Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - E. Fehér Pál: Néhány szó Laco Novomeskýrôl

(Garai Gábor magyar fordítása így hangzik: „Tudom, nem bűnöm, hogy sok más derék / harcos a frontról vissza sose tért. / Nem az én bűnöm, hogy ijjú is, vén is / odaveszett, s nem mondhatják: tehettem t volna értük, s nem mertem, mégse tettem — / Nem, erről nincs szó — s mégis, mégis, mégis . ..’’)

Ez a hat sor pontos összefoglalása egy nemzedék háborús életérzésének. Az első két sor — rímmel is összekapcsolt ténymegállapítás. A harmadik sor nem véletlenül rímel az utolsóra, a háromszor megismételt „vszjo zse” — ,,mégis”-re, mert a két rím közé zárt negyedik és ötödik sor megint tényrögzítés, az előző tény megerősítése. A harmadik sor felesel az utolsóval: bűn nem történt, mulasztást sem lehet az egyénre bizonyítani, de a felelősség sem eltörölhető. A költő sohasem szabadulhat a háborúban pusztult milliókért érzett felelősség gondolatától. A kollektív felelősség költeménye ez a hat sor: olyan erkölcsöt közvetít Tvardovszkij, mely szerint az egyéni lét szerencsés vagy szerencsétlen kimenetele nem választható el a közösségtől. A közvetlen felelősség mellett egy tágabb közösség parancsát közvetíti. Ez a hat sor kifejezi a borzalmat, a megrettenést a háború embertelenségétől, ám a közösségi lét és az emberség parancsának ilyen magas erkölcsi szinten történő összekapcsolása egyúttal túlmutat a háború élményén. A költemény végén háromszor elismételt „mégis” — önkínzó és egyúttal feloldó töprengésként — az önvizsgálat kötelességére int. Tisztázza az ember feladatát és felelősségét a világban. És ha az ember, a József Attila által megálmodott fölszabadult ember, a valóság tudomásulvétele mellett nem méri állandóan a tetteit a lehetőségekhez, az eszményekhez is, ha nem hasonlítja a realitást a kitűzött célhoz — nemcsak önmagát csonkítja meg, hanem a felszabadulásáról is lemond.

A harmadik vers Novomeskýé, a Pošušky.

— Bolelo?

— Bože môj, nuž bolelo a ako!

A dnes už ani neviem, čo bolelo viacej, či nehoráznych klebiet popustené liace, otupné hore-dole kalužou i mlákou, pohoria ponížení, urážok a hlad, či smútok po všetkom, čo som mal kedy rád.

— Tak sklamali ťa sny?!

— Bŕŕ, to sú plané slová!

Len zlé, len zlé sa meria iba bolesťami.

A nech aj tak sa stalo, Jak sa stalo s nami, tam, kde sme začínali, začal by som znova a rád. Jak vedec hľadajúci svoje bacily ktoré ho zabili.

(A magyar fordítás ugyancsak Garai Gábor műve: „— Fájt-e? / — Istenem, jáit bizony, irgalmatlan. / S ma nem is tudom már, mi jajt oly nagyon: / a sok zabolátlan vaskos rágalom t vagy az a magányos le—s jel a latyakban, / sértés, éhezés vagy megaláztatás, / s hogy mindaz hiányzott, mi szép volt és csodás ... I — Becsaptak álmaid?i / Mit érsz ilyen beszéddel! / Csak a rossz, a rossz, az csupa fájdalom. / S bár velünk így esett, én azt mondhatom: / ahol kezdtem rég, most is ott kezdeném el. t. Mint az a tudós, kit megöl a ragály, / melynek nyomára jár.” j

Hogy miféle megpróbáltatásokra utal ez a vers, ez a 12 sor — nem kell különösebben részletezni. Ez a vers nem a borzalmakról szól, hanem a győzelemről. Az ember, aki ártatlanul szenved — sokszor kettős börtönbe kerül. És előfordul az is, hogy a vaskos falaknál áthatolhatatlanabb a másik börtön: a reményvesztés, a hitetlenség, a kiábrándulás fogsága. Századunk keserves történelmi tapasztalataiból tudjuk, mennyire nehéz ez utóbbinak a legyőzése.

Novomeský az ember, a felszabadult ember győzelmét rögzíti: azét az egyéniségét, aki győz önmaga fölött és a körülményein is. A hitét tartja meg abban, amit eszményeinek tartott. Bízik abban, hogy az a valóság, melyet majd „heveny láz után” meglát, fölfed önmagában — valóban „az emberi fölszabadulás” lesz.

Mind három versben epigrammatikus tömörséggel az egyéni és közösségi sors, az egyéni és a közösségi erkölcs közösségének szocialista eszméje fogalmazódik meg.