Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - Solovič, Ján: Meridián (Befejező rész)
Hajnos: Igen. Ilyen bejelentésekhez nem kell sok szó. Érthető, hogy azonnal fölhívtam a bátyámat... No és van szerencsém bejelenteni, hogy a szóbanforgó állást minden nehézség nélkül megkapja. Éva: Doktor úr! Hajnos: Miért ne? Miért ne segítenénk egymáson? Elvégre emberek vagyunk. Akár akarjuk, akár nem, egyszer még a gyerekeink megkérdezhetik, hogy megtettünk-e értük mindent, amit meg kellett tenni, esetleg amit megtehettünk... Tamás: Csirkefogó. Hajnos: Kicsoda? Tamás: Már most szégyenkezés nélkül csinál mindent. Hajnos: Ugyan, mi van ebben szégyellnivalő! A régi bölcsesség is arra tanít, hogy szerénységgel nem lehet jóllakni. Tamás: Mégis, idegen embereket molesztálni. . . Hajnos: Ki idegen itt? Tamás: Miért nem zavartad el? Hajnos: Azt akarod mondani, hogy te elzavarnád a lányomat, ha megjelenne az ajtóban, hogy szüksége van, mondjuk mit tudom én, mire? Nem vagy te olyan, amilyennek teszed magad. Tamás: Azt sose tudhatod. Hajnos: Tudom. Tamás: Mit tudsz? Hajnos: Hogy azt a paragrafust is csak azért nem írtad nekem alá, mert még neked sincs meg. Tamás: (szünet után). Nincs meg. Igen, nincs meg, de nem azért, mintha nem érdemeltem volna ki... Hajnos: Tudom, tudom ... Tamás: (kifakad.) Mit tudsz? Mit tudhatsz te? Csak annyit tudsz, hogy nincs meg. De azért nincs meg, mert még nem jutott rá időm, hogy megkérvényezzem. Egyszerűen nem volt mikor ... Aláírásokat gyűjteni, papírokat kitölteni... Hajnos: Mire ez az ingerült hang? Tamás: Hogy jól meghalld, hogy eddig valahogy nem hiányzott. Nem hiányzott a boldogságomhoz. Az én fejem eddig mindig más gondokkal volt tele. Hajnos: De hisz én semmi rosszat... Tamás: Értem. Hajnos: Csakhogy az ingerült hangvétel nem a legjobb ajánlólevél... Éva: Megint éjjelezett... Soronkívül. Hajnos: Hogyan? Éva: Csak az imént jött meg. Hajnos: Igazán nincs már ott senki más? Éva: Nincs. Hajnos: Hát ha holnap jó hosszú időre betegállományba helyezem? Tamás: Na, már csak ez hiányzik. Hajnos: (Évához). Akkor holnap délután. Nyilván vendégeket várnak. Nem is zavarok tovább. Holnap délután beszólok. Éva: Tessék. Várni fogom. Nagyon ... Igazán nagyon lekötelez bennünket, doktor úr ... (Kikíséri Hajnost.) Hang: (Kint vonatzúgás). Tamás: (megnézi az óráját). Éva: (amint visszaérkezik az ajtóból). Mondj, amit akarsz, mégiscsak jó ember ez a doktor. Tamás: (erejét vesztve). De hisz nem mondok én semmit. Éva: Persze, ez vagy te. Legalább megköszönted volna neki. Tamás: (mereven néz maga elé, de a gondolatai máshol járnak). Éva: Miért nem szólsz? Tamás: Gondolkodom. Éva: Miről? Tamás: Arról, hogy amikor mi elkezdtük együtt. .. Éva: Más időket éltünk.
