Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - Gál Sándor: Négy vers
Gál Sándor a tél katedrálisa fehér kristály-világ csend minden mozdulatlan csak az idő lép néha egyet-egyet ne kérdezz merre tereljem elbitangolt lovaimat ne kérdezz a rét sóhajaiban sörények lobognak betemet a hóesés csillaghomlokú táltosok emlékébe akt hóesésben ez a kettős fehérség a formák készülődése hogy feloldódjanak önnön zenéjükben mikor összeérnek a mozdulatok szélcsend árnya erezett márvány-ív tűz-sugara inog az ég talpazata kőkehelyben fehér kristály-ital hull a hó hull hull hull hull hull hull hull hull hull hull hull hull ünnep a fény elnyeli önmagát hullámokra ütődnek az eső gyűrűs pecsétjei s a mélyből felcsendülő halk korái néhány porszemet lezizzent az idő csipkés pereméről
/
