Irodalmi Szemle, 1974
1974/1 - Fogarassy László: A Sajó-völgy és Rozsnyó eseményei a proletárdiktatúra idején
Fogarassy László Rozsnyó alapításának 750. évfordulója nyilvánvalóan ösztönözni fogja mind a hívatásos, mind az amatőr történészeket, hogy feldolgozzák a nagy múltú bányaváros történetét. E sorok írója pontosan tíz éve, a Borsodi Szemle 1963. évi 3. számában foglalkozott az 1919 júniusi sajóvölgyi harcok történetével, amely alkalommal Rozsnyó és környéke néhány napra a világforradalom lobogójával érkező magyar Vörös Hadsereg birtokába került. A cikk időszerűsége a háromnegyed évezredes jubileum alkalmával megújult, ez alkalommal újonnal föltárt adatok alapján kibővítettük és részben átdolgoztuk.1 A Sajó völgyében az ellenségeskedést a csehszlovák burzsoá köztársaság csapatai kezdték meg, amelyeknek egy részét olasz tisztek vezényelték a magyar Vörös Hadsereg alakulatai ellen. A hadüzenet nélkül megindított támadás a 10. vörös dandár csapatait érte, amelynek parancsnoka a Kutná Hora-i születésű Kohout Ottokár alezredes, helyettese Petrőczy Ferenc volt. A két tüzérosztályparancsnok: Lončarevič Ferdi- nánd és Kálmán Frigyes. A Ruszka-Krajnában már korábban harcban álló 65. dandár parancsnoka Némethy Kálmán alezredes, tüzérségének parancsnoka pedig Sadlon Cyril volt.2 Mindkét dandár az 5. vörös hadosztály alárendeltségébe tartozott; ennek Sza- kall Kálmán volt a parancsnoka, aki a rendfokozatok eltörlése előtt ezredesi rangot viselt. A csehszlovák csapatok offenzívája jól indult: Ruszka Krajnát és Miskolcot elfoglalták, Salgótarjánt ostrom alá vették, a fegyverszüneti ajánlattal jelentkező magyar hadikövetnek pedig tudtára adták, hogy hadműveleteik célja egy új, végleges politikai határnak számító demarkációs vonal (Nógrádverőce — Mátra gerinc — Bükkhegység gerince — Miskolc — Bodrog) megszállása, amit már a békekonferencia is jóváhagyott. Václav Král haladó szellemű cseh történész megállapítása szerint a békekonferencia ilyen határozatot soha nem hozott, de a tanácskormányt és hadvezetőségét arra ösztönözte, hogy a Tiszáig előnyomult románokkal szemben védelmi állást foglalva el, az északi fronton ellentámadásba induljon. Ennek kapcsán az 5. vörös hadosztály gyalogságának maradványait a 10. dandárba vonták össze, amelynek parancsnokságát Tomcsányi Géza alezredes vette át, és egyelőre Miskolctól délre foglalt állást. A Sárói-csoport, illetve a 39. dandár, ugyancsak az 5. hadosztály alárendeltségébe jutva, ekkor még a Tiszánál a poroszlói védővonaalat őrizte. A csapatok nélkül maradt 65. dandárparancsnokságnak a 19. kisalföldi gyalogezredet, később pedig az 5. munkásezredet rendelték alá, és az egri védőszakaszt bízták rá, mivel az ottani csapatok a csehszlovák offenzíva hatására tel1 Eredetileg „Az 5. vörös hadosztály történetéhez“ c. cikksorozat harmadik cikke gyanánt „Sajóvölgyi harcok“ címen jelent meg. A közölt szöveg a Madách Könyvkiadónak lektorálás végett már leadott történelmi tanulmánygyűjteményben — a tiszántúli harcok leírásával kibővített „Az 5. hadosztály“ címmel beiktatott tanulmány II B. fejezete —, amelyet az Irodalmi Szemle olvasói részére bevezetővel láttunk el. Ennek a bevezetőnek a lábjegyzetei 2-től 10-ig vannak számozva, míg a voltaképpeni sajóvölgyi események ismertetésének szövege, és 75-től 120-ig terjedő lábjegyzet számozása azonos a könyvkiadónak leadott kéziratéval. 2 Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanácsköztársasági iratok, 70. doboz. (Hadrendek gyűjteménye, 5. hadosztály 1919. április 29-i hadrendje.) a Sajó-völgy és Rozsnyó eseményei a proletárdiktatúra idején
