Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - Rácz Olivér: Álom Tivadar vétke

hogy tudnád, kiknek szolgáltál mostanáig. De vajon hol hagytad őket? — pillantott újra bizalmatlanul az erdő felé. De az erdő nem mozdult, és Tivadar barátságosan meg- markolászta a kutya nyaka.t — Még mindent jóvá tehetsz, kössünk barátságot — suttogta az állat fülébe, aztán játékosan eltaszította magától.

Az eb, amikor kiszabadult az ölelésből, vakkantott egyet, és hálásan megnyalta Tivadar kezét.

— Ez tehát el lenne intézve — mormolta Tivadar gyöngéden, átmelegedő szemmel —, s erről közöttünk több szó ne is essék. Fölösleges. Amint látom, még nem vagy vérbeli tagja a horogkeresztes pártnak. Ne is tedd: nem kutyának való mesterség. Felejtsd el, hogy valaha is közéjük tartoztál. Annál inkább, mert pokolian nehéz órák elébe nézünk. Még rengeteg gondunk, bajunk lesz nekünk kettőnknek. Hadikutya vagy, tehát tudnod kell. Háború van, ha esetleg megfeledkeztél volna róla — intette az ebet feddőn, mert az nevető szemmel tekintett rá és gondtalanul csóválta a farkát.

— Ámbár az is lehet, hogy valami szétugrasztott partizán-csoporttól csöppentél ide

— nézett rá Tivadar eltűnődve.

— Partizán — kiáltotta hangosan, és a kutyát figyelte. — Partizanen! Die Partizánén! — kísérletezett még egyszer, ezúttal német hangsúllyal.

A kutya a fülét hegyezte, de változatlan nyájassággal csóválta a farkát.

— Hát ezzel sem sokra mentünk — vélte Tivadar tanácstalanul, aztán hangosan rászólt: —"Ülj le! Pihenj!

A kutya abban a pillanatban a hátsó fertályára helyezkedett.

Tivadar kedvtelve nézegette.

— Helyre kutya vagy — dicsérte meg, és újra megsimogatta az állat értelmes fejét.

— Jó kutya. Derék kutya. De azért nem lesz könnyű életed mellettem, arról biztosít hatlak — figyelmeztette aztán borúsan —, mert jól jegyezd meg egy bölcs és kedves fiú, egy sajnos, immár halott kedves fiú megszívlelendő mondását: Vagy a fritzek, vagy a partizánok ... Háború van.

De a kutya nem bánta a háborút, nem bánta már a halott őrmestert sem, csak békésen ült és várt. Ahol ember van, ott életnek is kell lennie, gondolta bölcsen — Tivadar legalábbis ezt olvasta ki a szeméből —, s ahol élet van, ott majd étel is akad ...

— Ebben az egyben azonban meglehetősen csalódni fogsz, testvér — intette Tivadar, és a halott őrmester kenyeres tarisznyája után nyúlt. — Háború van. Ennyi elég legyen

— mondta szigorúan. — Sonkacsontról és sült kolbászról ne álmodozz! Nem vagyunk kiránduláson!

Ám kiderült, hogy a halott őrmester előrelátóbb kiránduló volt, mint Tivadar, aki erre a kirándulásra mindössze két csomag cigarettát és egy fél kulacsnyi feketekávéi hozou magával: a halott őrmester tarisznyájából egy teljes cipó, zsírpapirosba göngyölgetett hideg marhahúsdarabok és két kincstári konzervgulyás került elő.

Tivadar csak'ekkor ébredt tudatára, hogy a majorbeli főtt krumpli óta nem volt falat a szájában. De ha a majorra és a halott őrmesterre gondolt, így is keserűnek érezte az ételt. Kedvetlenül, szinte erőszakkal nyeldeste a rágós, inas marhahúst: úgy érezte, mintha az őrmester szemrehányóan figyelné az arcára borított fehér zsebkendő alól.

Gyorsan elfordította a fejét, a mohón falatozó kutyát figyelte. — Ha nem igyekezett volna engem fedezni, akkor most talán ő falatozna itt veled, és én lennék halott!...

— mondta elszoruló torokkal, és úgy érezte, egy falatot sem képes többé lenyelni. — Magához szóltam, kutya úr! — kiáltott fel elkeseredetten.

Az eb a farkát csóválta. Megelégedetten megnyalta a száját és kérdően Tivadarra pillantott.

— Sajnálom — mondta Tivadar, és lecsatolta az övéről a kulacsot. — Vízzel nem szolgálhatok. Ebben rumos fekete van. Nem kutyának való. A rumot a magasabb rendű emberi faj nemesítésére találták ki. Víz — nincs.

Elképedve kapta fel a fejét: a kutya a víz szóra felpattant és nyílegyenesen elvágtatott. Aztán bekanyarodott az erdő széle alá és eltűnt Tivadar szeme elől. Tivadar kábán bámult utána.

— Legalább a reggelit megköszönhetted volna — kiáltott utána sértődötten, de aztán észhez kapott és megragadta a géppisztolyt. — Furcsa história — villant át az agyán, és célra tartotta a fegyvert, amerre a kutya eltűnt. Feszülten várt, de mert egyelőre nem történt semmi, gyorsan újratöltötte a fegyvert. Az őrmester kenyérzsákja erről is