jelentkező költők kiállása, köztük leginkább Ján Brocko folytatta a proletárirodalom hagyományait, s csak a háborút követő korai halála hiúsította meg ennek az ígéretes tehetségnek a kibontakozását. Mindmáig az értékes irodalmi dokumentumok közé sorolhatók Marcel Here és Boris Kocúr versei, valamint Janko Jesenský és Fraňo Král {illegálisan másolt illetve nyomtatott) versei és epigrammái. Pavol Horov allegorikus költeményeiben a háború és az emberi sors apokalipszisa kapott hangot. Az antifasiszta harc gondolatának szentelt szlovák költészet harmincéves folyamatából kiemelkedik néhány maradandó értékű kötet, főleg azért, mert ezek a szlovák nép közvetlen, hiteles élményeit fejezték ki költői szóval. Ilyen Andrej Plávka kötete, az Ohne na horách (1947). Plávka könyve tiszta érzéseket fejez ki; a Felkelés
