Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - Petrőci Bálint: Hullám hullámot tör

röljék el a végrehajtást, fizessék ki a háborús károkat. Rég bevasalta volna a szegények fiskálisa! Csak fészkelődök a vaságyon, de nem szólalok meg, mert csak azt mondogatnám: Milyen kicsi is volt eddig a mi világunk! Az ágyról is beszélhetnék, de nevetségessé tenném magam. Nem találom rajta a helyem. Odahaza a padlón alszom, ahhoz szokott hozzá a testem.

— Hány éves vagy, Misa? — kérdezi percek múlva Dénes.

Ogy látszik, őt is kerüli az álom.

— Ezerkilencszázháromban születtem, október negyedikén — válaszolom. — Jő apánk csak a hosszú téli éjszakákon ért rá a szegényeket szaporítani. Érted?

— Ériem.

— Amikor szépülni kezdett az idő, elment délre, az urasági földekre. S amikor be- köszöntöttek a fagyök, hazajött. Tizenkét gyereket nemzett a világra, de csak hat maradt életben.

— Mi tizen voltunk és nyolcán maradtunk — mondja Dénes. — Pincér volt az apám. — Késmárkon, Lőcsén, Kassán. Iskoláztatott bennünket...

Nem folytatja, mintha szégyellne előttem a matúráját.

— Mikor születtél? — kérdezem.

— Kilencszázkettőben.

— Fiatalabbnak néztelek.

— A városi levegő pedig rosszabb ...

— Nem a levegővel van baj. Nem a friss levegő öregít minket — válaszolom, és azt mondom magamban: Még idősebb is nálam! Ez a kis ficsúr! Jó érzéssel alszom el.

Egyedül maradtam. A fegyőr kivezette Dénest, hogy az udvaron „fogadja“ a látogatóját. Én is Járkáltam az udvaron. De a kis séta csak felingerelt. Ogy szívtam magamba a friss levegőt, mintha odahaza a határban a dombon álltam volna. A szívem zakatolt. Meddig tartanak még itt? Velünk is úgy bánnak majd, mint vele, öt hónap múlva sem mondják ki felettünk az ítéletet? Futottam volna vissza a cellámba, hogy még a levegő se emlékeztessen Haburára, a fojtogató könnyekre. Jobb a cellában, ahol csak néhány lépést tehetek. Ha már raboskodnom kell, maradjak csak a négy fal között, a rácsos ablakon keresztül csak az ég egy kis darabkáját nézhessem, hogy ne fájjon any- nyira a szívem. Mert az udvaron a végtelen égbolton legeltettem a szemem, és szállni szerettem volna, magasba röpülni, mint a kalitkából menekülő madárka. Szóltam is a fegyőrnek, hogy mennék vissza. Egy külön fiakert nem kíván? A kívánságomat nem árultam el, mert egy újabb bűnnel toldanák meg a listámat. Ha beteljesülne a kívánságom, éjjel-nappal vallatnának, hová tüntettem el a fegyőrt, mert eszükbe sem jutna, hogy a pokol fenekén keressék. Jobb a négy fal között, de ott beszélnem kell, sokat beszélnem, hogy élettel töltsük meg ezt a szűk kis helyiséget. Ha magába merül az ember, elsorvad, mint az elpárolgott vizű vázában felejtett virág. így okoskodök magamban, míg társamra várakozok.

Kivirultan tér vissza.

— Megszólalt Prága. A Központ! — újságolja a nagy hírt. — Újságot ugyan nem, de híreket kapunk! Jő híreket, Misa! A Rudé Právo már írt rólatok. Ami viszont az árverezés után történt, törölte a cenzor. De az emberek úgyis megtudják, hogy mit „takar“ a fehér folt. Az egyik megy a másikhoz, és elmondja ... És az utána következő újságcikk: Nyújtsunk azonnal segítséget Kelet-Szlovákia éhező népének! Megjelent a felhívás is: Prága hívja a čertižnéi, haburai gyerekeket! ... A munkások már tüntetnek. A csendőrök, a végrehajtások ellen. Tiértetek — teszi hozzá gyorsan, hogy megértsem, rólunk van szó. — Ne félj, nem lesz per, a kormány szégyene lenne ... Csak ezt hallottam, Misa. Az elvtársnő többet nem mondhatott, bár nagyon halkan beszéltünk, de az őr valamit megszimatolt, közelebb jött és figyelmeztetett bennünket: Politizálni nem szabad! Legközelebb majd okosabbak leszünk. Egy kis pa- pírgalacsin, egyik szájból a másikba kerül, bár a csők 'is tiltott dolog, akár a politika, de ezt még inkább elnézi a fegyőr, s itt a cellában majd „szétterítjük“ a mi újságunkat! ...

Sosem hittem volna, hogy egyszer majd a börtönben fedezem fel az új világot. Pedig Amerikát, az ígéret Földjét is megjártam, de csak most jutottam el odáig, hogy megismerjem a kommunisták igazi világát. Egyik fut a másik után, és viszi a hírt, s utána együtt kimondják: Gyerünk az utcára! Már tüntetnek az egész ország-