Irodalmi Szemle, 1974
1974/7 - Duba Gyula: A Szlovák Nemzeti Felkelés és hagyománya
Duba Gyula a Szlovák Nemzeti Felkelés és hagyománya A népek és nemzetek gondosan őrzik és ápolják történelmük nagy és sorsdöntő eseményeinek emlékét, mert ösztöneikben él, és érzik, hogy az események jövő- jükre is kihatnak. A múlt így élettől duzzadó erők forrásává válik az emberiség létében, és a halottak emléke olyan erkölcsi értékké nemesül, amely a közösségek életmódjának és célkitűzéseinek irányt szabhat és utat mutathat. Az „élő hagyomány” fogalmának a lényege ez. A szlovák nép számára a Szlovák Nemzeti Felkelés történelmi ténye a legelőbb hagyomány. Méltán, s nem véletlenül. A Felkelés olyan politikai akciója és fegyverténye volt Közép-Európa történelmének, amely szélesebb összefüggéseiben világméretű, korszerű és jövőbemutató népi megmozdulásokkal tart fenn szoros kapcsolatot. Olyan mozgalmakkal, melyekben az emberiség új, széleskörűen demokratikus jellegű és szocialista értelmű társadalmi és erkölcsi értékei születtek. A népi felszabadító mozgalmakról van szó, melyekben az emberi méltóság és öntudat fegyverrel szerzi vissza elnyomóitól jogos szabadságát. A 20. század az elnyomottak és kizsákmányoltak szervezett és tudatosan folytatott forradalmi felszabadító harcainak a százada. A történelemnek kezdettől fogva szerves részei voltak a lázadások és a felkelések, fellángoltak, pusztítottak és perzseltek, s aztán vérbe fojtva elenyésztek. A hatalmi önkény hosszú Ideig erősebbnek bizonyult a népek igazánál. Az első, döntően és végérvényesen győztes lázadás az orosz szocialista erőknek Lenin által vezetett felkelése, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom volt. Nemcsak hogy elérte, de meg is tartotta célját. Megállapíthatjuk, hogy a szovjet-orosz forradalomban vált először a marxizmus elmélete a felszabadító harc gyakorlatává, és ez teszi jelentőssé világszerte — a jelenben is. Ennek nyomán századunk a szocialista eszméknek és az ellenük szegülő reakciós érdekek — Fábry Zoltán szóhasználatával: multerők — küzdelmének a korszakává vált. A század első harmadának elteltével, a nagy gazdasági válságok korában, a belőlük kinövő multerők legagresszívabb hatalmi és eszmei csoportosulásának a fasizmus bizonyult. Élén a német fasizmus, Hitler fasizmusa, együtt Mussolinival és a japán fasizmussal, nyomukban a csatlós országok fasiszta rendszereivel. Velük szemben a szocializmust és a demokráciákat képviselő — szovjet, amerikai és angol — haderők mellett a széles népi frontba tömörült felszabadító mozgalmak. A faji és nemzeti fensőbb- rendűség és kizárólagosság „eszméivel” szemben az emberi egyenlőség és a nemzetköziség eszményei. Más szóval: az önkényes hatalmi elgondolásokkal szemben az em- fc^iség hatalmas néptömegeinek az érdeke. J^fctesizmussal szembeni ellenállási és felszabadító mozgalmak és partizánharcok nőmetok által megszállt és leigazolt országok mindegyikőben fellángol- ttizük a külöahnzó nemzetek népi talaján következetes emberi m;>- amely céltmuuos elpusztít hat. ám harci potenciállá zőaonBHBI^^fc önfeláldozó küzdelemnek a katonai eredményei is mérhetetlenül jelentősek volrak. Heinz Kühnrichnek a Partizánháború Európában 1939—1945 című
