Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - Petrőci Bálint: Hullám hullámot tör
dolatot félbeszakítva sóhajtozok magamban. De sok mindenről nem tudok én! Nem is keményfejű, inkább tudatlan parasztok vagyunk. Megyünk a magunk feje után. De talán így is jó. Most az ország másik részén is meghallhatják jajveszékelésünket. Mert az asszonynépek sírnak-rínak, azért, mert elhurcoltak miriket. Ha nem így esi'k, csak a fogunkat csikorgatnánk a rengeteg csendőr láttán, s az emberek nem döbbenték volna rá, hogy Habura, Certižné is létezik a világon... Megint a kemény- fejűség szólalt meg bennem. Minden oknak keresem az indítóokát. Lehet, hogy mások szemében ez nem jó tulajdonság, mert attól tartanak, hogy végül is rájuk csap az ostor. De inkább legyünk örökös szőrszálhasogatók, elégedetlenek, izgágák és izgatók, mint félelmükben meglapuló nyulalk ... Megint másra gondolok és másról beszélek. — Hacsak az én gyerekeimről lenne szó — mondom —, .meg a testvéreim gyéreikéiről, mert egy házikóban élünk. Ha az egyiknek adok, a másiknak is adnom kell. Nekik elég lenne ez a darab csokoládé. Kilenc részre törném, s a jövő karácsonyig is megemlegetnék ... De több mint százan lehetünk itt a börtönben, čertižnéiek és haburaiak. És több mint száz családot megajándékozni? Az már sok lenne. A te elvtársaidnak egy egész raktárt kellene ikirámoilnioik! ... — Mit csináltatok?! — hüledezflik a celliatársam. — A csendőrök azt mondják, hogy fellázadtunk. A papiroson az áll: hatóság elleni erőszak ... Dénes talpra szökken. Elém áll. Szemüvege megcsillan az ablakon beáradó fényben. Egy csöppnyi hitetlenkedés sincs a tekintetében. Csodál és csodálkozik egyszerre. Kijelentésem nagyon váratlanul érhette, mert csak pillanatok múlva szólal meg. — Ti fellázadtatok? — kiált fel, s úgy néz rám, mint édesanyám csodaváró szemmel az ikonra. — Még lőttünk is az árokban hasaló csendőrre ... Sötét volt már, csak két sisakot lyukasztottunk át... Észrevétlenül beesteledett, mire a történet végére értem. — Itt pedig azt akarják velünk aláíratni, hogy a magyarok vagy a lengyelek pénzén szerveztük a lázadást. — Itt mindenkiből kémet csinálnak — mondja Dénes — ez már régi kassai specialitás. Másra terelik a figyelmet, hogy ne fedjék fel a saját gennyes sebeiket. Engem is azzal vádolnának, hogy a magyaroknak kémkedtem. De nem tudnak semmit bizonyítani. És marad az egyedüli vád, hogy nem jelentettem fel egy kémgyanús embert. De még ezt a bűnt sem tudják rámvarrm, s egyik hónapról a másikra meghosszabbítják a vizsgálati fogságot. Már öt hónapja ... — Ezért olyan fehér az arcod? — Kijárunk sétálni is az udvarra ... — Az nem Igazi — mondom. — Itt még én is megfehérednék. Még egy nap is sok itt. Egy hét már szörnyű lehet. S ez az ember öt hónap után is tele van életkedvvel. Megérezhette, hogy miért komorodtam el egyszerre. A karomra teszi a kezét. — Mindent kibírsz, Misa, ha betartod az életrendet! Ki nem hagyni egy sétát sem, és tornázni, tornázni! Ma még fáj a lábad, a karod, de holnap, holnapután már velem gyakorolhatsz. Hogy meg ne feledkezzek az esti tornáról!... — s a cella közepére megy, guggolóállásba ugrik. Aztán le-föl. S végzi az egyik mutatványt a másik után. Amikor már az ágyban fekszünk és eloltják a lámpát, a rácsos ablakon beszivárgó lilás fényt nézegetem, azzal az érzéssel hívogatom az álmot, hogy szerencse ért, mert ez az ember lett a ceHatársam. Nyugtat, csillapít, élesztgeti a reményt. — Kint az elvtársak már biztosan tudják, hogy ml történt nálatok — szólal meg a sötétben Dénes Feri. — Biztosan tudják! — teszi hozzá. — A mi újságjaink ezt el nem hallgathatják! Istenem, milyen nagy dolog ez! Lázadás! Kiverni a csendőröket, megszalasztani a végrehajtókat!... És éppen nálatok, abban a sarokban, ahová a madár is ritkán jár! ... Ha az elvtársak még nem tudják, hogy itt vagytok, holnap jön a látogatóm, szólok neki, és meglátod, azonnal közbelép a mi ügyvédünk, doktor Mandl. Ő védi itt a kommunistákat. Nem maradtok segítség nélkül. Nem! ... A kommunisták ügyvédje? Aki a szegények igazát védi! A börtönbe kellett jönnöm, hogy halljak létezéséről. S mi csak fújtuk a magunk nótáját: Engedjék el az adót, tö
