Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - Pašiaková, Jaroslava: Jiří Wolker portréjához

Jaroslava Pašiaková

Jiŕí Wolker portréjához

Azt szokták mondani, hogy akit az istenek szeretnek, azt korán magukhoz veszik. Ismerjük el, ebben a régi szólásban van némi bölcsesség. Mert szép ugyan élni, de bizonyára még szebb örökké fiatalnak maradni. És ez — sajnos — éppen azonknak sikerül, akiknek életútja nem volt elég hosszú. Akiknek nem volt idejük, hogy életükben megöregedjenek, azok haláluk után sem öregszenek meg. Ez az ő kiváltságuk. Jifí Wolkeré, a cseh költőé is, aki — mint saját sírfeliratában mondja —:

Meghalt, mielőtt kiránthatta volna szívét a harcban. Huszonnégy évet élt.

Jifí Wolker olyan korban született és élt, amikor az emberek, a népek felébredtek az évszázados nemzeti és — ami talán még sokkal fontosabb — a társadalmi elnyomás alól. Wolker születési éve — 1900 — szimbolikus jelentőségű, akkoriban valóban nagy és új dolgok voltak születőben.

Jifí Wolker ahhoz az első világháború utáni költőnemzedékhez tartozott, amely századunk huszas éveiben két erős életélmény hatása alatt állt. Az első élmény a lényegi, mélyen emberi életöröm, hogy az első világháború esztelen és kegyetlen vérontása után egyáltalán él és lélegzik; a másik fokozott erősséggel jelentkező élménye ennék a nemzedéknek a társadalmi ébredés, a világ proletárjai összetartozásának az érzése, az a meggyőződés, hogy a dolgozó tömegek közös megértése szükséges ahhoz, hogy soha többé ne kerülhessen sor háborúra.

Azok a napok, amikor Jifí Wolker a kicsi, de kulturált morvaországi Prostéjov városkából, az idillikus életű hivatalnokcsaládból felsőfokú tanulmányainak folytatására Prágába érkezett, a nyugtalanság, forrongás és kiteljesedés napjai voltak, de egyben a há ború utáni forradalmi hullám elapadásának időszakasza is.

Ne felejtsük el, hogy a húszéves Wolker ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely — az előző generációktól eltérően — már nem a nemzeti függetlenségért megvívandó harcot tartja legfontosabbnak. Éppen ellenkezőleg: programszerűen szembeállítja a nacionalizmussal a szocializmus eszméjét. Csak mint jellemző vonást említem meg, hogy Prága a köztársaság kikiáltása után a huszas évek elején olyan élénk kulturális és politikai életet élt, mint még soha azelőtt. (Például ebben az időben a városban több mint 20 irodalmi folyóirat jelent meg.) Az idősebb és fiatalabb művésznemzedék élénken reagál Európa megváltozott politikai helyzetére, elsősorban a Nagy Októberi Forradalom győzelmére.

Alig akad valaki a modern cseh irodalomban, akit annyian szerettek volna, míg mások ugyanakkor ócsárolták, lebecsülték és talán gyűlölték is ezt a kamasz-zsenit. Tudjuk, hogy általában ez a sors jut a „kiválasztottaknak”. Mindezek ellenére Wolker a testvériség és összefogás, az emberiség bodogulásáért vívott kollektív harc köl tője volt.

Az emberi összetartozás melengető érzése hatja át első verseskötetét, Vendég áll a házhoz címűt. Az emberek iránti bizalom és szeretet érzését a fiatal költő bizonyára