Irodalmi Szemle, 1974

1974/1 - Fogarassy László: A Sajó-völgy és Rozsnyó eseményei a proletárdiktatúra idején

jeseň szétbomlottak. A legendás múltú 60. egri gyalogezredet a Tanácsköztársaság idején már nem is állították fel újból, minden valószínűség szerint azért, mert az ottani ellenforradalomban való részvétele miatt önálló alakulat gyanánt való megtartása nem látszott előnyösnek.

Az egri ellenforradalom vezetői ismételten küldöttséget menesztettek a csehszlovák csapatokhoz, hogy szállják meg a várost, nyilvánvalóan azért, hogy a rögtönítélő forradalmi törvényszék előtti felelősségrevonás elől kitérhessenek. A helyzet azonban az volt, hogy Salgótartján ostroma a csehszlovák haderőt annyira lekötötte, hogy Eger irányába csak az oldalát és hátát biztosító minimális erőt tudott kitolni. Ezért csak annyit tettek meg a közben már letört egri ellenforradalom résztvevői érdekében, hogy május 5-én Dédesről üzenetet küldtek Egerbe, hogy a vérontás elkerülése végett a vörös csapatok ürítsék ki a várost. Erre azt a választ kapták, hogy a város megszállására nincs is joguk, mert az még az általuk megadott új demarkációs vonaltól is délre fekszik.3 E válasz után másnap tüntető támadást indítottak Eger felé Bélapátfalván keresztül, a 7. sz. vörös páncélvonatot az említett községnél elfogták, a gömöri zászlóaljat pedig Szarvaskőre való visszavonulásra kényszerítették.4 Május 7-én Egerből a Tormássy- fIII/1) zászlóaljat, amely az ellenforradalmi megmozdulást leverte volt, a várostól északnyugatra fekvő Pétervásárra rendelték, hogy bekapcsolódjék Salgótartfán védelmébe. Egerben csak a 60. ezred nem egészen egy zászlóalj erejű töredéke maradt vissza. Ámde éppen az Eger felé végrehajtott csehszlovák tüntetés hatására küldte oda a vörös hadseregparancsnokság a 19. ezred II. és Ifi. zászlóalját két üteggel. E csapatok május 10-én hajnalban a 60. ezred maradványával együtt támadásra indultak, kiszorítvá ellenfelüket Mónosbél, Mikófalva és Bélapátfalva községekből, a bükkszentmártoni magaslatok felé üldözték; ekkor jutottak hadizsákmányhoz, a mónosbéli szénosztályzóról 29 vagon szentet szállítottak be Egerre. A hadseregparancsnokság napiparancsban dicsérte meg az egri csoport hősiességét. Másnap azonban a csehek, — Putnokról egy zászlóalj és egy üteg erősítést tolva el Bélapátfalva felé — rajtaütöttek az ott elszállásolt és a biztosítószolgálatot elhanyagoló 11/19. zászlóaljon. A meglepett vöröskatonák pánikban törtek ki, s menekülés közben magukkal sodorták a Mőnosbélen elszállásolt III 19. zászlóaljat is. Ježek ezredes azt írja, hogy a mónosbéli harcban elfogták egy magyar zászlóalj parancsnokságát és hat géppuskát zsákmányoltak.5 A cseh csapatok ezután Szarvaskőn át Felnémetig jutottak, tüzérségük Egert lőtte, számos városi épületet megrongált. Mivel azonban a Tormássy-zászlóalj Pétervásártól keletre űzte őket. Mónosbélre hátráltak, egyúttal föladták Egerbakta—Bátor—Bükkszent—Erzsébet—Erdőkövesd vonalát.6 A vörös csapatok salgótarjáni győzelmüket nem aknázták ki teljesen, ezért Luigi Piccione tábornok új támadást rendelt el. A Salgótarján—Eger felől Losoncra visszavonult II. dandáron kívül a feladatot a Rimaszombatnál gyülekező IV. és Ózd—Járdán- háza körül csoportosuló III. dandárra bízta. E dandárokat külön csoportparancsnokság alá rendelte, élükre Letovský (volt osztrák—magyar) altábornagyot nevezte ki. A vörös hadvezetőség ugyanakkor Miskolc visszafoglalására készült, e célból az eddig hadseregtartalékban levő III. hadtestet rendelte a tűzvonalba. Miskolc visszafoglalását politikai okokból a munkásezredekből újjáalakított 1. hadosztályra bízták, míg az 5. hadosztálynak az volt a föladata, hogy egyidejűleg Eger felől Putnok irányába támadjon, és vágja el a Miskolcról kiszorított csehszlovák csapatok visszavonulási útját. Segítségként megkapta az V/20. zászlóaljat. Az átmenetileg önállósított 10. dandár az 1. hadosztály jobbszárnyán vonult fel.

Május 18-án megindult a második salgótarjáni csata, amelyben a III. csehszlovák dandár (Angiono olasz ezredes) az 5. hadosztály oldalát támadta. Aznap elfoglalta Zabar— Pétervásár—Szajla vonalát, az oldalszárnyat fedező Aujeský őrnagy különítménye pedig Bélapátfalva felől Egerre támadt. El érte Felnémetet, útközben egy magyar páncélvonat támadását is visszaverte, este azonban önként visszatért Bélapátfalvára, mivel túlbecsülte az Egernél állomásozó vörös csapatok erejét.7 A valóság viszont az volt, hogy

3 A Magyar Vörös Hadsereg 1919. Bp. 1959, 219.

4 Liptai Ervin: A magyar Vörös Hadsereg harcai 1919. Bp. 1960, 234.

5 Zdenék Ježek: Boje o Slovensko v letech 1918—1919. Praha 1925, 83.

6 Liptai 247.

1 Ježek 87—88.