Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - Solovič, Ján: Meridián (Befejező rész)
Éva: Milyen? Ilja: A partizánok hívják. Éva: Már vasárnap is? Ilja: Hogy ők mindig vasárnap délelőtt gyűléseznek. Az a nő egyszerűen kioktatott a telefonban. Éva: Róza? Ilja: Tudom is én, hogy hívják? Éva: Csak ő lehetett. Ő hordja ide a lapjukat is. Nagyon lelkiismeretes, rendes asszony. Négy gyereket nevelt föl a fél kezével. Már rég nyugdíjba mehetett volna, de továbbra is a postán maradt, kézbesítő, de milyen ügyes! Ha látnád! Közben mind a két bátyja ezredes. Ilja: Azok vannak ott apával a fényképen mint katonák? Éva: Azok. Ilja: Na látod. Ok már ezredesek, a többiek meg, akikkel együtt volt a földkunyhóban, ha nem miniszterek, akkor a helyetteseik, igazgatók vagy vezetők. Csak a mi apánk szimpla mozdonyvezető még mindig. Éva: Az. Én ezt soha nem vetettem a szemére. Neked se volna szabad. Ha egyszer ilyen, más sose lesz. Ilja: Csakhogy a többinek, mindnek van legalább valami haszna az ő felkelésükből, de mi van nekünk?! Éva: Mit szeretnél? Ilja: Te bizony nem is érdemelnél valamit? Éva: Én? Ilja: Jobb és nyugodtabb helyet, mint a pénztárban ülni egy önkiszolgálóban. Ű meg? Mit képzel, meddig fogja bírni? A mozdonyon is meg a funkciókban is. Éva: Hisz ez az! A funkciók! Ilja: Azokat meg is tarthatná, de jobb munkakörben. Mind elébe vágtak. Az állomásfőnök egy zöldfülű, alig pár évvel idősebb, mint én. O pedig? Mi haszna a partizán- ságból? Semmi. Van saját villánk, autónk? Van egy közönséges szűk, kétszobás állami lakásunk. Van-e bankszámlánk? Éva: Istenem, Ilja! Miből? Ilja: Röviden: semmi hasznunk az egész fölkelésből, csak egy rakás idegeskedés meg gond az ünnepségeivel. Éva: De ezt így neki nem mondhatod el. Ilja: Hát hogyan? Hogyan mondjam meg neki végre az igazat? Éva: Én . . . Én majd az este megpróbálok beszélni vele. Ilja: Ezt már tegnap is mondtad. Éva: Féltem, olyan hirtelen . .. Ilja : Hát ma?! Ma már nem fogsz félni? Éva: Nem tudom. Tépelődök. Milyen életem volt nekem. Az apátokkal. Veletek. Ilja: Senki sem irigyelheti. Éva: Sose akartam, hogy irigyeljenek. Ilja: De ha elképzeled, milyen életed lehetett volna. Éva: Nekem elég, ha a tied sikerül. Ilja: Sikerülhetne. Éva: Csak úgy legyen. (Bekapcsolja a rádiót, ahol mint tegnap, a fölkelők indulója hangzik fel. Mihelyt Éva kimegy a konyhába, Ilja nagyot csavar a keresőgombon.) 2. jelenet Az előbbiek és Miki Miki: (bejön az előszobából, Éva és Ilja kiváncsi tekintete hosszan követi) Hj a: Nem érted utol? Miki: (lemondőn). De. Ilja: Na? Miki: Semmi.
