Irodalmi Szemle, 1974

1974/7 - Grecsko, Andrej Antonovics: Csehszlovákia nemzeteinek harca a fasizmus ellen

séges vezetést kellett adni, meg kellett keresni a fasizmus elleni harc legalkalmasabb és legcélravezetőbb formáit, koordinálni kellett a szlovák nép küzdelmét az európai nemzetek harcával, elsősorban a Szovjetunió nemzeteinek hősi harcával.2

A kommunista párt illegális központi bizottsága és a Szlovák Nemzeti Tanács hozzáfogott a nemzeti felkelés előkészítéséhez. 1944. június 29-én a Szlovák Nemzeti Tanács mellett megalakult a katonai központ J. Golian alezredessel az élén.

Csehszlovákia népei nemzeti felszabadító harcának megerősödésére nagy hatással volt a barátságra, kölcsönös segítségre és a háború utáni együttműködésre vonatkozó szovjet—csehszlovák szerződés, amelyet 1943. december 12-én írtak alá. A fasizmus ellen viselt háború súlyos éveiben kötött szerződés arra sarkallta Csehszlovákia népét, hogy fokozza felszabadító harcát.

1944 tavaszán a Vörös Hadsereg megközelítette a Szovjetunió és Csehszlovákia háború előtti határait. Ennek eredményeként még nagyobb arányokat öltött Szlovákiában a partizánharc. 1944. április 13-án az Ukrán Kommunista (b) Párt Központi Bizottsága a CSKP KB kérésére és a Szovjetunió Kommunista (b) Pártja Központi Bizottságának utasítására jóváhagyta azt a határozatot, amely szerint segítséget nyújtanak a csehszlovákiai elvtársiknak abban, hogy partizán (nemzeti) kádereket készítsenek elő a Partizánmozgalom Ukrajnai Vezérkaránál.

1944 májusában Klement Gottwald Kijevbe ment, s ott az Ukrán Kommunista (b) Párt Központi Bizottságával tárgyalásokat folytattak a csehszlovákiai partizánmozgalomnak nyújtandó általános segítségről. Az UK(b)P KB Politikai Irodája a segélynyújtásra vonatkozólag külön határozatot hagyott jóvá.

A Partizánmozgalom Ukrajnai Vezérkarának iskoláiban megindult a Csehszlovákiába szánt partizánkáderek előkészítése. A kiképzés befejeztével a szovjet és csehszlovák polgárok csoportjait áthelyezték csehszlovák területre.

Július 26-án Túrócszentmártontól (Martin) délkeletre leszállt egy tizenegy tagú szervezőcsoport P. A. Velícsko parancsnoksága alatt. A csoport gyorsan kapcsolatot teremtett a helybeli kommunistákkal, és közös akciókban egyezett meg velük. Augusztus 3-án az Alacsony-Tátrában leszállópályákat kezdtek előkészíteni a Szovjetunióból érkező további partizáncsoportok és szállítmányok számára. Augusztus 17-re elkészült egy további leszállópálya Kostyán (Košťany) közelében. A csoport már augusztus 23-ig dandárrá növekedett, amely három csapatból állt: az orosz csapatból, amelynek 123 embere volt N. A. Szurkov parancsnoksága alatt, a szlovák csapatból, amelynek parancsnoka V. Žingor volt, és 120 embert számlált, és a francia csapatból, amelyet 98 ember alkotott, G. de Lannurien parancsonksága alatt. Egyidejűleg három szervezőcsoportot is alakítottak, amelyeknek parancsnokai Ján Reptá, Bohuš Zingor és P. Ladislav voltak. Ezeket szétküldték Szlovákia különböző vidékeire, hogy ott újabb partizáncsapatokat alakítsanak. Augusztus 6-a és 18-a közt J. P. Volanszki, E. Bielik, A. Sz. Jegorov, T. Pola és mások csoportjai érkeztek P. A. Velicsko támaszpontjaira3. Ezekhez a csopotokhoz gyorsan csatlakoztak a helybeli lakosok, s így nagy csapatokká sőt dandárokká növekedtek. A csapatok egyikében például több mint másfél ezer ember volt. Ezt aztán elnevezték 1. Csehszlovák Partizándandárnak. Parancsnoka Alekszej Jegorov lett, komisszárja Grigorij Milnyikov, vezérkari főnöke Anatolij Rzseckij.

A dandár tizenkét csapatába huszonkét nemzet fiai tartoztak — bátrak, erélyesek voltak, gyűlölték az ellenséget, de hiányos volt a katonai kiképzésük. Ezeket az embereket egy családdá kellett ötvözni, meg kellett őket tanítani fegyverrel bánni, és szigorú fegyelemmel egységbe kellett tömöríteni. Jegorovnak és bajtársainak azokban a napokban, közvetlenül a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése előtt, egy perc pihenő sem jutott.

1944 augusztusában kezdte meg a dandár a harci tevékenységet. Szétszórta a rózsahegyi (ružomberoki) fasiszta helyőrséget, aztán más egységekkel együtt bevonult Besztercebányára [Banská Bystrioa), felszabadította Breznóbányát [Brezno) és sok kisebb-nagyobb községet.

Az okmány, amelyet Sztrokacs tábornok, a Partizánmozgalom Ukrajnai Vezérkarának főnöke írt alá, egyebek közt ezeket mondja:

2 Gustáv Husák: Svedectvo o Slovenskom národnom povstaní, Bratislava, 1969, 51. 1.

3 Lásd: Za oszvobozsgyenyije Csehoszlovakíl, Moszkva, 1965, 26—27. 1.